Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-135

128 135. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. T. ház! Megmondottam azt, hogy ebben a mi nyelvünkért és egyházi autonómiánkért vívott harczban nagy emberek adnak nekünk tanúbizonyságot, nagy emberek állanak mellettünk, őket szólaltatjuk meg, s ha Apponyi Albert gróf ő nagyméltósága csak egy tizedrészét fogadja el annak, a mit mondott Deák Ferencz, már akkor is tett olyan lépést, a mely minket némileg kielégít. Mit mondott Deák Ferencz az 1871-diki országgyűlésen? (Olvassa): »Azon jogosultsággal minden nemzetiség bir, a nem politikai nemzetiségek is, hogy mód nyújtassák neki gyermekei nevelésére. Legyen bár az országban 300 gimnázium, legyen bár annyi, hogy minden hatodik mértföldnyire találtassák egy, ha valamelyik gimnázium nem azon nyelven vagy legalább nem kiválóan azon nyelven tanít, a mely azon vidék néjjének nyelve, akkor kétségkívül bajos lesz a kiművelés előbbrevitele. Emlékezzünk csak vissza, mennyit küzdtünk gyermekkorunkban, hogy idegen nyelven kellett tanulnunk, és nézzük, mennyire van most ifjainknak megkönnyítve a tanulás az által, hogy magyar nyelven oktattatnak. Ugyanez áll minden más nemzetiség nyelvére is. Ha őket arra kényszeritenők, hogy gyermekeik, a kik a magyar nyelvben vagy épen nem, vagy kevéssé járatosak, mert hiszen a népiskolában főkép a maguk nemzeti nyelvén taníttattak, mindenben és mindenütt magyarul oktattassanak, azon gimnáziumokban lehetetlen volna az ifjak előbaladása, a szülők hiába költenék a pénzt, a gyermekek hiába töltenék az időt. Egyáltalában, ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk, ennek nem az az útja, hogy őket minden áron magyarosítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat megkedveltessük. Mert kettő tisztán áll előttünk: kiirtani akarni őket istentelen barbárság volna még akkor is, ha nem volnának olyan számosan, minél fogva őket megsemmisíteni lehetetlen, ellenségeinkké tenni őket nem fekszik érdekünkben. « T. ház! Ha én ezt a törvényjavaslatot összehasonlítom azzal, a mit a miniszterelnök ur expozéjában a közoktatás czéljairól mondott, akkor azt hiszem, önök is teljesen meg lesznek győződve arról, hogy a mostani törvényjavaslat igen messze áll azoktól az elvektől, a melyeket a miniszterelnök nr ott hangoztatott. 1906 május 19-én a közoktatásügyről igy szólott (olvassa): » . . . ezeknek a czéloknak érvényesítése végett mind a közigazgatási, mind a törvényhozási reformok terén nagyobb súlyt . kell fektetnünk a tanfelügyelet behatóbbá tételére. A gyakorlati oktatásnak, a tudásnak erőszakolása helyett az erkölcsi, jellemfejlesztési szempontokra, a testi nevelésre, az értelem fejlesztésére és a jellem kiművelésére, szóval az embernek, mint egésznek, összhangzó müvelésére, a gyakorlati irány fejlesztésére, elkezdve a mezőgazdasági iskoláktól a műegyetemekig, a vidéki kulturális központoknak rendszeresítésére, fejlesztésére és megerősítésére.« T. képviselőház! Ezen alaj)elvek szerint a közoktatásnak czélja nem az, hogy mi Mezoffantikat, nyelvtudósokat neveljünk, hanem az alapismeretekre kell olyan súlyt helyezni, hogy azok elsajátításának az életben haszna legyen. Méltóztassék szemügyre venni a t. miniszter ur által beterjesztett javaslatot, és az ezt némely alaprészeiben módosító közoktatásügyi bizottsági jelentést, nemkülönben a pénzügyi bizottságnak jelentését. Igen sajnálom, hogy a miniszter ur nincs most itt, mert egy rendkívül fontos analógiát és ellenmondást fogok konstatálni a két bizottsági jelentés között, csak annak a beigazolására, hogy habár az mondatik, hogy ezen törvényjavaslatba ugy a miniszter ur, mint a bizottság teljes lelkét fektette bole, mégis milyen óriási ellentmondások vannak különösen az indokolásokban és milyen más szempontból fogja fel a törvényt az egyik és milyen más szempontból a másik. A törvényjavaslatnak egyik szakasza, a 20. §. a következőket mondja (olvassa): »Nem magyar tanítási nyelvű iskoláknál alkalmazott tanítók állami fizetés- vagy korpótlék-kiegészitésben a 16. §-ban megszabott feltételeken kivül csak a következő további feltételek teljesítése mellett részesülhetnek: 1. ha az illető iskolákban a magyar nyelv, a számolás, a hazai földrajz és történelem, továbbá a jtolgári jogok és kötelességek tanítása a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított tanterv szerint és óraszámban, kizárólag az általa engedélyezett tankönyvek és tanítási segédeszközök használatával történik«. Ezen szakaszra vonatkozólag a javaslat miniszteri indokolása, a mikor magyarázza a szakaszt, azt mondja, hogy a magyar nyelven kivül a többi tantárgyak az illető hitfelekezet által megállapítandó nyelven, illetőleg a növendékek anyanyelvén fognak taníttatni és épen csak példázgatások által fog egyes esetekben e tárgyakra vonatkozólag alkalmaztatni a magyar nyelv. A pénzügyi bizottság jelentése, a mely bizottságnak elnöke Széll Kálmán ő nagyméltósága és előadója Hoitsy Pál, ezeket mondja (olvassa): »De az államilag segélyezett iskolákban sokkal többet követelnek a javaslatnál, mert az ily iskolák növendékei kell hogy magyarul tanulják a történelmet, a földrajzot és a számtant és ugy kell oktatni őket, hogy gondolataikat ki tudják fejezni magyar nyelven.« Ezt mondja a pénzügyi bizottság jelentése, hogy t. i. a 2. bekezdés b) pontja értelmében a történelem, a földrajz, a számtan magyar nyelven fognak taníttatni, mig ellenben az eredeti javaslat értelmében csak a magyar nyelv tanit-