Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-134

94 13í. országos ülés 1907 április 8-án, hétfőn. Iáinkon, ezek tanítóin, (Ugy van!) De kérdeni: miből segíti a tanítókat? Az állam pénzéből, nemde? Ez pedig miből folyhatott be? Csak a mi népünk, csak a mi bitfelekezetünk zsebéből, sokszor bizony végrehajtás utján. Segít tehát rajtunk abból, a mit mi adunk az államnak, de nem segit rajtunk oly mértékben, mint az állami tanítókon. Ez, mindenesetre, konstatálom, nem méltányos eljárás. Persze, az a szegény tanítóság nem tudja, mi vár még rá. Nem tudja, hogy egy, a testi rabszolgaságnál nehezebb : a lelki rabszolgaság vár rá ; az a különös helyzet vár rá, hogy egyszerre két-három urnak kell hogy szolgája legyen. (Zaj balfelől.) Mikor ők vizsgálják ezt a törvényjavaslatot, nem veszik észre, mennyi minden rejlik e szakaszok szövegezésében, nem veszik észre, hanem csak azt látják, hogy fizetésjavitást kapnak. Ugy járnak vele, mint a templomnak szegény egere, a melynek orrába üt a debreczeni tepertő étvágygerjesztő szaga, de nem tudja, hogy az meg van mérgezve. Szász József: Mert magyar? Vajda Sándor : Odamegy tehát, megkóstolja azt a tepertőt és csak azután tapasztalja fájdalmasan, hogy bizony-bizony mérges volt az. Ha őszintén akarnak segiteni a tanítókon, akkor sokkal czélravezetőbb olyan törvényes intézkedések életbeléptetése, a melyek közgazdasági téren azt eredményeznék, hogy az általános drágaság csökkentése által olcsóbbá tétessenek a megélhetési viszonyok. Sokkal inkább segítene ez a tanítókon, mint az, hogy pár száz koronával felemelik a fizetésüket. Nem a nagy fizetés, hanem a megélhetési viszonyok olcsóbbá tételének kérdése a fontos akkor, midőn a kormány a tanítók, általában a tisztviselők helyzetén segiteni akar. T. ház ! Azt is mondják, hogy a kormány műveltebbé akarja tenni a szegény román parasztot, a kiről egyik-másik szónok azt mondotta és egyikmásik hirlap azt írja, hogy butaságban leledzik. Azt az állítást is megreszkirozták néhányan e javaslat tárgyalása folyamán, hogy mi lelketlen agitátorok és hazaárulók (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés a baloldalon. Zaj. Elnök csenget.) nem akarjuk, hogy a mi népünk művelődjék, tanuljon, mert addig, mig a nép nem tud írni, olvasni, kezünkben van és rendelkezünk felette ; ha azonban megtanulna magyarul irni és olvasni, hátat fordítana nekünk, ha megkörnyékezni akarnók. Hát ez a mi legkisebb aggodalmunk ezzel a javaslattal szemben. Mi nem féltjük népünket a műveltségtől, mert a mindennapi tapasztalatból tudjuk, hogy épen azokban a választókerületekben van sokkal könnyebb dolgunk, a hol a nép műveltebb. Ott nem is kell agitálnunk, ott az agitácziót elvégzi nap-nap után a magyar sajtó. Nap-nap után magyarul hordja le ott a csendőr a népet és ha a nép azt megérti, akkor mint inzultust fogja fel és az izgalom permanencziában marad. Azokban a kerületekben, a hol a nép egyáltalában nem ért magyarul, nehezebb a helyzet. Az nem olvas magyar lapot, nem érti a csendőr inzultáló szidását. Mi ellenkezőleg nagyon örvendenénk népünk nagyobb műveltségének, ha a kormány azt olyképen valósítaná meg, mint a hogy akarta az a mi szemünkben nagy, de önök közül néhány ember előtt naiv generáczió, Deák Ferencz és b. Eötvös József, hogy t. i. a nemzetiségek saját nyelvükön műveltessenek. Kötve hiszem azt, hogy az a gyermek műveltebbé lesz, a mikor anyanyelvét sem tudja és most egyszerre magyarul kell, hogy tanuljon. Egy hang (a baloldalon) : Maga mikor tanult meg magyarul ? Vajda Sándor: Én akkor már jól tudtam románul, a mikor magyarul kezdtem tanulni; annak is köszönhetem, hogy jól megtanultam. Mert gondoljuk csak el, t. ház, hogy mi fog végbemenni annak a gyermeknek gyában. Talán bilingvitás jön létre ? A bilingvitás csak ugy jöhet végre, a mint azt már megjegyeztem, hogy ha az egyik nyelven már teljesen otthonosan érzem magam és az áthatotta lelkem minden sejtjét, mert akkor megvan az a bázis, a melyen tovább lehet épiteni. De hogyha még mielőtt a gyermek agyában ezen proczesszus be volna fejezve ; mielőtt saját nyelvének grammatikáját megtanulta és magába szivta volna : kényszeritjük egy más idegen nyelvnek a megtanulására, akkor valóságos zagyvalék áll elő az ő fejében és akkor meg fog tanulni sok mindent mind a két nyelven, de el is fog azután mindent felejteni, mihelyt az életbe kilép. Hiszen itt van épen igen t. Török Ferencz kollégám, a ki annak idejében biztosan nagyon jól tanult latinul és biztosan görög nyelvű bibliában is lapozgatott és kérdem, hogy vájjon mit tud ma még ezen nyelvekből ? (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) Török Ferencz : Annyit, a mennyi elég ! Vajda Sándor: Kérdem, hogy vájjon a héber nyelvből mennyit tud még és kérdem, hogy vájjon életczéljainak megfelelően tudja-e még magát ezen a nyelven kifejezni, vagy sem ? (Helyeslés a nemzetiségiek padjain. Mozgás a baloldalon.) És kérdem Simkó József t. képviselőtársamat, hogy vájjon ő még mennyire tudja ezen nyelveket ? Hát ha mi képviselők, a kik nyolcz éven át tanultuk ezen nyelveket és a kik jól emlékszünk rá, hogy mennyire kínoztak bennünket a latin és a görög nyelvekkel, utoljára annyit tartottunk meg azokból emlékezetünkben, hogy legfeljebb ismerünk egynéhány frázist. Hiszen megtörtént pl. a szombati ülésen, hogy az egyik esperes kollégánk, Popovics t. képviselőtársam, görög szövegből czitált, s bizton állithatom, aligha értett meg közülünk valaki egyetlen szócskát is, pedig mi a görög és latin nyelveket nemcsak azért tanultuk, hogy ez által agygimnasztikát végezzünk, hanem hogy azután általános műveltségünkkel büszkélkedhessünk, mert nekünk életczélj ainknak megfelelően a görög és latin nyelveket igenis tudnunk kell. Nekünk olyan hosszú ideig volt alkalmunk foglalkozni e nyelvekkel és majdnem naponként fordul elő az életben olyan eset, a midőn görög vagy latin czitátumokkal van dolgunk és mind-