Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-123

204 123, országos ülés 1907 márczius 8-án, pénteken. Kisebbség. Ennélfogva kijelentem, hogy a 2. §. nem eredeti szövegében, hanem Ajtay Aladár képviselő ur módosításával fogadtatott el. Következik a 3. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a törvényjavaslat 3. %-át). Bozóky Árpád! BoZÓky Árpád : T. képviselőház ! A polgári törvénykezési rendtartásnak nagyon sok helytelen intézkedése van. De miután az igen t. miniszter ur bejelentette, hogy az őszszel elő fogja terjeszteni a polgári törvénykezési rendtartás általános reformját, valamennyi hibáról felesleges beszélni. Azonban az 1893 : XVIII. t.-czikknek különösen két olyan intézkedése van, a mely a gyakorlati életben igen sok félszegségre, helytelenségre és igazságtalanságra ad okot. Az egyik a bizonytalanság a hatáskör kérdésében, a melyre már az igazságügyi bizottság is és Vlád Aurél t. képviselőtársam is rámutatott. Miután a képviselőház már kimondta azt, hogy csupán az adóbizonylatot nem fogadja el irányadóul, ez előtt meg kell hajolni, de ennek daczára is ki kell jelentenem, hogy az igazságszolgáltatás czéljával nem egyezik meg, hogy egy olyan mellékes kérdés, a minő az, hogy valamely ügy a járásbíróság vagy a törvényszék hatáskörébe tartozik-e, rendkívül hosszú és költséges tárgyalásokra — tanubizonyitásra, szakértők meghallgatására — szolgáltasson okot. Mint olyan dolgot, a mely ezt a kérdést részletesen megvilágítja, felhozom a következő esetet, a mely az Igazságügyi Közlönyben is benne volt. Lázár István és Rab László tiszakürti lakosok közt per folyt egy 40 négyszögöles ingatlan felett, melynek értéke nem volt több 40 forintnál. Tiz esztendeig folyt a tárgyalás a felett, hogy ez a kérdés hova tartozik. Megjárta az ügy a minisztertanácsot, megjárta néhányszor a Curiát és tiz évi huza-vona után végre kimondták, hogy a törvényszékhez tartozik és akkorára mindkét oldalon ezer-ezer forint perköltség merült fel. Az ilyen dolgokra okot szolgáltat az 1893. évi XVIII. t.-cz. 4. §-a, a mely azt mondja, hogy az adóbizonylatot csak végső esetben, akkor, a mikor a fél más bizonyító adatot nem szolgáltathat, lehessen figyelembe venni. Nem bánom, ne vegyék az adóbizonylatot figyelembe; azonban kívánnám, hogy az értékmegállapitás kérdésében ne legyen tanúkihallgatás, szakértői szemle, hanem mondja ki a törvény azt, hogy ebben a kérdésben nincs helye sem ennek, sem annak, hanem a bíróság már az első tárgyaláson köteles határozni. Egy hang (bdfelől) : Hogyan ? Bozóky Árpád : Ugy, hogy ha az ellenfél nem akarja elfogadni az adóbizonyitványt, hozzon magával vagy szerződést, a mely az értéket feltünteti, vagy hozzon a községtől a forgalmi értéket igazoló bizonyítványt és ott az első tárgyaláson dűljön el ez a nem nagyon lényeges kérdés, mert az igazság akkor is igazság, ha járásbiró és igazság akkor is, ha a Curia szolgáltatja ki. En tehát egy módosítást nyújtok be, a mely mint 3. §. illeszkednék be a törvénybe. A második nagyon félszeg intézkedése a törvénynek, a melyen azután én megint egy uj paragrafussal, a 4. §-szal kívánok segíteni, az, hogy az 1893 : XVIII. t.-cz.-nek 18. §-ában az van mondva, hogy a feleket felhívja a bíróság arra, hogy a tárgyalásra hozzák magukkal tanujukat. Ez lehetetlen állapotokat teremt a vidéken. Igaz, hogy ennek módosítása nem nagyon illik ebbe a törvénybe bele, de olyan lehetetlen állapotokat hoz létre a törvény emiitett intézkedése, hogy egy napig sem szabad azt tovább megtűrni. Ugy van a dolog, hogy a járásbíróság előtti tárgyalásra vidéken, a hol rendszerint parasztemberek a felek, a kiknek nincs kellő jogi tudásuk és a kik nem tudják, hogy mihez kell tanú, mihez nem, a fél mindenkit, a ki a faluban czimborája volt, magával hozza ; a tárgyaláson azután sokszor egyezséget kötnek, sokszor makacsság van, sokszor beismeri a fél a kereseti állításokat, a tanura tehát nincs szükség ; azonban nagy praxisom alatt arra sem fordult elő még egyszer sem eset, hogy a járásbíróság a felek által hozott tanukat kihallgatta volna. Azt mondta a járásbiró, erre nem vagyok elkészülve, elém ki van tűzve 40 tárgyalás, nincs időm arra, hogy a tanukat kihallgassam. Hazaküldi tehát a tanukat, a kik néha 40—50 km.-ről jönnek a bírósághoz, pedig hiába jönnek, mert hazaküldik őket. Néha megtörténik az az eset, hogy azokra a tanukra mégis szükség van, hivatkoznak reájuk és a második tárgyalásra újra be kell jönniök a tanuknak. Akkor az a kérdés áll elő, hogy ki fizeti a tanuzás költségeit. A második tanuzás költségei tekintetében, a mikor a kihallgatás tényleg megtörtént, könnyűszerrel megy a dolog : a tanuállitó fizeti. Azonban azt mondja a tanú rendszerint, hogy én már itt voltam a múltkor is, ennek a költségeit is fizessék meg. Ezt az intézkedést tehát ki kell hagyni a törvényből. Épen ezért én a 3. §-t ugyan elfogadom, azonban ajánlom a t. képviselőháznak, méltóztassék az én javaslatomat elfogadni, mert ez a vidéket kimondhatatlan zaklatástól menti meg. Ezek után kérem a képviselőházat, méltóztassék 3. §-ként a következőt elfogadni (olvassa) : »Az 1893 : XVIII. t.-czikk4. §-ának 1. és 2. bekezdése akként egészíttetik ki, hogy az adóbizonylat már a keresethez becsatolandó és hogy a perérték megállapítása kérdésében sem tanúkihallgatásnak, sem szakértői szemlének, sem a tárgyalás elhalasztásának nincs helye«. A 4. §. pedig ez lenne (olvassa) : »Az 1893. évi XVIII. t.-czikk 18. §-ának 1. bekezdésében ezek a szavak : »és lehetőség szerint egyéb bizonyítékaikat, nevezetesen tanúikat is« hatályon kivül helyeztetnek.« Kérem a t. házat, méltóztassék javaslatomat elfogadni és kérem az igazságügyminiszter urat is, bár kijelentette előzőleg, hogy nem megy bele ezeknek az elfogadásába, méltóztassék azokat elfogadni, mert mind a két