Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

ÍUS. országos ülés 1907 február lí-én, csütörtökön. 371 balesetbiztosítással, erre is gondolnia kell a törvényhozásnak. Nézetem szerint épen a szabad orvosválasztással lehetne segiteni a dolgon. A szabad orvosválasztásnál, ha megalakul a szabad orvosoknak azon egyesülete, a mely szerződik azzal a pénztárral, akkor módja van ennek megállapodni, hogy a bevételnek hány százalékát adja oda az orvosoknak. A mai statisztika szerint a pénztárak 14%%-ot adtak ; ha felemelik a bevételnek hányadát 25— 25%-ra, meg vagyok győződve, hogy az orvosok igen szépen megtalálják a számadásukat, hiszen, mint tudom egy orvosi elaboratumból, az ő igényük nem terjed többre, mint hogy egy pénztári tag után egy egész évi kezelésért egy-egy orvosnak hat korona jusson. Azt hiszem, hogy ez olyan minimális, olyan szegény összeg, hogy ennyit nem lehet az orvosoktól megtagadni. Igaz, hogy itt egy nagy veszedelem előtt állunk, a melyet én respektálok. Nevezetesen eddig attól féltünk, hogy a gyakorlatban ez az intézmény azért nem fog beválni, mert nem lesz elég anyagi ereje, hisz mindenfelé adunk, a szabad orvosi kezelés czéljaira is. Ha tekintetbe veszszük, hogy kivették már a kisiparosokat, a kikre nézve én is egyetértek Gratz Gusztáv t. képviselőtársammal, hogy a körülbelül 400.000 kisiparossegéd után beszolgáltattak volna 3 koronájával 1,200.000 koronát a pénztárba, tehát mindössze 3 koronától mentesítettünk egy iparost, de elvettünk a pénztártól 1,200.000 koronát, a mely óriási segítségére lett volna a pénztárnak és mindenesetre elhallgattatta volna azt a nyugtalanságot is, hogy majd a kerületi pénztár kénytelen lesz a betegsegélyezésnél, az országos pénztár pedig a járadék megállapításánál anyagi okok miatt szűkkeblűnek lenni. Ha még figyelembe veszszük, hogy a kereskedelmi alkalmazottakat is kivettük a biztosítás köréből, kivettük a legjobb koczkázatot, mert hiszen azoknak legkevesebbet kell kiutalni, bár ez viszont jogosulttá teszi a kereskedők panaszát, hogy, ha náluk nincs veszélyesség, akkor nincs ok, hogy ők miért fizessenek, (ügy van ! balfelöl.) Azonban, ha mindezek ki vannak véve a kötelező biztosításból, akkor nagyon félő, hogy a gyakorlatban ennek a törvénynek az a súlyos következménye lesz, hogy tulaj donképen előáll az a helyzet, a melyért az 1891 : XIV. törvényczikket módosítjuk most, nevezetesen, hogy megint lesznek rossz pénztárak és jó pénztárak. Igaz, ugy akar a törvényjavaslat ezen segiteni, hogy bekéri a kerületi pénztáraktól a pénzt az országosba és azután az országos segiti a rossz pénztárakat, de meg vagyok győződve, hogy a jó pénztárnak lesz annyi esze, és nem fogja a maga tagjait megsarczolni azért, hogy segítse a rossz pénztárt, vagy azokat, a miket beszed, erre való tekintettel alacsony összegekben szedi be és ugy adja ki a táppénzt is. Mert nem tételezem fel, hogy a budapesti kerületi segélyző azért szedje be a pénzt, hogy a liptómegyei rossz pénztárt kisegítse. Az nyilvánvaló, hogy nem így lesz a gyakorlatban. Ha a t. kereskedelemügyi miniszter ur fentartotta a vállalati pénztárakat, én, mikor eltűnnek az ipari és kereskedelmi pénztárak, egy szót akarok még ezeknek érdekében szólani, talán fontolóra lesz szíves venni a kereskedelmi kormány, vájjon nem lesznek-e fentarthatók ezek az ipari és kereskedelmi pénztárak. Ezek az ipari és kereskedelmi pénztárak tisztán humanitárius czélból állanak fenn, és mint nagyon jól tudjuk, nagyon megfelelnek az érdekeltségi körnek és annak az alapeszmének, hogy az állam ne akarjon mindig állami intézményekkel segiteni a polgárokon, hanem a tevékenységnek és működésnek egy bizonyos körét hagyja a társadalomra, mert ez az az ambiczionáló erő, mely lehetségessé tesz üdvös társadalmi működést. Németországban ezek a kereskedelmi és ipari segélyzők Eingeschriebene Hilfsklassen czim alatt fennállanak és a legüdvösebb működést teljesitik. Ha megnézzük a hamburgi, drezdai, lipcsei betegsegélyzők kimutatását, azt látjuk, hogy egyáltalában nem a legsötétebb pontjai ezek a német balesetbiztosításnak. Nálunk bizonyos előfeltétel mellett fenn vannak tartva, jól tudom, azonban nagyon kevés vidéki város van, hol a megkívánt taglétszám meglenne, mert nem igen vannak vidéki városok, hol a tanonczokat is beleértve, 800—1000 alkalmazott lenne. Ne az legyen itt irányadó, hány tag van, hanem hány esztendeje áll fenn és az érdekeltséggel szemben miként teljesítette a maga kötelességét. (Helyeslés baljelől.) Az a javaslat, a mely most előttünk fekszik, kétségtelenül kiváló munkásjóléti javaslat, a melyről el kell ismernünk az igazság érdekében azt, a mit a miniszter ur mondott, hogy ez a szeretet törvénye. (Igaz ! Ugy van !) Azonban én azt hiszem, hogy az életben ez csak ugy fog beválni, ha a munkaadó, a munkás és az egész magyar társadalom be fogja látni azt, hogy ez nemcsak a szeretet törvénye, hanem hogy kell, hogy a szeretet legyen az, mely a gyakorlatban ennek a törvénynek fentartója és fejlesztője legyen. (Helyeslés.) Csak akkor fog ez a nemes tartalmú javaslat igazán megvalósulni. Én, Id ezen javaslat nemes intenczióit a legnagyobb elismeréssel honorálom, és ki a kekereskedelmi kormány iránt bizalommal viseltetem, ezt a javaslatot örömmel fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés baljelől. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A napirend tárgyalására szánt idő végéhez közeledvén, javaslom a t. háznak, hogy szakítsuk félbe most a tanácskozást és annak folytatását halaszszuk a legközelebbi ülésre. Méltóztatnak ezen javaslathoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelenteni ki és leszek bátor a következő ülés idejére és napirendjére vonatkozó javaslattal előállani: (Halljuk!) Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését 47*