Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-95
80 95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. Hogy ez igy van és hogy ez nem is lehet máskép, kitűnik onnan, hogy a jövedéki büntetőéi] arás terén még ma is a József császár idejében 1788-ban kiadott harminezadi rendszabályok és az 1842-ben kiadott harminezadi utasitás vannak érvényben. (Igaz! Ugy van !) Pedig talán felesleges bizonyítanom, mennyit haladt és változott azóta a világ. Mikor ezen rendszabályok kiadattak, a jövedéki kihágások nem álltak egyébből, mint azon jogsérelmekből, a melyeket a lőpor, a só, a salétrom árulása és a vámszedés ellen lehetett az állampolgároknak elkövetni. Azóta ezen kör már, fájdalom, nagyon kitágult, azóta a jövedéki eljárás területe magában foglalja mindazon jogsérelmeket és kihágásokat, a melyek az összes állami egyenes és közvetett adók, az összes állami illetékek, az összes állami jövedékek, vámok és az államnak fentartott egyéb jövedelmek sérelmére követtetnek el. Hogy mily óriási ez a terület, azt felesleges itt bővebben bizonyitgatnom, csak legyen szabad utalnom a kérdés fontosságának megvilágitása szempontjából még arra, hogy olyan büntetések szabhatók ki a jövedéki büntető eljárások terén a honjiolgárokra . . . Molnár Jenő: Egész vagyon. Meskó László : ... a melyek a kincstárnak okozott kár nyolezszorosát foglalják magukban. Ha tehát valaki 10.000 forint kárt okozott a kincstárnak, az 80.000 forint pénzbírsággal sújtható. De ez még nem elég, mert van szakasz arra is, hogy behajthatlanság esetén bizonyos fokon tul nemcsak elzárásra, hanem fogházbüntetésre is lehet változtatni ezt a nagy mérvű pénzbírságot. Molnár Jenő': És a táblához nincs felebbezés. Elnök : Kérem Molnár Jenő képviselő urat, ne méltóztassék segíteni a szónoknak, elvégzi ő a maga dolgát segítség nélkül is. Meskó László : Én azt hiszem, hogy ha valamely téren, hát épen azon viszonynak terén kell a honpolgárokat a modern igazságszolgáltatás összes védbástyáival körülvenni és őket annak összes áldásaiban részesíteni, a hol a kincstárral, egy hatalmasabb féllel állnak szemben, a mely a maga tekintélyével, súlyával, hatalmával (Igaz! Ugy van !) a legtöbbször és igen gyakran méltatlanul is nehezedik reájuk. Dicséretére legyen mondva az 1867-ik évet, alkotmányosságunk helyreállításának évét követő törvényhozásoknak, 1867 óta különösen az első években nagyon gyakran és élénken foglalkozott a törvényhozás e kérdéssel.' Kitűnik ez onnan, hogy azok a törvények, a melyek a régi, József császár idejében kiadott rendeleteknek fentartását tartalmazták, csak egyik évről a másikra szóltak és ezen szabályoknak az érvényét csak egyik évről a másikra tartották fenn. De kitűnik ez onnan is, hogy az 1868 : XXI. t.-cz. határozott utasítást adott az igazságügyminiszternek arra nézve, hogy ezen jövedéki eljárás szabályozása tárgyában előbb ideiglenesen intézkedjenek, azután pedig törvényjavaslatot terjeszszenek elő. Fájdalom, ennek az utasításnak mindez ideig egyetlen igazságügyminiszter és pénzügyminiszter sem tett eleget, daczára annak, hogy legutóbb a közadók kezeléséről szóló 1883 : XLIV. t.-cz. 110-ik §-a ismét felhatalmazza ugy az igazságügyminisztert, mint a pénzügyminisztert arra, hogy a modern pénzügyi közigazgatás és a modern igazságszolgáltatási elveknek megfelelő törvényjavaslatot terjeszszenek a ház elé, illetőleg addig, a mig az be nem terjesztetik, ezen kérdést ideiglenesen szabályozzák. (Helyeslés.) Azt hiszem, valóban elérkezett már legfőbb ideje annak, hogy ez a kérdés törvényhozásilag és véglegesen szabályoztassék. Sok jubileum van most divatban, a közönség nagyon szereti a jubileumokat, és már csak azért is kérem az igazságügyminiszter urat, szíveskedjék ezzel a kérdéssel foglalkozni és azt lehetőleg meg is oldani, nehogy valakinek eszébe jusson most, mikor 1883. óta közel 25 év telt el, hogy megülje egy törvényhozási utasitás nem teljesítésének 25 éves jubileumát. (Élénk derültség és helyeslés.) De kérem ennek a kérdésnek most való megoldását különösen azért, mert az 1883: XLIV. t.-cz., a melyet az imént idéztem, azt hagyja meg az igazságügy- és pénzügyiminiszter uraknak, hogy egyetértőleg szabályozzák ezt az ügyet és én, de gondolom, valamennyien ugy tudjuk, hogy az az egyetértés most a pénzügyiminiszter és az igazságügyimniszter urak között a lehető legnagyobb mértékben megvan, megvan nemcsak egyénileg, de megvan tárgyilag is. Hiszen egyfelől a miniszterelnök ur, mint pénzügyminiszter, a mint elfoglalta a maga székét, nem habozott kijelenteni, hogy ő az adóztatás rendszerét teljesen modern alapokra akarja fektetni, a mi alatt én természetesen nemcsak a szorosabb értelemben vett adózási rendszereknek modernizálását, hanem az adózási rendszerrel kapcsolatos igazságszolgáltatásnak modern alapokra való fektetését is értem. (Élénk helyeslés.) Az igazságügyminiszter úrról pedig tudjuk — hangsúlyozta ezt bevezető beszédében is, a melyet tárczája költségvetése tárgyalásának kezdetén tartott — hogy ő oda fog törekedni, hogy minden intézményünk necsak megmaradjon a korszellem színvonalán, hanem azzal együtt haladjon és abban a reformban részesüljön, a melyet a korszellem mulhatlanul megkíván. (Helyeslés.) De van még egy szempont, a mely e kérdésnek szabályozását sürgőssé és elodázhatlanná teszi és ez az, hogy mi — az én szerény felfogásom szerint — tartozunk jogrendszerünk közjogi korrektségének és alkotmányos tisztaságának azzal, hogy kiküszöböljünk belőle mindent, a mi minket régen lezajlott alkotmányellenes rendszerek kormányzatára emlékeztet. (Élénk helyeslés balfelöl.) És ha igaz az, a mit t. barátom, Kelemen Samu tegnap mondott, hogy az osztrák polgári törvénykönyvnek nálunk még érvényben lévő maradványai a Hentzi-szoborhoz hasonlíthatók jogéletünkben, ugy a jövedéki büntető eljárás terén fennálló állapot is egy olyan kisebb méretű Hentziszobor, a mely ha kisebb méretű is, de annál régibb