Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-136

136. országos ülés 1907 április 10-én, szerdán. 145 alaj>ját, akkor hajlandók vagyunk az emiitett sérelmeket elszenvedni, hajlandók vagyunk mindannyian áldozatokat hozni azért a nagy eszméért, a melyet a nemzetiségi képviselők elutasitanak. T. ház! Ez- a törvényjavaslat nem magyarosit valami erősen. Nem tesz mást, mint, hogy a legkisebb jogos magyar igényeket a legszűkebb mértékben megvalósítani törekszik. (Igaz! TJgy van!) Mert hiszen az kétségtelen dolog, hogy a nemzetiségeknek a legprimitívebb kötelességük azzal az állammal szemben, a melyben kultúrájukat ezer esztendőn át sértetlenül megóvták, a melyben ily hosszú időn át soha egyetlenegy falut erőszakkal meg nem magyarosítottak : hálájuknak azt a minimális részét róni le, hogy gyermekeik saját nemzetiségi anyanyelvükön kivül tanulják meg az ország nyelvét is. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Ez a törvényjavaslat nem zárja ki a nemzetiségiek anyanyelvének érvényesülését, ós önöknek csak hasznukra fog válni, — hasznára a nemzetiségi ajkú népnek is — ha megtanulnak magyarul. Én attól félek, t. ház, hogy csupán olyan szempontok vezetnek itt egynéhány urat, hogy ők lehessenek jövőre is kizárólagos vezetői és barátai a nemzetiségi népnek, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) hogy ahhoz a néphez a magyar ember, a ki csak magyarul tudna velük beszélni, ne férkőzhessek, s ne mutathassa meg neki, hogy ez a haza édes hazájuk nekik is, nemcsak minekünk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mint mondottam, a két fő kifogás: a financziális kérdés és a felekezeti autonómiák jogainak sérelme. A financziális kérdés szempontjából elmondották előttem többen, — különösen Szontágh Andor és Molnár János t. képviselőtársaim — hogy ez a törvényjavaslat nem elégíti ki teljesen a tanítóság igényeit. (Mozgás.) Nem a túlcsigázott, hanem a paritásos igényeket értem. Elmondották, hogy nem elégíti ki a felekezetek nagy érdekeit a tekintetben, hogy ne maradjanak hátrább a nemzeti oktatás mögött. Kétségtelenül igaz, t. ház, hogy az állami tanítóságnak jobb dotácziőja konkurrencziát csinál a felekezeti iskoláknak. Nem hiszem, hogy érdeke lenne a közoktatásnak és a magyar államnak az, hogy az iskolák kvalitásában diszparitás álljon elő. Különösen nem lehet ez érdek akkor, a mikor iskoláink legnagyobb része nem állami iskola. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy összes iskoláinknak körülbelül h áronmegy edrésze nem állami iskola. Ha tehát a konkurrenczia oda találna vezetni, hogy a nem állami iskolák kvalitását lejebb szállítaná az által, hogy ezen iskolák jobb erői. jobb tanítói mindenképen törekednének az állami iskolába; ez az összességnek kárára lenne, ezt az egész magyarság sinylené meg, ugy hogy ezek a kérdések, habár formailag csak felekezeti szempontokba ütköznek, valóságban tényleg az KÉPVH. NiPLÓ 1906 1911. VITl. KÖTET. egész országnak érdekét érintik. Hiszen fiatalságunknak, gyermekeinknek legnagyobb részét nem állami iskolákban nevelik. Erdekünkben áll tehát mindnyájunknak, — és itt nincs különbség egy felekezet között sem és nem lehet mi magunk között sem differenczia — hogy felekezeti iskoláinkban éjjen olyan jó tanításban részesüljenek gyermekeink, mint az állami iskolákban. Divatban volt kaczérkodni azzal a princzipiummal, hogy az állam egysége, különösen a magyarság védelme megkívánja az iskolák államosítását. Hallottam ezen a czimen kifogásokat emelni a törvényjavaslat ellen. Hát ha valaki szembe állítja ama kismértékű financziális nehézséggel, a melylyel nem tud megküzdeni a vallásügyi kormány, hogy t. i. nem tudja megadni a paritást az állami tanítók és felekezeti tanítók közt, ha ezzel szembe állítja, hogy mily óriási terhet kellene az államnak elvállalnia akkor, ha minden szükséges iskolát az állani állítana fel, akkor kétségtelenül látnia kell az illetőnek, hogy ez financziális abszurdum, ez lehetetlenség. Ha jjedig ezt valaki belátja, eltekintve attól, hogy van-e érzéke a vallásos nevelés iránt vagy nincs, már akkor kötelessége azzal az óvatossággal élni, a mikor ily jelszókat hangoztat, hogy tulajdonképen lehetetlen dolgokkal kaczérkodik és lehetetlen dolgokkal argumentál jó, hasznos és üdvös intézkedések és egyezer esztendőn át kipróbált intézmény, a felekezeti iskola ellen. Ha itt egy t. képviselőtársam ezt kifogásolja, nem merem megkérdezni, hogy őt is felekezeti iskolában nevelték-e . . . Bozóky Árpád : Katholikusban is, reformátusban is. Simonyi-Semadam Sándor: ... és nem tudom, saját maga neveléseért talál-e annyi kifogásolni valót, hogy ezeknek az iskoláknak most szemrehányásokat tesz. (Derültség.) T. ház! Ezek általánosságban megjegyzéseim a törvényjavaslatra. A részletekben kétségtelenül vannak hiányok, a mint előbb mondtam, de ezen a téren sohasem várhatunk ideális dolgokat. A részleteknél megtehetjük majd észrevételeinket, és azt hiszem, a mennyiben egyáltalán megvalósíthatók, akár financziális, akár egyéb szempontból, a t. miniszter ur nem fog ezekkel szemben nehézségeket okozni. De mégis most a részletek közül néhány dologra kénytelen vagyok kitérni. (Halljuk!) Mindnyájunknak tulajdonképen ugyanaz a panasza. A tanítók érdekében kellene és kell kérni, hogy a 200 és 100 koronás korpótléksorozat cseréltessék meg. Ezer és ezer indok van erre, és meg vagyok róla győződve, hogy a t. miniszter ur nem fog ez elől elzárkózni. A másik, igazán nagy sérelem, a melyet akárhányszor hoztak is fel, nem lehet eléggé 19