Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-123

123. országos ülés 1ÜU7 márczius 8-án, pénteken. 189 szuggeráltam volna, hogy mi készek volnánk az abszolutizmusért küzdeni, és készek volnánk bárkinek segédkezet nyújtani arra, hogy a magyar alkotmány megbénittassék, vagy hatályon kivül helyeztessék. Ennél súlyosabb vádat egy képviselő fejéhez vágni, azt hiszem, nem is lehet, és Hock János ur ezt a vádat egyenes idézetben közli, szavaimat egyenesen idézi oratio rectában. Azt mondják, hogy Hock János ur a szónoklat mesterségében igen járatos és igy nagyon jól tudja azt, hogy akkor, mikor valakinek szavait oratio rectában idézzük, az annyit jelent, hogy azok a szavak szórói-szóra ugy mondattak, a mint azok idézve voltak. Tehát az egyenes idézet formáját használta Hock János ur azért, hogy még inkább felkeltse a t. házban azt a meggyőződést, hogy én tényleg ezeket a szavakat mondottam. Igaz, hogy később Vajda Sándor barátomnak méltatlankodása folytán Hock János ur az egyenes idézetet megtagadta és azt mondotta, hogy ő nem a szavakat idézte, hanem csak a gondolatot, a mi utóvégre egyre megy. De akkor, a midőn Hock János ur ilyen súlyos váddal illetett egy országgyűlési képviselőt, elfelejtette megmondani, honnan vette azt a vádat, mire alapítja azt, elfelejtette megnevezni a forrást. Hát, t. képviselőház, az én beszámoló beszédemet egyetlen újság sem közölte teljes egészében, a mint másoknál sem szokás, különösen olyan szerényebb embereknél, a milyenek közé tartozónak én is gondolom magamat, a ki nem olyan fontos személyiség, hogy beszámolóját az újságok szórói-szóra közöljék. A budapesti lapok közül tudomásom szerint csakis a >>Budapesti Hírlap* közölt egy rövid kivonatot arról a beszámolóról. Abban a kivonatban én azokat a szavakat, a melyeket nekem Hock János imputált, nem találtam. Az aradi lapok közül két magyar lap közölt kivonatokat beszámolómból és különösen az »Aradi Közlöny« igen hűen adta vissza beszámolómnak rövid foglalatját. Azért bátor leszek az »Aradi Közlöny«-nek ezt a tudósítását felolvasni, hogy a t. ház maga megítélhesse, volt-e alapja Hock János urnak ilyen súlyos vád emelésére. Az »Aradi Közlöny« tudósítása következőleg szól (olvassa) : >>Goldis László több mint két órán át fejtegette az általános politikai helyzetet, s különösen Andrássynak a nemzetiségi kérdésről mondott beszédével foglalkozott. A múltban, úgymond, a melyre Andrássy oly büszkeséggel hivatkozott, a politikai nemzet a nép sorsán sohasem segített, s nem is akart segíteni. Ellenkezőleg, az uralkodók voltak a nép barátai a nemességgel szemben, Mária Terézia és II. József császár segítettek leginkább a nép sorsán. A románok is első gimnáziumukat Mária Terézia idejében nyitották meg. Az abszolutizmus alatt nyíltak meg a brassói és a brádi román gimnáziumok, akkor alakult az Assoeiatiunea román közművelődési társulat. Ezt a békülékeny politikát Deák, Eötvös és Széchenyi is vallották. Ezért alkotta meg Deák Ferencz a nemzetiségi törvényt. Az ezen törvényben kimondott egyenjogúság Deák felfogása szerint a nemzetiségre is vonatkozik, s igy a kormányoknak kötelessége a nem magyar népek nemzetiségi kultúráját épen olyan mértékben ápolni, mint a magyar kultúrát. Ezt Deák Ferencznek beszédeivel igazolja. Deák halála óta azonban a magyar államférfiak és pártok ezt a békülékeny szellemet sutba dobták, s megteremtették azt a szituácziót, a melyben a magyarországi népek egymásban ellenségeket látnak. Ilyen esetben lehetetlenség a népjogok teljességét kivivni. A magyar nép nagy zöme is keserűen csalódni fog, ha a mai államférfiaktól s a mostani magyar pártoktól várja sorsának javulását. A mai jDarlament a feudálisok parlamentje. Csakis egy a nemzetiségi eszme követelményei tekintetében is a teljes egyenjogúság alapján álló őszinte demokratikus párt mentheti meg az országot az erkölcsi és anyagi tönktől, csakis egy ilyen uj párt teremthetné meg azt az igazi demokratikus alapot, a melyen kifejlődhetnék az uj és boldog Magyarország. A parlamentben mostan uralkodó pártok az igazi, hamisítatlan demokráczia követelményeitől irtóznak. Az igazi demokrácziát az országgyűlésen csakis a nemzetiségi párt képviseli. Követeli az általános választói jogot, a virilizmusnak, s kandidáló jognak eltörlését, a hitbizománj'ok megszüntetését, az állami birtokoknak, s más megváltott nagybirtokoknak parczellázását, uj adótörvényt, a létminimum biztositását, a progressziv reáladót, a fogyasztási adók megszüntetését, a teljes sajtó- és szólásszabadságot, gyülekezési és egyesülési jogot, a földbirtokok uj osztályozását, két éves katonai szolgálatot, becsületes munkásbiztositást, uj ipartörvényt. Végül a népet józanságra, takarékosságra, munkásságra buzditja, kifejtvén, hogy csak gazdag népek lehetnek szabadok. A templom és az iskola legyenek a legbecsületesebb intézmények a nép előtt, s akkor a sok szerencsétlenséget is könynyebben fogják elviselhetni.* Ez a beszámolóbeszédnek bár igen rövid, de hű kivonata. A román lapok közül a Tribuna hosszabban hozta beszédemet és abban benne van a következő mondat, a melyre különösen akarok hivatkozni. T. i. azt mondottam : »Mi az abszolutizmust nem szeretjük, nem akarjuk, hogy csupán a királynak legyenek jogai; szeretjük a szabadságot, szeretjük az alkotmányosságot, de becsületes alkotmányt követelünk !« (Zaj a szélsőbaloldalon.) Tehát meggyőződhetett a t. ház arról, hogy ama forrásokból, a melyek az én beszámoló beszédemet, részint kivonatosan, közölték, Hock János ur nem menthette ezt a vádat. Bármily nagy tisztelettel viseltetem is a sajtó iránt, — magam is félig-meddig ujságiró ember vagyok — mégis el kell ismernünk, hogy sokszor nem lehet eligazodni az újságok után és azt mondhatná valaki, hogy a mit felolvastam, nem elég bizonyiték arra, hogy legalább a gondolatát annak, a mit Hock ur reám