Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-136

136. országos ülés 1907 április 10-én, szerdán. 143 égészen bizonyos-e az, hogy ha az állami és a nem állami tanítók fizetése közt 400 korona különbség lesz, akkor a felekezeti tanítók mind valamennyien állami alkalmazás után fognak futni, a felekezeteknél pedig megmaradnak a kevésbbé kiválóak, megmaradnak ezek a hátravetettek, a kik utóvégre is érthető, hogy kedvetlenül, lelkesedés nélkül fogják végezni az ő igen fontos feladatukat. Ennek a konzekvencziája, hogy a felekezeti iskolák nivója alá fog szállani, a mit elsősorban a felekezet, de végső eredményében maga a nemzeti állam fog megkeserülni. Tehát nem pusztán felekezeti érdek, hanem eminienter állami érdek is, a nemzeti állam érdeke, hogy ez a diszparitás a fizetésekben eltöröltessék. És én az igen t. kultuszminiszter ur azon szavainak kapcsán, a melyek szerint ő egy alkalommal, nem tudom, melyik beszédében kijelentette azt, hogy minden olyan módositást szivesen pártolni és támogatni fog, a mely a nemzeti érdek szolgálatában áll, tiszteletteljesen kérem, méltóztassék az elmondottakat figyelembe venni és ezt a sérelmet a lehetőség szerint orvosolni. Ezzel kapcsolatosan rámutatok a törvényjavaslatnak egy igazán arany-paragrafusára, a mely a 4-es számot viseli. Ez a szakasz szól a személyi pótlékokról. E szakaszra vonatkozólag Meczner Béla t. képviselőtársam fejezett már ki egy kívánságot, hogy t. i. ezen szeméiyi pótlékot a tanítók 30 esztendős szolgálat után már mindnyájan hivatalból kapják meg. De tekintve azt, hogy ezen személyes pótléknak az elnyeréséhez mindössze is a közigazgatási : bizottságnak és a tanfelügyelőnek ajánlata kívántatik és tekintve azt, hogy ezen személyes pótlék mindössze is csak azon feltételhez van kötve, hogy az illető tanitó már huzamosabb idő óta szolgált légyen, azt hiszem, hogy ezt a paragrafust tanítóinknak legnagyobb része — ha ugyan nem mindannyian — igen hamar igénybe fogja venni, mindenesetre a 30 esztendőn innen, és akkor már legtöbb tanítónk dicsekedhetvén azzal, hogy a rendes fizetésén és a korpótlékon kivül személyes pótléka is van, az a diszparitás, a melyet fentebb 400 koronának mondtam, ilyenformán felére devalválódik és csak 200 korona lesz az a fizetésbeli különbség, a mi által a financziális tekintetben rendezést fog kívánni. Hát én csak még egyszer kívánom röviden hangsúlyozni, hogy a felekezet érdekében végtelenül fontos, hogy ezen kérdés rendeztessék. Én bízom is az igen t. kultuszminiszter ur jóindulatában, hogy a mennyire megtehető, a mennyit az állam pénzügyi helyzete megenged, azt ő is szivesen és készséggel meg fogja tenni. Azonban addig is, a mig ez teljesedésbe mehetne, én a miniszter ur jóindulatának némi zálogául tisztelettel kérném még azt, hogy azok a korpótlékok, a melyek száz koronások, a sorrend szerinti második és harmadik hely helyett az ötödik és hatodik helyre tétessenek át. Nem fogom ezt a kívánságomat bővebben indokolni, mert hiszen már mások is bőven és alaposan foglalkoztak ezzel a kérdéssel és én felmentve érzem magam az alól, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam. Ezen törvényjavaslatban t. ház, még azt is igen sérelmesnek találom, hogy magán- és társulati iskolák tanítóival szemben szintén fentartja a befolyást, a tanrend, a tankönyvek, a fegyelmi jog tekintetében, azonban fizetésük rendezését ez a törvényjavaslat nem öleli fel. A pénzügyi bizottság jelentésének legelején igen helyesen mondja, hogy a néptanítók fizetése nem áll arányban a nagy állami feladattal, a melyet végeznek, sem a minimális igényekkel, a melyet irányukban az élet támaszt. Tökéletesen igaz. Azonban ez az igazság nemcsak a községi és felekezeti tanítókra áll, hanem épen olyan joggal és helyességgel áll a magán- és társulati iskolák tanítóira is. A jelentés tehát és maga a törvényjavaslat ennek az igazságnak csak félig tesz eleget, a midőn a fizetésrendezést csak a községi és felekezeti iskolák tanítóinál végzi, a magán- és társulati iskolák tanítóinál pedig egészen figyelmen kivül hagyja. Pedig nekem, — nem mondom hogy meggyőződésem, mert azt nem mondhatom — de hiszem, hogy ennek a kérdésnek rendezésé, a magán- és társulati iskolák tanítói fizetésének a rendezése szintén nem járna valami nagy megterheltetésével az állam pénzügyeinek, mert hiszen ilyen jellegű iskola az államban tulaj donképen nem is olyan sok van, és a létező ilyen jellegű iskolák tanítóinak legnagyobb részénél a tanitó fizetése megüti azt a minimumot, a melyet ez a törvényjavaslat biztosit, tehát fizetéskiegészitésre aránylag csak igen-igen kevés helyen volna szükség. Még egy paragrafussal kívánok foglalkozni és ez a 11. §., a mely a kántori fizetésektől intézkedik és a melyről mondhatom, hogy mindenfelé valóban igen nagy visszatetszést szült. Sérelmes ez a szakasz mindenekelőtt azért, mert két munkáért tulaj donképen csak egy fizetést szándékozik adni. Igen érdekesen és szépen illusztrálta ezt az igazságtalanságot Molnár János t. képviselőtársam és én az ő illusztráczióját még travesztálni is fogom és akkor is ki fog tűnni az az óriási nagy igazságtalanság, a mely ezen intézkedésben rejlik. Ezen szakasznak egészen az a képe, hogy az állam a felekezetek által szolgáltatott kántori fizetésre ráteszi a kezét; konfiskálja azt és odaadja tanítói fizetésül talán ugyanannak az egyénnek, de más funkcziókért és akkor előáll az a helyzet, hogy az a felekezeti tanitó a kántori funkcziókat tulaj donképen fizetéstelenül végzi, holott az állami tanitó, ha és a mennyiben kántori funkcziókkal is megbizatik, azért mindig külön fizetést, külön javadalmazást huz. (Ugy van ! jobbfelol.) Sérehnes ez a szakasz másodszor azért is, (Halljuk! Halljuk!) mert a nyugdíj alapjául a kántori fizetésnek csak azt a részét számítja be, a mely a tényleges fizetésnek a törvényjavaslat által megállapított minimumig való kiegészítésére szükséges. Bocsánatot kérek, ha talán nem helyes