Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-124

226 12í. országos ülés 1907 márczíus 9-én, szombaton. Egy igen fontos szempont volna továbbá, hogy se politikai indokok, sem nepotizmus, sem rokonság vagy protekczió arra indokul ne szolgálhasson, hogy valaki, mihelyt a tanitóképezdét elvégezte, azonnal ilyen nagyobb városi központokban nyerjen alkalmazást, mig sok más tanitó, a ki az ilyen kedvezményre sokkal több jogosultsággalbir, mert nagyobb képzettséggel rendelkezik, egész életén át félreeső hegyvidéken, erdőségek között marad, a hol müveit emberekkel úgyszólván semminemű érintkezésbe nem léphet és igy szellemi táplálékhoz egyáltalán nem juthat. Az alapfizetések különbözősége tekintetében tehát a törvényjavaslatot helytelennek és indokolatlannak találom. Másrészt kifogásolandónak találom a törvényjavaslatban azt, hogy egyrészt kimondja, hogy az iskolák tannyelve kizárólag az állam nyelve, vagyis a magyar nyelv legyen, másrészt a nem állami népiskolákra vonatkozó törvényjavaslatnak, gondolom, 18. §-a teljesen kizárja annak lehetőségét, hogy a mennyiben az állami elemi népiskolákban a magyar nyelven való oktatás teljesen sikertelennek bizonyul, azon esetben az illető község lakosainak anyanyelve vétessék tannyelvül abban az iskolában, a mennyiben e törvényjavaslatnak gondolom, 18. §-ában, az foglaltatik, hogy azon iskolában, a hol a magyar nyelv már behozatott tannyelvül, további változtatásnak helye nincs, és ebből azt kell következtetnem, hogy az állami elemi népiskoláknak más, mint magyar a tannyelve nem lehet. Egyesek felfogása szerint ez talán helyes, a közoktatás, az állam érdeke szempontjából azonban, azt hiszem, nem helyes. A törvényjavaslat indokolása nem nyugtat meg az iránt, vájjon lehetséges-e sikeres népoktatás nem a nép nyelvén. Hogyha a törvényjavaslat indokolásában azt látnám és az engem arról győzött volna meg, hogy a nem magyar anyanyelvű lakosság lakta vidéken felállított azon népiskolákban, a melyeknek tannyelve nem az illető nép nyelve, megfelelő és kellő siker éretett el és a nép műveltsége és kulturális érdeke hátrányt nem szenvedett, akkor e tekintetben én is talán teljes megnyugvással fogadhatnám a törvényjavaslat ezen indokolását, noha mint nem magyarnyelvű ember temészetes, — hiszen ez a természet törvényében gyökerezik; — sokkal jobban szerettem volna, ha a nem magyarnyelvű lakosság vidékén az illető nép anyanyelve lett volna egyúttal az iskolának tannyelve is. Minden esetre nem keltett volna bennem aggodalmat és félelmet az iránt, hogy ezek a nem magyarajku vidékek a művelődésben teljesen hátra fognak maradni, és kultúrájuk és anyagi jólétükre nézve is káros lesz. Alkalom lett volna adva a magas kormánynak arra, hogy a különböző hitfelekezetek egyházi méltóságainak meghallgatásával ez a kérdés tisztába hozassék. De ha már nem hozatott tisztába, a törvényjavaslat indokolásában felhozhatta volna, hogy ime megállapittatott, hogy ennyi ilyen állami népiskola van a nem magyarajku vidékeken, a melyeknek tannyelve nem az illető nép anyanyelve, hanem a magyar nyelv volt és mégis teljes siier éretett el, nincs különbség a nép művelődése tekintetében és az anyagi jólét és a kultúra terjedése tekintetében az ilyen iskolák között és azon iskolák között, a melyeknek nyelve az illető nép anyanyelve volt. Én is nagyobb megnyugvással fogadhattam volna ezen törvényjavaslat indokolását, ámbár őszintén kijelentem, hogy mint román ember . . . Id. Madarász József: Itt nincsen román ember, csak magyar ember van ! Novacil Aurél: Sajnálom, de másképen nem tudom ezt kifejezni. Id. Madarász József: Mondja, hogy oláh! Novacu Aurél: Tehát oláhajku magyar honpolgár. (Derültség.) Ugy mondom, a hogy egyik vagy másik képviselő urnak jobban tetszik. Eomániában különben — a mint olvastam — a magyarok nem nevezik magukat románoknak, hanem romániai magyaroknak, a minek analógiájára, ha mi itt magyarországi románoknak nevezzük magunkat, azt hiszem, ebben senki semmiféle sérelmet nem találhat. (Helyeslés.) Mi saját nyelvünkön románoknak nevezzük magunkat és ez másképen nem is lehet, de ha — mondom — a képviselő uraknak jobban tetszik, azt is mondhatom, hogy románajku magyar honpolgár. T. képviselőház ! A természet törvényének alapján a nem magyarajku lakosságnak joga van ahhoz, hogy az elemi népiskolákban anyanyelvén tanittassék. Nálunk még törvényes intézkedések is vannak e tekintetben, a melyeknek alapján követelhetjük, hogy olyan községekben, a melyeknek lakosságú túlnyomó többségben nem magyarajku, a lakosság többségének anyanyelve legyen egyúttal az iskolák tannyelve. E tekintetben két törvényczikk rendelkezik. Az egyik az 1868 : XXXVIII. t.-cz., a mely a népoktatásra vonatkozik.és a másik az 1868 : XLIV. t.-cz., mely a nemzetiségi egyenjogúságról szól. Mindkét törvény szerint az iskolák tannyelve az illető község lakossága többségének anyanyelve kell, hogy legyen, sőt a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvény ennek a jogosultságnak csak a magasabb akadémiai képzésnél szabja határát. T. képviselőház! Sokszor hallottunk olyan kijelentéseket hazánk nagy bölcséről, Deák Ferenczről, és b. Eötvös Józsefről is, mint a kik ezeket a törvényeket alkották, hogy idealisták voltak, nem voltak gyakorlati államférfiak, hogy tévedtek és nem tudták felfogni ezen rendelkezések következményét ; vagy pedig hallottunk olyan kijelentéseket, hogy az akkori idők szerint még e férfiak felfogása, tendencziája lehet, hogy jogosult és megengedhető volt, de most, harmincz-negyven év elmulta után, látva a nem magyarajku honpolgárok magatartását, azt mondják, hogy semmi ok sincs többé arra, hogy a lakosság többségének nyelve ilyen a törvény által is rendelt értelemben és módon respektáltassék. (Mozgás.) Hát ez lehet szép frázis, de semmi esetre sem megokolt