Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-135

126 135. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. sek, melyeket meg kell említenünk mind, azért, hogy bebizonyítsuk, miszerint mi egy valóban szabadelvű politikát óhajtunk követni, mind pedig azért, hogy hazánk minden lakosait legnevezetesebb érdekeik irányában megnyugtassuk. Kettő ezek közül — s talán a két legfontosabb — az indítványban igen helyesen említve van. Ugyanis a hazánkbeli nemzetiségeknek és hitfelekezeteknek a teljes jogegyenlőség alapján megnyugtatása és ezzel ellenkező törvényeink megváltoztatása. Mindkét tekintetben pártolom az indítványt, mert valóban alig lehet valami kívánatosabb, minthogy hazánk minden lakosa mind nemzetisége, mind vallása tekintetében tökéletesen egyenjogú legyen.« Ezt mondotta Tisza Kálmán, és félek, hogy nem valami kellemes emléket hagyott hátra maga után, miután feladta ezen elveit. Trefort Ágost, a nagy soviniszta az 1861 május 22-iki országgyűlésen ezeket mondotta (olvassa) : »Bocsánatot kérek, ha felszólalásom kiindulási pontjául egy, a tárgytól talán távolfekvő eszmét használok: a státus-mindenhatóság eszméjét.* Ezt melegen ajánlom a mélyen t. közoktatásügyi miniszter ur szives figyelmébe. »Ezen eszme kútforrása legnagyobbrészt a politikai bajoknak a kontinensen; mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az adminisztrácziónak mindenbe avatkoznia kell akként, hogy az az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedük üdvözítő. Sola administratio salvifica. E tan apostolai a Szent István koronája országaiban irgalmatlanul, experimentáltak s nehéz meghatározni, vájjon műtételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a főszerepet. Viszont a mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti — én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályozni, mert valamint a nemzetiségek elnyomatása a szabadsággal össze nem fér, ugy rossz és czélttévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok és rutének vigyék saját municzipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, a mely nekik tetszik. En a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a státusnak joga nincs« — akkor is ilyenekről volt szó. — »De e külön nemzetiségeknek teendő konczessziókat csak a jogegyenlőség alapján lehet tenni, valamint a vallások közt nem lehetnek privilégiális vallások, ugy a nemzetiségek közt sem lehetnek Magyarország területén privilégiális nemzetiségek.* Ezeket azért idéztem, t. ház, inert nem oly koncziliáns természetű férfiak, mint Deák Ferencz vagy Eötvös báró mondják ezeket, hanem az, a H majdnem két évtizeden át Magyarország miniszterelnöke volt és ez idő alatt Magyarországot tönkresilányitotta, mert eltért ezen magasztos elvektől azon törekvésben, csak hogy a nemzetiségeket megtörje. Hát a nyelvegység az, a mi boldogít ? Hiszen annyi kitűnő, kiváló magyarul beszélő ember volt hazaáruló és száz meg százezer ember ontotta vérét, ki egy szót sem tudott magyarul, a magyar hazáért. (Igaz! a középen.) A nagy Széchenyi ifjú korában, én legalább ugy emlékszem, hogy így olvastam élettörténetében, nem tudott magyarul. Egy hang (a haloliahn) : Oláhul tudott ? Pop Cs. István : Hát a milyen nemes ember volt, bizonyára nem röstelte volna, ha tudott volna oláhul, és nem volt olyannyira arisztokratikus érzelmű, hogy az oláh nyelvet megvesse. Ez a nagy ember fiatal korában nem tudott magyarul, és azért mégis a magyar államnak géniusza ma is, ő adott impulzust az uj Magyarország megalkotására, és ha az egekből letekintene, sajnálná és fájlalná, hogy utódai az ő megkezdett munkáját nem viszik előbbre, hanem azt haladásában megakasztják. (Zaj.) Minthogy most a nagy szellemeket hivjuk fel és erről még nem volt szerencsém önöknek olvasni, — miután meg vagyok győződve, hogy bármenynyire nem tetszik önöknek, a mit ők irtak, mégis kellemesebb, mint a mit én mondok — bátor vagyok ezt is idézni. Arról, hogy valakinek nemzetiségét csak igy könnyedén elvenni nem lehet, egy rendkívül találós mondatot czitálok tőle. Műveiben, melyek »Gróf Széchenyi István remekművek czim alatt vannak kiadva Lampel Róbert Wodianer F. és Fiainál, a második kötetben azt mondja : »Ugyan azt hiszszük : nemzetiséget csak ugy rákenhetni bárkire is, ki épen kezeink közé jut, mint pl. meszet falra, vagy mázat fazékra ? Es azt hiszszük : parancs már elégséges, hogy valaki nemzeti sajátságából kivetkőzzék ? Ugyan mi magyarok tűrnők-e ezentúl — ezentúl mondom, mert egyszer már majdnem hogy megtették rajtunk és igenis engedelmesek lettünk — tűrnők-e, mondom, ha bármily hatalom akarna is minket minden legkisebb czikornya nélkül saját mintájára kaptázni, kivált ha e minta felette meszsze feküdnék a tökélyesbtől, s vájjon engedelmeskednénk-e oly parancsnak, sőt még oly törvénynek is, mely, ha nemzeti hűtlenséget egyenesen nem követel is, sokak alkalmazása és kivált tartalékgondolata által mégis zsarnokká válnék ? Azt remélem, azt hiszem, hogy még akkor sem engedelmeskednénk, ha főről-főre mind megegyeztünk volna ily szabályban, s annál kevésbbé, ha ez nem történt vala igy ; mert e világon elidegenithetlen sajátok is vannak, miket tilos áruba bocsájtani, mi ugyan nem egy hazai reformátornak peng ajkán, vajmi sok esetben, vajmi pompásan, csakhogy rendszerint vagy nem oly sajátokra alkalmazva, mint pl.: becsület, erény, nemzeti hűség s több efféle, miken valóban soha és semmi esetben túladni nem szabad, (Helyeslés a középen.) vagy egyedül saját érdekeinket méltatva, másokét azonban régi, de néha-néha mégis feltűnő Döbrögi-szellemben fitymálva, sőt gyanúsítva.* (Helyeslés a középen.)