Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-107
107. országos ülés 1907 február 8-án, pénteken. 339 kor, előállott a tőkehiány, a mely, ismétlem, 60 millió korona. Es hogy a másik főelőnye az osztrák rendszernek, a mely t. i. az évről-évre egyenlő teherviselésre vonatkozik, szintén nem vált be, erre nézve csak arra bátorkodom hivatkozni, hogy már 1890-ben módosíttatott először, utána módosíttatott 1894-ben, azután ismét 1905-ben, és e módositások az 1905. tarifa nélkül, a melyre nézve számok még nem állanak rendelkezésre, ugy állanak, — hogy csak néhány példát mutassak be a t. háznak, — hogy a kazángyártásnál 1890-től 1894-ig 32% volt a munkabérnek ez a tétele, 1901-től 1904-ig 8'56 ; a vizi fűrésztelepeknél ez emelkedik 2'51-ről 5-39-re, a mázoló-iparnál 2-40-ről 4'47-re, a kocsigyártásnál T 12-ről 2'28-ra, a kavicsbányákban 4*94-ről 12'85-re és az ácsiparban 3'95-ről 8'83-ra. . Megjegyzem t. ház, hogy ebben az 1905-iki ujabb tarifaemelés még nem vétetett fel és ez még további emelkedést mutat. Már most t. ház, ezzel szemben áll a német rendszer, az Umlage-Verfahren, a melynél, a mint bátor voltam emliteni, az évről-évre felmerülő tényleges költségeket utólag az előző évre vonatkozólag, a biztosítási költségek fizetésére kötelezett munkaadókra kiróják. Ennek egyik előnye az, hogy nem szükséges hozzá semmiféle biztosítás-technikai, mathematikai számítási bázis. A másik előnye, a mely egyúttal hátrány is, az, hogy eleintén, a biztosítás első éveiben meglehetős alacsony biztosítási teherrel jár, de hátránya, a mint leszek bátor rámutatni — bár nem olyan nagy, mint állíttatik, — mondom, hátránya az, hogy emelkedő az irányzat, mert az első év terhéhez hozzájön a második, a harmadik év terhe, és így tovább, és ez folyton emelkedik. Mathematikusok kiszámították, és pedig különböző államok szakértőit vette igénybe az osztrák biztosítás, hogy ez a díjfizetési rendszer 15—20 évig olcsóbb mint az osztrák, azután valamivel drágább és egy 60 éves biztosítási cziklusban a német rendszer rovására, ha jól emlékszem, 220 márka differencziát mutat fel, vagyis 60 évi biztositásnál — természetesen 1000 márkára átszámítva — 220 márka összdifferenczia áü elő. A munkások kártalanításai, országos szervezetről lévén szó, itt is feltétlenül biztosítva vannak. Hátránya a rendszernek, mint voltam bátor emliteni, az évről-évre való emelkedés, de én összeállítva magamnak azt a tényleges emelkedést, t. i. a differencziákat, a melyeket ez évről-évre a munkaadók terhére képez, arra a. meglepő eredményre jöttem, hogy egybevetve a munkaadóknak 18 évi biztosítási adatait, az átlagos differenczia, tehát a bizonytalanság évenként 68 fillért tesz. A legkisebb összeg, a mely két év között váltakozott, ezer márkánál 23 fillér, a legmagasabb pedig egy márka 48 fillér. Azt hiszem, t. ház, hogy ez a differenczia nem képezhet bizonytalanságot a vállalkozásban, illetőleg a munkaadóknál, ha ezzel szemben az az előny áll, hogy egy gyenge, fejlődésben levő indusztria nem terheltetik meg egyszerre rohamosan. A választás igy reánk nézve nem lehet nehéz. (Elénk helyeslés.) De, t. ház, a német rendszer korrigálta önmagát 1900-ban. Nehogy a biztosítási járulékok még a további években is rohamosan növekedjenek, bizonyos kombinált rendszert állapitott meg, a mely abból áll, — és ezt maguk a német munkaadók kívánták és dicséretére legyen mondva a magyar gyáriparosoknak, ezek is ezt kivánták, — hogy egy tartaléktőke gyűjtetik, a melyre az első évben 300, azután 200, 150, 100 százalék jut mindaddig, a mig 4 százalékra esik, a mi azután állandó. (Az elnökiszéket Rakovszky István alelnök foglalja el.) Ez a tartaléktőke arra szolgál, hogy a 17—20-ik éven tul, mert ez az az év, a melyben az emelkedés eléri kulmináczióját, ennek a tartaléktőkének a kamatai hozzáadatnak azon év biztosítási terhéhez. Ez képezi azt a kiegyenlítést, a mely lehetővé teszi, hogy a 17—20 éven tul nincsen emelkedő irányzat, hanem bekövetkezik a megállapodás. Ha összehasonlítom a két rendszert ezen általánosságban való ismertetés után, akkor csak egy pár évet ragadva ki, azt találjuk, hogy 1897-ben egy biztosított teljes munkásra — teljes munkás alatt a biztosításban azt értjük, a ki 300 napot dolgozik egy évben — 10 korona 87 fillér esik, 1000 korona munkabérre pedig 15 korona 54 fillér. Ugyanakkor a német biztosítás márkákban 1000 márkára 10 márka 11 fillér és egy biztosítottra 10 korona 87 fillér helyett csak 7 korona 17 fillér. 1900-ban a német biztosítás 1000 márkánként 10 márka 16 fillér, az osztrák biztosítás már 1870, fejenként pedig 8'54 a német és 13'73 az osztrák. Ebből az tűnik ki, t. ház, ha az 1903. és 1904. évet veszszük alapul, hogy Németországban a biztositásnak 19-ik évében még mindig olcsóbb a biztosítás, mint Ausztriában a 14-ik évben. Mig tehát 1903-ban a 14-ik évben Ausztriában egy teljes munkásra 14'88 korona és 1000 koronára 1935 korona esik, addig Németországban csak 1485, illetve 17'93 korona. Es ha még figyelembe méltóztatik venni azt is, hogy az osztrák biztosítás 1890-től 1897-ig mathematikusok számítása szerint az ő mostani rendszerük mellett 30 millió korona tőkével többet vont el az ipartól, mint a mennyit elvont volna a német rendszer szerint: akkor azt hiszem, hogy még kevésbbé lehet kétes, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur a magyar ipar szempontjából nem választhatott más rendszert, mint a német fedezeti rendszert, (Elénk helyeslés haljelöl.) kombinálva mindazonáltal azzal a tartaléktőkegyűjtéssel, a melyet Németországra vonatkozólag voltam bátor már előbb jelezni, a mely tartaléktőkegyűjtést maguk a munkaadók követelték azért, hogy a későbbi éveket lehetőleg tehermentesítsék. (Helyeslés balfelóí.) 43*