Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-109

109. országos ülés 1907 február 15-én, pénteken 385 Ha azt akarjuk, hogy idáig fejlődjék a mi nmnkásbiztositásunk, akkor biztositanunk kell az országos pénztár részére az eszközöket és az erőt, a melyek birtokában képes lesz az a pénztár ehhez hasonló alkotásokat minálunk is létesiteni. Német statisztikusok a munkásbiztositási pénztárak min­denre kiterjedő, áldozathozó működésével foglal­kozva, kimutatták, hogy mióta a munkásbiztositás megerősödött, nagyobb a takarékoskodási ösztön a munkások között, a kis betétek a németországi takarékpénztárakban megszaporodtak, és sokat lenditett ez a biztositási intézmény magán a sze­gényügyön is, — megfogyott az utozai szegények száma. Kimutatták németországi statisztikusok, hos difierenczia, a mely a halandóság tekin­tetében a nagy városok és a vidék között fennáll, — t. i. a nagyvárosokban a legnagyobb szokott lenni a halandóság — kiegyenlítődik, a mióta gondos orvosi kezelés alá vették a munkásokat. Kimutat­ták, hogy mióta a munkásnép jobban él, nagyobb a bus-, czukor- és kávéfogyasztás. Egyszóval, ezek a jóléti intézmények oly állapotba hozták a mun­kásokat, hogy jobban táplálkoznak és testi szük­ségleteikre többet fordítanak, mint a mennyit eddig forditottak. Szükséges az egységesítés azért is, mert meg­szűnik általa az az anomália, hogy a vidéki beteg­segélyző pénztárnál biztosított munkás, ha arról a vidékről eltávozott más helyre, igényeit nem tudta érvényesíteni, nem tudott pénzéhez jutni. Most egy lévén a pénztár, bárhol tartózkodik, a munkás, ha baleset éri, mindig képes lesz igényeit érvénye­síteni. (Ugy van!) Még egy kérésem volna beszédem végén a t. kormányhoz. (Halljuk! Halljuk!) A legjobb törvény is rossz lehet rossz tisztviselő kezében, (Igaz I Ugy van I balfelől.) és a jó tisztviselő még a rossz törvényből is képes jót csinálni. Arra kérem tehát a t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy ha rákerül a sor arra, hogy a munkásbizto­sitás intézményéhez a tisztviselőket kinevezi, mél­tóztassék oda szakképzett, buzgó, lelkiismeretes, ügyszeretettől áthatott tisztviselőket kinevezni, mert meg vagyok róla győződve, hogy igy az intézmény prosperálni fog, ha pedig alkalmatlan, nem buzgó és nem szakképzett tisztviselők kezébe kerülne a dolog, akkor mindjárt kezdetben meg­gyengülne az intézmény és nem volna képes áldásos működést kifejteni. (Igaz ! Ugy van !) Miután tehát a munkásbiztositási javaslat a most kétségkívül fennálló társadalmi ellentétek­nek kiegyenlítését czélozza; miután mindnyá­junknak azon kell lennünk, hogy a munkásnak jogi, politikai, gazdasági és társadalmi helyzetét javítsuk ; és miután ez a javaslat az első hatalmas és elhatározó lépés az ellentétek kiegyenlítésére, a szocziális kérdés megoldására: a javaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés. A szónokot számosan üdvözlik.) Hammersberg László jegyző: Hédervári Lehel! Hédervári Lehel: T. ház ! (Halljuk .'Halljuk !) Az embernek a természettel vivott nagy harczából EÉPVH. NAPLÓ 1906 —1911. YI. KÖTET. igazságtalan dolog lenne, ha egyetlen egy társa­dalmi osztály szűrné le a maga hasznát és nem az egész társadalom. A modern szocziális kérdések lé­nyege és súlypontja abban kulminál, hogy a magára hagyott munkást az államnak a társadalommal karöltve bele kell vinni az anyagi és szellemi erők megnagyobbodásába. A munkásoknak sorsát, en­nek a sorsnak súlyát nem annyira a jogok nélkü­lözése teszi nehézzé, mint inkább a munkássors­nak bizonytalansága. (Igaz! Ugy van! a bal­oldalon.) Ez az a damoklesi kard, a mely állandóan feje felett függ a munkásnak. A míg izomerejét birja és azt a munkaadónak bér ellenében rendel­kezésére tudja bocsátani, addig megszerzi azokat az anyagi szükségleteket, a melyek ugy az ő, mint családjának létfentartásához szükségesek. Abban a perczben azonban, a mikor akár önhibáján kívül, akár gazdasági válságok következtében beáll reá­nézve az az eset, hogy izomereje bérbe nem adható, a munkás ki van dobva a bizonytalanságnak s ezzel ki van dobva a megsemmisülésnek is. (Igaz I ügy van !) Ezek azok a kritikus perczek, t. ház, — a mint ezt a bűnügyi statisztika oly szomorúan bizo­nyítja — a mikor a munkásnak választania kell az éhenhalás és a bűn között. És ez a kritikus perez elveszi a munkás energiáját, lelohasztja reményét, hitét jövendőjében és kidobja őt az élet viharába. (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! Ez a kérdés nemcsak a humanizmus kérdése, hanem politikai és közgazdasági kérdés is. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A mikor az állam törvényhozásában a munkásjóléti intézmé­nyeket akarja propagálni, már ezzel a tényével kivesz a népek millióinak kezéből egy olyan argu­mentumot, a mely argumentum megszégyenítő az államra nézve, mert azt a vádat rejti csirájában, hogy az állam favorizálni akar egyes társadalmi osztályokat a munkástársadalmi osztályokkal szemben. A másik, a mit elér az állam, a mikor egészen reá lép a szocziálpolitika terére, az, hogy emeli a munkásban azt az etikai felfogást, hogy immár az állam maga is elől akar járni abban, hogy a jogok igazságosan osztassanak meg, s munkás­jóléti intézményekkel a munkások vállain levő teher megkönnyittessék. (Igaz ! Ugy van !) A magyar történelemben, t. ház, klasszikus példa erre az urbériség megszüntetése. Nem a tüntető felvonulásoknak volt köszönhető, (Igaz! Ugy van !) hanem proprio motu abból az igazság­ból fakadt ez, hogy ha már, a mikor a jogállomány teljesen el van foglalva és biztos kezekben van, jogok csak ugy szerezhetők, ha vannak nép­osztályok, a melyek hajlandók a jogokat meg­osztani és hajlandók esetleg jogokról lemondani. (Igaz ! Ugy van !) Bizonjrtalanságban és elnyoma­tásban levő osztályok pedig jogokat csak ugy szerezhetnek, ha a jogok birtokán belül levő, jogokkal felruházott társadalmi osztályokban van hajlandóság a jogokról való lemondásra. Ez az evoluczió, t. ház, végigmegy a népek szocziális históriáján. Ma már nem vér és nem 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom