Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-128

128. országos ülés 1907 márczius 14-én, csütörtökön. 323 a melyet talán sokkal gyöngébb tanítók, a kik az iskola államosítása folytán, maguktól, auto­maticze mentek át az iskola utján állami kezelésbe, megkapnak. Erre vonatkozólag én t. képviselőtársam szán­dékát teljes mértékben magamévá teszem, de nem tartom egészen helyesnek, precziznek, megfelelőnek azt a módot, a melyen ő azt elérni akarja. Neveze­tesen ő a b) pontba akarta volna ezt a módosítást bevenni, a mi azonban nem felel meg a szükség­letnek, mert ezt a kérdést csak ugy lehet kellő­képen megoldani, hogy ha egy uj c) pontot veszünk fel és abban gondoskodunk ezekről a saját kérel­mükre kinevezett állami tanitókról. Én tehát bátor lennék indítványozni, hogy a második bekezdés után következő a) és b) pont után c) pontként ez a szöveg vétetnék fel (olvassa) : »A jelenlegi törvény hatályba léptéig állami elemi népiskolához saját kérésükre kinevezett rendes tanítóknak megelőző községi, hitfelekezeti, továbbá társulatok és magá­nosok által fentartott nyilvános népiskoláknál az 1893-ik évi XXVI. t.-cz. hatálybalépte, vagyis 1893. október hó 1-ső napja után megszakítás nélkül rendes tanítói minőségben töltött szolgá­lati ideje,« T. i. ez is ugy tekintetik, mint hogy ha állami iskolánál töltötte volna. Ennek folytán szükségessé válik, hogy az ötö­dik bekezdés, a mely most már hatodik bekezdés lesz, némileg módosittassék és pedig akképen, hogy ezen szó után: »átveendő«, tétessék: otovábbá a jelen törvény hatálybaléptéig nem állami nép­iskoláktól saját kérésükre kinevezett állami taní­tóknak*. Végül a szakasz utolsó bekezdésének e szava után: »vagy felekezeti tanitó«, jön ez a kitétel: »a jelen törvény hatálybalépte után«. Kérem módosításom szíves elfogadását. (Helyeslés.) Goldis László: Teljesen hozzájárulok ahhoz a módosításhoz, a melyet Bizony Ákos t. képviselő­társam beterjesztett és miután az ő módosítása is ugyanazt kívánja kimondani egy kis különb­séggel, a mit én óhajtottam, módosításomat vissza­vonom. Elnök : Goldis képviselő ur visszavonta mó­dosítását. Szólásra senki sincs feljegyezve ; ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Előre kijelentem, hogy ennek a módo­sításnak, a melyet Bizony Ákos t. képviselő ur beadott, és a melyhez Goldis t. képviselőtársam hozzájárult, ugy hogy ez most mint egyedüli módo­sított szöveg áU tanácskozás alatt, nem csekély financziális következménye van, a mennyiben az a 200.000 koronát meghaladja. Azonban miután evidens méltányosságon alapul, ahhoz hozzá­járulok, (Helyeslés.) még pedig épen abban az alak­ban, melyben azt benyújtotta ; mert t. képviselő­társam nagyon helyesen hangsúlyozta, hogy ez a módosítás egyedül csak a múltra vonatkozik; mert a ki a múltban átment az állami iskolába, a mikor az állami tanítóknak javadalmazása nem volt még szabályozva törvény által, az bona fide abban a hitben ment át, hogy annak a budget­szerű szabályozásnak keretében, a mely eddig egyedül volt érvényben, ő el fogja érni azt a java­dalmazást, a mely hasonló szolgálati idővel biró állami tanítót megillet. A ki ezen törvény hatályba­lépte után megy át állami szolgálatba, az tudja, mit cselekszik, s azzal szemben áll azon elv : volenti non fit injuria. Azért t. képviselőtársam módosí­tásához azon szövegben, a melyet indítványozott, hozzájárulok. (Helyeslés.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. Következik a szavazás. A kérdést első­sorban a szakasz meg nem támadott részére nézve fogom feltenni. Ennélfogva kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 4. §. meg nem támadott részét változatlanul a közoktatásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház a 4. §. meg nem támadott részét változatlanul elfogadja. Most már fel fogom tenni szavazásra Bizony Ákos képviselő urnak háromrendbeli módosítá­sát. Az első a következőkép hangzik. Darányi Ferencz jegyző (olvassa a módo­sítást). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a Bizony Ákos képviselő ur által javaslatba hozott és most felolvasott uj c) pontot elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Azt hiszem, kij elenthetem, hogy a képviselőház elfogadja Bizony Ákos kép­viselő urnak most felolvasott módosítását. Következik már most Bizony Ákos képviselő urnak második módosítása. Kérem Darányi Ferencz jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Darányi Ferencz jegyző' (olvassa a módo­sítást). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a törvényjavaslat 4. §-ának 5., illetőleg most már 6. bekezdését Bizony Ákos képviselő urnak most fel­olvasott módosításával elfogadni, igen vagy nem \ (Igen !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház a 4. §. 5., illetőleg 6. bekezdését Bizony Ákos képviselő ur módosításával elfogadja. Következik Bizony Ákos képviselő urnak har­madik módosítása, a mely az utolsó bekezdéssel szemben áh. Darányi Ferencz jegyző (olvassa a módo­sítást). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 4. §. utolsó bekezdését Bizony Ákos képviselő ur módosításával elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Akkor kijelentem, hogy a képviselőház a 4. §. utolsó bekezdését Bizony Ákos képviselő ur módo­sításával fogadta el. Következik az 5. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa az 5. §-t). Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóz­tatik-e az 5. §-t változatlanul a közoktatásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint elfogadni, 41*

Next

/
Oldalképek
Tartalom