Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-101

101. országos ülés 1907 január 31-én, csütörtökön. 225 Nagyon hasonlítanak hazánkban is a viszonyok ehhez az állapothoz. 1848-ban gondoskodtak arról azok, a kik akkor az ország sorsát intézték, hogy a saját maguk és jövendő ivadékaik sorsát kiváltságos helyzetbe hozzák . . . Nagy György: Ez szemtelenség! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Vajda Sándor: Nagyon csodálkozom, hogy éjien Nagy György t. képviselőtársam teszi azt a közbeszólást, hogy ez szemtelenség. Nagy György: Már hogyne lenne az! (Zaj.) Elnök (csenget): Ugy hallom, hogy Nagy György képviselő ur azt mondta, hogy ez szemtelenség. A képviselő urat ezen kifejezésért rendreutasítom és ha ismételni fogja, akkor a házszabályok 255. §. alkalmazását fogom kérni a háztól. (Helyeslég.) Vajda Sándor: Azért csodálkozom Nagy György t. képviselőtársam közbeszólásán, mert tudom, hogy épen Nagy György képviselő urnak is volt oly elemekkel dolga, a melyek kiváltságos jogokat élveztek. Csak ezt akartam az ő közbeszólására megjegyezni. Áttérek most előbbi témámra. Ugyanazok az okok és jelenségek ugyanezen eredményeket érlelik meg hazánkban is. Hazánkban ugyanis a kiváltságos osztályok képviselői minden tehetség és minden rátermettség hiányában is bármily állást elfoglalhatnak a közéletben. (Zaj.) így jöttek létre a mai állapotok, a mikor el kell dőlnie a harcznak a régi és az uj kor eszméje között. Mert bármennyire is meg akarják akadályozni a jelenlegi politika letéteményesei, az önök vezérférfiai, a miniszterek, a kik mindnyájan a kiváltságos osztályokhoz tartoznak, a korszellem továbbfejlődését hazánkban, erre képesek nem lesznek, és ez eszmék győzni fognak az ő küzdelmük daczára is. De most, mikor ismét nagyon is szükségük volna önöknek, különösen a Kossuth-pártnak, oly vezérférfiakra, oly zseniális emberekre és oly karakterekre, (Zaj.) mint a minők 1848 nagy vezérférfiai voltak, a kik előtt mi is mindig — bárha ellenfeleink voltak is — levesszük kalapunkat és azt mondjuk: nagy férfiak voltak. (Zaj.) Elismerjük ezt, mert a zsenialitást és a karaktert becsülni és tiszteim kell a politikai ellenfelekben is. Most, mikor — mondom, — önöknek oly nagy szükségük volna egy uj Kossuth Lajosra, egy uj Batthyányra, egy uj Deákra, akkor nincs ilyen. Miért ? Nincs azért, mert nem tették lehetővé, hogy abban a létért való küzdelemben fejlődjék az ész, fejlődjék és edződjék a jellem. Ennek önök, a kiváltságos osztályok képviselői és mindenekelőtt az igen t. Kossuthpárt tagjai fogják kárát vallani. T. ház! Mai beszédem keretében . . . Förster Ottó: Kerete is van? (Derültség. Halljuk ! Halljuk!) KI-PVH, NAPLÓ 1906 —1911. VI. KÖTET, Vajda Sándor: Igenis, aranykerete van és az ön közbeszólásai a keret gyémántjai — foglalkozni kivánok különösen az igen t. belügyminiszter urnak a nemzetiségi kérdésre vonatkozó beszédével. Eljött a leszámolás órája, eljött az idő, hogy mi is megmondjuk véleményünket. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, nagyon sok ellenérvet fogok felhozhatni, a melyeket kénytelen lesz az igen t. belügyminiszter ur is elfogadni. Azt mondja a miniszter ur — és itt bocsánatot kérek, ha elejétől fogva nem leszek pragmatikus retorikai kifejtéseimben, mivel a belügyminiszter ur beszédében is minduntalan meg van szakítva a vörös fonál — azt mondja, hogy (olvassa): »nem ülnének most itt, ha a magyar állam ezt a politika^ követte volna, t. i. a magyarosító politikát. És ezt a belügyminiszter ur akkor mondja, a mikor bármily figyelmesen számlál is meg bennünket, nem találhat közülünk, nemzetiségiek közül többet itt, mint 25 embert, A belügyminiszter ur a statisztikai adatok alajjján ép oly jól tudja, mint mi, hogy ha ugy volnánk képviselve, mint a hogy népeinknek számarányához képest képviselve kellene lennünk : akkor legalább is felét tennők ennek a parlamentnek. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Azt mondja továbbá a belügyminiszter ur, megemlékezve a szép és világos középkorról, hogy (olvassa) : »Ha akkor a magyar nemzet önöket meg akarta volna magyarosítani, ha követte volna szomszédjaink példáját: akkor bizony nem volnának olyan erőben, mint a hogy most vannak.« Bár Vlád Aurél és más képviselőtársaim is kifejtették nemzetiségünk 48 előtti közjogi állapotát, mégis a magam részéről is szükségesnek tartom, hogy erre kissé kiterjeszkedjem. (Mozgás.) Csak csodálkozhatom azon, hogy az igen t. belügyminiszter ur, akarva nem akarva, felállította ezen tételt, daczára annak, hogy biztosan tudja ő is, hogy hiszen a múlt századokban még kerek e világon nem létezett nemzetiségi kérdés olyan formában, a milyen formában azt manapság ismerjük és kezeljük. És itt fel kell hívnom a belügyminiszter ur figyelmét még egy körülményre. Az az úgynevezett magyar nemzet, a mely 1848 előtt az összes állami hatalmat kezében tartotta, az a kiváltságos osztály, nem magyarosithatott volna még akkor sem, ha akart volna is. Nem magyarosithatott volna, még ha ezerszerte sovinisztább lett volna is, mint mostani képviselőtársaim, annál az egyszerű oknál fogva, mert annak a magyar nemzetnek, annak a nemességnek és kiváltságos osztálynak nem a magyar nyelv volt a nyelve, hanem a latin nyelv; hiszen ezt tudjuk mindnyájan már az elemi iskolából. Az az osztály tehát nem magyarosithatott, hanem legfeljebb 29