Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-107

844 107. országos ülés 1907 február 8-án, pénteken. zalékkal. A csak orvosi kezeléssel és gyógyszerekkel, tehát tápdijak nélkül kezelt betegek száma 1897-ben — mert csak ezek az adatok állnak rendelkezésemre — 2* 68 százalékkal emelkedett, a megbetegedési esetek száma 31%-ra. Es hogyha csupán Budapestet veszszük ezen időszak alatt, akkor itt a tagok száma csökkent 0"8%-kal, de a betegségi esetek száma 54'7%-kal emelkedett, vagyis, t. ház, az emelkedési százalékok azt mutatják, hogy közegészségügyi tekintetben tetemes a javulás ezen osztályoknál, a melyek, fájdalom, ezelőtt ebben a tekintetben vajmi kevés jövedelmet szolgáltattak az orvosoknak. Es miután ugy állíttatik oda a dolog, hogy Magyarország orvosi karának anyagi helyzetére a betegsegélyző pénztárak valami különös behatással nincsenek, bátorkodom utalni arra. hogy 1902-ben a betegsegélyző pénztárak orvosoknak és gyógyszertáraknak 3,900.000 koronát fizettek ki; csak orvosoknak 1,637.000 koronát. 1903-ban orvosoknak és gyógytáraknak 4,027.000 koronát, csak orvosoknak 1,017.000 koronát; 1904-ben orvosoknak és gyógytáraknak 4,325.000 koronát, csak orvosoknak 1,287.000 koronát; 1905-ben orvosoknak és gyógyszertáraknak 4,500.000 koronát, csak orvosoknak 1,800.000 koronát. Oly összeg, mely Magyarország 4966 orvosa mellett, a kiknek csak egy töredéke foglalkozik betegsegélyezési pénztáraknál való gyógykezeléssel, talán elég figyelemreméltó (ügy van !) és nem mondható olyan csekélységnek, a melyet az orvosi kar helyzete meg ne érezne. (Igaz! Ugy van !) Még csak egy pontja van az orvosok kérésének, s ez a szabad orvosválasztás kérdése. (Halljuk ! Halljuk!) A szabad orvosválasztás kérdése nagy hullámokat vetett fel. . . Egy hang (baljelöl) : Méltán ! Szterényi József államtitkár: ... Magyarország munkásbiztositása ügyében. S itt a miniszter ur azt, a munkásügyi és a pénzügyi bizottságok által is helyeselt elvet fogadta el, hogy a szabad orvosválasztást a pénztáraknak teljesen autonóm jogkörébe utalja. Az autonómia tiszteletben tartása és az autonómiáknak az egész vonalon való érvényesítése kizárja azt, hogv az államhatalom akár törvényhozási, akár adminisztratív utón oktrojáljon pénztárakra egy rendszert, a melyet esetleg nem szívesen vagy egyáltalában nem akarnak elfogadni. De hogy a pénztárak a szabad orvosválasztás kérdésének eldöntését is kötelezőleg végezzék, a törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy a közgyűlésnek az alapszabályok készítése alkalmával el kell döntenie a kérdést — minden egyes pénztárnak külön-külön — hogy az orvoskérdés melyik ágát választja : a teljesen szabad orvosválasztást-e, vagy a korlátolt szabad orvosválasztást, vagy az alkalmazott orvosok rendszerét. S én azt hiszem, hogy ez az elv a leghelyesebb ; bizzuk azt azokra, a kik a terheket viselik, (Ugy van !) mert hiszen az orvosválasztás kérdése nemcsak humanitárius, nemcsak az egyenlőség szempontjából felfogandó kérdés, hanem elsősorban pénzügyi kérdés, a melynél még az sem áll, a mi a szabad orvosválasztásnál, a mely ideális egyébként, mert hiszen mindenki azt az orvost választaná, a kihez bizalma van, hogy egy-egy orvos tul van terhelve, egy tömegével a betegeknek foglalkozik, tehát nem foglalkozhatik olyan alaposan egy beteggel, a mint szükséges volna. Berlinben pl., a hol egyik pénztárnál kísérletet tettek ezzel, ez a panasz fokozott mértékben nyilvánult meg a szabad orvosválasztásnál, mert míg egyes orvosok a pénztár révén nem jutottak 2—300 márka jövedelmen tul, addig más orvosok 20—25 ezer márka jövedelemre tettek szert épen a betegsegélyző pénztár révén. Egy hang (balfelől): Mert kiváló orvosok! Szterényi József államtitkár: Ez azt mutatja, hogy azokat az orvosokat favorizálták — pedig a díjtétel azonos volt mindkét fajtájú orvosokra nézve — azok tömegeket gyógyítottak, kezeltek és egyesekre nézve csak ugyanazon időt fordíthatták, a melyet a másik esetben a fizetett orvos fordíthatott. Végeztem volna ezekkel a kérvényekkel, csak egy panaszszal szemben kell még állást foglalnom, s ez ismét a munkások részéről, illetőleg nem maguk a munkások, hanem sajtójuk részéről hangzott fel, (Halljuk I Halljuk !) s ez az, hogy míg ugy a miniszter, mint a kéj>viselőház két bizottsága a munkaadó és egyéb érdekeltségi körökből származó kérvényeket a legmesszebbmenő jóindulattal tárgyalták, a munkások kérései siket fülekre találtak. Teljes önérzettel állithatom, hogy ez a panasz ép oly jogosulatlan, mint a milyen jogosulatlanok voltak azok a vádak, a melyeket a törvényjavaslat előterjesztése miatt a kereskedelemügyi miniszter ur ellen intéztek. Ugy a miniszter ur és közegei, mint a parlamenti két bizottság minden egyes kérdést érdeme szerint birált el, tekintet nélkül arra, hogy milyen oldalról jönnek ; egyetlen egy szempont volt reájok nézve csak irányadó és ez az : minél többet, minél jobbat nyújtani a munkásosztálynak. (Általános helyeslés.) A munkásosztály sajtója ostromolta a törvényjavaslat sarkalatos elvét, a paritást, nem törődve azzal, hogy a j^aritás közel másfél millió tehercsökkenést jelent a munkások részére ; ezt az elvet megbolygatni nem engedhetjük, ezt a kérést nem teljesíthetjük, nem teljesíthetjük maguknak a munkásoknak érdekében. (Helyeslés.) Ennek a javaslatnak egy igen előkelő hazai bírálója, a ki teljesen kívül áll az elfogultsági körökön, a szeretet törvényének nevezte azt, a mely végigvonul a magyar munkásság iránt a törvény minden egyes rendelkezésén, végigvonul a legliberálisabb, legmesszebb menő méltányosság alapján, végigvonul egyúttal azzal a követelménynyel is, hogy a mit a munkásosztálynak nyújt, azt igenis a hazafias, a nemzettel érző munkásosztálynak kívánja nyújtani. (Általános helyeslés.) Igaz, hogy a javaslatnak ez az intencziója is megtámadtatott azzal, hogy ebből is hazafisági kérdést