Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-106
320 106. országos ülés 1907 f\ Én egész más irányban kerestem volna a radikális megoldás módját. (Halljuk! Bálijuk!) Vagy azt kellett volna mondani, hogy oly helyeken, a hol a biztosításra kötelezetttek száma nem üt meg bizonyos fix számot, mentessenek fel az illetők a biztosítási kötelezettségtől, vagy át kellett volna mennünk teljesen a német rendszerre, a hol minden alkalmazott, nemcsak az ipari, résztvesz és köteles résztvenni a pénztárban, hol a Gemeindeversicherungnál 8528 pénztár díjtalanul kezeli azokat a pénztárakat. Tudom, hogy nálunk úgyszólván áthághatlan nehézségei vannak ennek, de ha erre nem térünk át, akkor az előbbit volnék bátor ajánlani. T. ház! Nagyon lelkiismeretesen kutattam, hogy e reform következtében a tagok száma menynyire fog szaporodni a pénztárban. Nem vagyok képes számszerűleg kimutatni, hogy ezen tagszám mennyire fog emelkedni, azonban konstatálni lehet, hogy ezen tagszám nagyon emelkedni nem fog. Vannak köztünk igen tekintélyes férfiak, kik azon meggyőződésben vannak, hogy az a szaporulat is, mely a pénztáraknál most a tagokban jelentkezni fog, a pénztárnak csak terhére fog esni, mert bevonjuk a kereskedelmi alkalmazottakat, a kik aránylag sokkal szenzibilisebb népek, mint a többi munkásember, és ez a pénztárnak csak terhére esik. Ha sikerült volna a mezőgazdasági és az erdészeti alkalmazottakat belevonni ezen pénztárba, sokkal nyugodtabban néznék a pénztár jövője elé. E tekintetben azonban nem marad egyéb, mint egy ígéret, és mindaddig, mig ez csak ígéret marad, az egész intézményt igazán kérdésesnek kell tartanom. T. ház ! A bizottsági tárgyalásoknál minden erővel azon működtem, hogy a segéd nélkül dolgozó iparos vonassék be ezen pénztárba. A segéd nélkül dolgozó iparos Magyarországon a legszegényebb ember, (Igaz ! Vgy van !) a legkeservesebb küzdelmek, koldusos viszonyok között él. Ha beteggé lesz, kétszeres kétségbeeséssel tekint jövője elé. Ha be lehetett volna ide vonni, akkor az intézmény áldását ki lehetett volna terjeszteni erre a néposztályra. 348.000 önálló iparosunk van, ebből 271,000 segéd nélkül dolgozik, vagyis az összes iparosok 63%-a. Ez egy óriási kontingens. (Igaz ! ügy van !) Azonban az mondatott nekem, hogy az én törekvésem elsősorban ellenkezik a törvényjavaslat elvével, mert a javaslat csakis munkásokról, nem pedig önálló munkaadókról kivan gondoskodni. De ennél is súlyosabb argumentum volt, a melyet nekem mondtak, az, hogy az a szegény néposztály, a segéd nélkül dolgozó iparos nem lesz képes megfizetni a járulékot, azt nem leszünk képesek tőle behajtani és igy az egész intézményt krízisbe döntjük. Meg kellett magamat adnom ezen argumentum súlya alatt, és bár nehéz szívvel, de le kellett mondanom ezen törekvésről. De ami utána következik, azt én az iparososztályra valósággal sérelmesnek tartom, és e tekintetben bátor leszek módosítást is benyújtani. Ugyanis az 1891. évi törvény az iparosokra nézve 'ebruár 7-én, csütörtökön, meghagyja, hogy az iparos önként beléphessen ezen pénztárba. Ezen törvény azonban korlátozza ezt és csakis a segéd nélkül dolgozó iparosnak engedi meg az önkéntes belépést. Ezt én méltánytalan nak, igazságtalannak és sértőnek tartom az iparosokra nézve, (Helyeslés.) ezt lehetetlennek tartom, és jogfosztást látok benne. T. uraim ! Ezek után egy nagyon kényes kérdéshez jutottam, a mely az egész javaslatnak legkényesebb része : a paritás kérdése. (Halljuk!) Eddig a pénztárban a munkás két harmadrészben volt képviselve, a munkaadó egy harmadrészben. Elismerem, hogy rendkívül sokan keserű tapasztalatok következtében, melyeket szereztek a kerületi betegsegélyző körül, azon álláspontra jutottak, hogy a régi rendszer ellen foglaltak állást és az uj paritásos rendszer mellett. Én azonban nem vagyok képes ezt az álláspontot teljes mértékben osztani, először, mert én nagyon félek, hogy a munkásvilág, a mely elsősorban van érdekelve, nyugtalansággal fogja fogadni. T. uraim ! Lehet, hogy én a munkásnak némely befolyását némely helyen meggondolandónak tartom, azonban, ha az ő befolyása nekem nem tetszik, azért még nem akarom megváltoztatni azokat a viszonyokat, melyek már neki bizonyos előnyöket biztosítottak. Igen t. barátom az előadó azt mondja, hogy ebből a javaslatból a paritásnál mi a hatalmi kérdést ki akarjuk küszöbölni teljesen. T. uraim ! Én elfogadom szívesen ezt az okoskodást, csak a munkások is fogadják el. Én azonban azt hiszem, hogy aligha fogják elfogadni; azonban az is meggondolandó, hogy az egész intézmény elsősorban nekik szól, és elsősorban az ő közreműködésüktől függ az intézménynek életrevalósága és működése. De ennél is több, a mi engem arra az álláspontra bir, hogy én a régibb álláspontot, tehát a nem paritásos álláspontot szeretném megtartani, t. i. a pénzügyi szempont. A pénzügyi előadó az ő jelentésében azt mondja, hogy az egész törvényjavaslat következtéből a tiszta nyereségnek 14-9%a számíttatik a szakemberek szerint mint olyan, mely rámegy a biztosítás terhére, azonban a pénzügyi előadó ur nem fejezi ki világosan, vájjon csak a betegsegélyzőnél tesz ki ez a szám ennyit, vagy az összes kategóriáknál, a melyeket németországi szakemberek után használtam. Akárhogyan van is, t. uraim, azonban elsősorban a legelső érdek volt reám nézve, hogy ón utána járjak és vizsgáljam, vájjon a mi ipari vállalataink ezen terhek megbirására elég erősek-e, igen vagy nem ? Eddig a mi ipari vállalatainknál fizették a betegsegélyezés egyharmadát a munkaadók, ezentúl fogják a betegsegélyezésnek felét fizetni, azonkívül fogják fizetni a balesetjárulékot egészen. Nem teljesen igaz az, a mit a t. előadó ur mond, hogy a balesetbiztosítás összes terhét a munkaadók fogják viselni, mert ugy áll a dolog, hogy a baleseti terhekből az első tíz hetet fogja fizetni a betegsegélyző pénztár. Már most mennyit tesz ki ez az első tíz hét ? Ezt kiszámítani teljességgel nem megy.