Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-136

136. országos ülés 1907 április 10-én, szerdán. 147 kiképezni édes anyanyelvében, nincs meg a lehetősége, hogy magát kiképezze. Maholnap ott leszünk, hogy arra sem fognak találni tótul tudó embereket, a kik képesek lennének a törvényeket, meg a rendeleteket tót nyelvre leforditani; pedig szép és gazdag nyelv ám a tót nyelv. A csehek, a mint önök tudják, azt óhajtják, hogy mi tótok fogadjuk el az ő nyelvüket irodalmi nyelvünkül. Ezek annyira beleszerettek a tót nyelvbe . . . Vertán Endre előadó; Hogy meg akarják enni! Kollár Márton : . . . hogy egy kiváló költőjük, Heyduk Adolf azt mondja, hogy mikor az angyalok a mennyországban az Úristennek kedveskedni akarnak, tót nyelven énekelnek. (Élénk derültség.) Ha már sehogy sem akarnak adni most nekünk tót gimnáziumot, tót tanitóképezdét, legalább vigyék keresztül azt, hogy azokon a vidékeken, a hol a nép zöme tót, a meglévő intézetekben, gimnáziumokban, képezdékben stb. a tót nyelvet mint kötelező tantárgyat tanítsák. Valamikor legalább fakultatív tantárgy volt a tót nyelv, most már régóta az sem. Szóval teljesen lehetetlenné van téve, hogy valaki az iskolában a tót helyesírást megtanulja. Bohus függetlenségi párti képviselő ur a kultusztárcza legutóbbi tárgyalásánál azt kívánta, hogy a nemzetiségek lakta vidékeken a gimnáziumokban az illető nemzetiség nyelvét is tanítsák. Ez helyes. így legalább kapnának a nép nyelvét értő tisztviselőket. De kérdem: miért nem teszik ezt ? T. képviselőház ! Mi itt ezer esztendő óta békében laktunk a magyarokkal; fentartottuk anyanyelvünket mint honpolgárai ennek az országnak. Mi továbbra is mint szabadon fejlődő nép itt akarunk lenni. Mi a mi anyanyelvünket is csak itt kívánjuk biztosítva látni. (Helyeslések.) A Morvaországban lakó tótok egészen elcsehesedtck. Mi tudjuk, hogy akármilyen szláv nemzet fenhatósága alá kerülnénk, ott elnyelnék nyelvünket. (Felkiáltások : Ugy van ! ügy van ! Csak mi nem ! Bs mégis lármáznak ! Zaj.) Már csak azért is visszautasítunk minden oly ráfogást, hogy mi kifelé gravitálunk. Mi itt akarunk élni, halni és fejlődni. A mi azonban engem aggaszt, az a kultuszminiszter ur kultúrpolitikája. Jól tudom én, hogy Magyarországon nyelvi egységre, nemzeti egységre törekszik ki-ki; már pedig a kultuszminiszter ur kultúrpolitikája akadályokat gördit a politikai magyar nemzet konszolidácziója elé, a mennyiben a kultúra áldásait nem egyenlő mérvben osztja szét a nemzet egyes hozzátartozói közé ; a nemzet egy részét a kultúra legvakitóbb fényével árasztja el, a másik részét kulturális sötétségben hagyja ; a kultúra összes csatornáit csak az egyik részre vezeti, a másikat pedig elhanyagolja. A jelenlegi magyar kultúrpolitikának a következménye az lesz, hogy a szándékolt nemzeti egységet nem éri el, hanem szétforgácsolja, két részre osztja a nemzetet : még pedig kulturális braminokra — ezek a magyarok és kulturális páriákra — ezek a tótok lesznek . . . (Folytonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kollár Márton : . . . a középkori minta szerinti kulturális nemesi osztályra és kulturális tót jobbágyságra. Nem liberalizmus ez, hanem a legridegebb feudalizmus. Attól tartok, hogy édes hazánk, a magyar nemzeti állam, maholnap hasonló lesz Nabukodonozor szobrához : feje a szobornak arany, ez lesz a magyar intelligenczia, a talapzata meg agyag, s ez lesz a köznép, a nemzetiségi néj-). Pedig gránit erősnek kellene lennie, a miért ezt a köznépünket kellene minden módon erősíteni. (Zaj a baloldalon.) Mikor a jelenlegi kultuszminiszter ur mint képviselőjelölt a tótokhoz fordult bizalomért, a nyitramegyei szemezi kerületben — mint diákember jelen voltam fogadtatásán — egyházi dignitárius kisérte, s ez az egyházi dignitárius — az akkori sasvári prépost — igy mutatta be ő nagyméltóságát a népnek : A mint Krisztus urunk megváltotta az emberiséget, ugy meg fog váltani benneteket ez a méltóságos ur minden bajtól. Egy hang (a középen) : Jól jövendölt. (Zaj.) Kollár Márton : Mutassa meg most a kultuszminiszter ur, hogy van szive a tót nép iránt. A kultuszminiszter ur Molnár János képviselő ur beszéde alkalmával azt mondotta, hogy katholikus püspöki karunk nem talál semmi kifogásolni valót a jelenlegi törvényjavaslaton. Hivatkozom egy nagy tekintélynek örvendő róm. kath. püspök szavaira. Eggert Ágoston Szent-G-all püspöke, ezeket irja »Patriotizmus« czimű művében, a melyet nem az eredeti nyelven, hanem magyarul fogok idézni (olvassa) : »A naczionálizmus elve gyakorlati végrehajtásánál még erőszakosabb, ha arra törekszik, hogy egy államnak öszszes polgárait, a kik nem egy nemzetiségűek, egy egynyelvű nemzetté összeolvaszszon. Azon súrlódások és viharok alatt, a melyeket ezen törekvés természetszerűleg provokál, az állam érdekei természetesen a legsúlyosabban kénytelenek szenvedni és az ilyen törekvés, daczára hogy a hazafiasság czége alatt áll, a legnagyobb mértékbon hazafiatlan. (Ugy van! a nemzetiségieknél.) Ha valamely államban két vagy több nyelv honos, az minden esetre kényelmetlen ; azonban kérdés, mit tehet, illetőleg mit szabad tennie az államhatalomnak, hogy ezt a kényelmetlenséget csökkentse. Ezen kérdésnél kiindulok abból, a mi hozzánk legközelebb fekszik, a nyelv különbözőségből Svájcz államában. A nemzetiségi elv szerint Svájcz létjogosultságát eljátszotta ; egyes részei a szomszéd államokhoz lennének a nyelvhatárok szerint csatolandók. Ezért legalább is rövidlátásra vall az, hogy sok liberális hang csak a pápa iránti ellenszenvből ennek az elvnek szószólója volt. Nem lehet kétséges, hogy Svájczban egy nyelvharcz az államra nézve végzetes lehetett volna. Azonban ebben a kérdésben egy jó csillag őrködött a mi Svájcz hazánk felett, és sok baj tűnnék el 19*