Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-113

492 113. országos ülés 1907 február 20-án, szerdán. hogy azt a garázdálkodást, (Igaz! Ugy van!) a melyet a kölcsönadás ürügye alatt kifejtenek, megakadályozzuk. (Élénk helyeslés.) Hogy erre szükséges-e törvény, azt ma megmondani nem tudom. Én beszéltem igen előkelő jogászokkal, kik azt mondották, hogy a mi uzsoratörvényünknek mai dispozicziói, hogy ha kellő szigorral és következetességgel hajtatnak végre, minden tekintetben alkalmasak a bajok megfékezésére. (Mozgás.) Én megmondtam, igen előkelő jogászokkal beszéltem, kik ezt állítják. A gyakorlati igazságszolgáltatás terén működő és az azt vezető férfiakkal is beszéltem, kik azt ki is mutatták és rámutattak az ország egyes megyéire, hol az uzsora igen nagy pusztításokat tett, s mikor a mai uzsoratörvényt egyes királyi ügyészek közbejöttével szigorúan kezelték, a mai törvény alapján is megfelelő eredményeket tudtak elérni. (Igaz! TJgy van!) Különben ez egy jogi kérdés, a melyet ma eldönteni nem fogunk. A czéhink az, hogy a visszaéléseket megakadályozzuk és hogy — a mivel én foglalkozom — mikor a megadóztatásról lesz szó, nemcsak a hitelszövetkezetek, hanem azon pénzintézetek is, a melyek nem a törvényben előirt kamatok, hanem mindenféle mellékes irásdijak stb. czimén közvetve gyakorolják az u. n. uzsorát, a megadóztatásnál a rendesnél egy fokkal magasabb adó alá vonassanak. A mi társadalmi bajunk csakugyan az, hogy az értelmi foglalkozást gyakorló társadalmi osztály igen nagy mértékben el van adósodva. Ez nemcsak a tisztviselőkre áll, hanem egyáltalában az értelmi foglalkozást gyakorlók egy jelentékeny körére. De ez nem olyan nagy baj, mint méltóztatnak képzelni, mert ha beszélek milliókról, akkor ezen milliók ellenértékét is figyelembe kell venni. Ha valaki nézi, hogy a mi költségvetésünkben a pénzügyi bizottság adatai szerint 278 millió koronát tesznek ki a személyi kiadások az áUam részéről, és ezzel szembeállítjuk azután azokat az adatokat, a melyeket a t. képviselő ur felhozott, akkor százalékban kifejezve ez az eladósodás mégsem oly horribilis baj, hogy azon segíteni ne lehetne. Igenis, foglalkoznunk kell ezekkel a kérdésekkel. A bajok olyanok, hogy azokon gyorsan segíteni nem lehet akképen, hogy az orvosszereket egyszerűen és rövidesen alkalmazzuk. (Igaz ! Ugy van!) Itt a keresetforrások gyarapítása, hozzáférhetőbbé tétele, a mi intelligencziánknak nem egyirányú foglalkoztatása, hanem a humanisztikus irányok helyett a gyakorlati életre, a materialisztikus irányba való terelése, ez az a nagy társadalmi feladat, a melyre következetesen kell törekednünk, (Élénk helyeslés.) nem csak egyes intézkedések által, hanem maguknak intézményeknek berendezésében, magában egész társadalmi felfogásunkban, a társadalmi egyenlőségben, a társadalmi érintkezésben. (Élénk helyeslés.) Ezen a bajon rövidesen segíteni nem lehet. Ez, mint minden társadalmi átalakulás, lassú proczesszus, a hol a kormánynak feladata az lehet, hogy mindent elkövessen ezen proczesszusnak következetes, biztos folyamatba tételére, de rendkívüli preczipitáló eszközök visszaeséseket és nem a következetes haladást szokták okozni. A keresetforrásokon kivül kétségkívül az igényeknek mód nélküli fokozásában is van a baj. (Ugy van! Ugy van!) Ez megint társadalmi baj, a melyen segíteni alig lehet; hanem igenis, ezeket az igényeket különösen ott, a hol nem állanak arányban sem a tevékenységnek értékével, sem azzal a szellemi foglalkozással, illetőleg szellemi képzettséggel, a mely ahhoz a tevékenységhez fűződik, hanem a hol egész közönséges foglalkozásúak, a kik a mindennapi napszám tevékenységi körét alig meghaladó foglalkozást gyakorolnak, magasabb igényeket támasztanak, ezeket kellő korlátok közé kell szorítani és az igényeknek apasztására nemcsak társadalmi eszközökkel, hanem kormányzati eszközökkel is közre kell hatni. (Helyeslés.) Nagyobb baj itt azután, a mit méltóztatott is felemlíteni, az élelmezési kérdés. Ezek a közélelmezési bajok nemcsak a fővárosban drágítják meg a mindennapi életet, hanem igen sok vidéki városban és igen sok vidéki helyütt is. Ez olyan baj, a melylyel nemcsak a társadalmi igények kielégithetése szempontjából, hanem gazdasági fejlődésünk érdekében is múlhatatlanul foglalkoznunk kell. (Helyeslés.) Ha e kérdést sikerrel megoldani nem tudjuk, hiába beszélünk iparfejlesztésről; a drágulás napról-napra fokozódni fog és maga a drágulás fogja az élet igényeit annyira lehetetlenekké tenni, hogy itt természetes gazdasági fejlődésre gondolni nem is lehet. E tekintetben nem volt módomban itt nyilatkozni, hanem egy más körben, de nem a demokrata körben, (Derültség.) — ámbár ott is szivesen nyilatkozom (Derültség.) — hanem az egyik pártkörben volt szerencsém erről olyképen nyilatkozni, hogy igenis, a kormány foglalkozik az élelmezés kérdésének megoldásával és pedig nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kitérj edőleg. Foglalkozunk ezzel ugy, hogy ne olyan hosszú foglalkozás legyen belőle, mint itt méltóztattak a hitelszövetkezetekre nézve felemliteni, hanem a kérdésnek olyan megoldása, a mely lehetőleg gyorsan és-már a közelebbi időben nyilvánuljon. (Helyeslés.) A pénzügyi államtitkár ur elnöklete alatt egy szakértőkből, egy dolgozó emberekből alakitott szűkebb bizottságot állitottam össze, a kik nem tanácskoznak, nem eszméket vetnek fel, hanem a kérdés gyakorlati megoldásával foglalkoznak. (Helyeslés.) Mezőgazdaságból, kereskedelmi érdekeltekből, tisztviselőkből egy igen szűkkörű bizottság van tehát egybeállitva, a mely épen a közélelmezés kérdésével foglalkozik és remélem, olyan sikeres javaslatokat fog tenni, egyúttal a teendő intézkedéseket is kijelölve, hogy a közélelmezés kérdésében, a mit