Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-100

100. országos ülés 1907 január 30-án, szerdán. 199 vége felé egész Erdélyt benépesítette. Hát ha ez a románság oly hatalmas volt, ha olyan életerővel birt, hogy három század alatt betölti majdnem egész a Tiszáig az országot, (Zaj.) akkor olyan a jövője, hogy ezer év múlva talán az egész világ az övé lesz. (Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek! Goldis László: Az igen t. belügyminiszter urnak az a mondása sem áll, hogy a populus hungaricus hozta volna be az idegeneket. Hiszen a. ki történelmet • tanult, én magam is a történelem tanára voltam és magyar gimnáziumban tanultam a történelmet, (Nagy zaj.) tudja, hogy ezeket az idegeneket, a németeket, a szerbeket, nem a populus hungaricus, hanem az udvar hozta be, még pedig épen a populus hungaricus ellen, (Derültség és zaj.) Elnök: T. képviselőház! Ha folyton ilyen nagy zaj lesz, kénytelen leszek az ülést felfüggeszteni. Goldis László: Senki sem tagadhatja tehát azon állitásom igazságát, hogy a belügyminiszter ur azon állítása nem felel meg a történeti valóságnak, mintha a populus hungaricus az idegeneket csupa szeretetből hozta volna be ide. Ezzel el is hagyom a múltra vonatkozó részét a belügyminiszter ur beszédének és rá fogok térni arra a részre, a mely a jelennel foglalkozik. Itt egész őszinte szívvel köszönetemet keli kifejeznem az igen t. belügyminiszter urnak azért, hogy volt bátorsága kijelenteni ebben a parlamentben, hogy badarság minden olyan törekvés, a mely a nem magyar nemzetiségeket megmagyarositani akarja, badarság minden olyan törekvés, a mely a magyarországi nem magyar népeket az ő nemzeti jellegüktől megfosztani akarja, (Felkiáltások balfelöl: Erőszakkal!) Köszönettel tartozom ezért neki és ezt a köszönetemet egész őszintén itt a t. ház előtt lerovom. Hivatkozott az igen t. belügyminiszter ur arra, hogy igaz, hogy még a mai korban is, mikor ezek a fegyverek már nem alkalmazhatók többé, szomszédunkban kísérleteket tesznek arra, hogy egyes népeket megfoszszanak nemzetiségi jellegüktől. Természetesen erre mindjárt, mivel a szomszédunkban van, Pozenre vagy északi Schleswigre hivatkozik. (Zaj és felkiáltások bal felől: Romániáról beszéljen!) Kijelentette az igen t. belügyminiszter ur, hogy ő ezeket a kísérleteket sem helyesli és meg van győződve, vagy legalább azon hiszemben van, hogy ezek ott sem fognak sikerülni. Pedig ott a körülmények egészen mások. Tessék meggondolni azt, hogy Pozenben két és fél millió lengyel van. (Elénk felkiáltások balfelől: Ezt már tegnap hallottuk ! Akkor mondok egy más példát. (Zaj.) Például északi Schleswigben . . . (Zajos felkiáltások balfelől: Halljuk Romániát !) Elnök (csenget): Csendet kérek! Olay Lajos: Menjenek oda ha ott jobb a dolguk! (Zaj. Felkiáltások: Beszéljen Romániáról !) Goldis László : . . . Nem akarok a hivatalos Romániáról beszélni. Ha az urak akarnak valamit tudni, tessék a román külügyminiszterhez fordulni felvilágosításért! (Zaj.) Észak-Schleswigben, a mely 1865-ben került a német uralom alá, 250.000 lélek van s ez a 250.000 ember 60 millió némettel áll szemben. Ott a németek tényleg szeretnék őket germanizálni és ez a 250.000 ember 30 év óta küzd és a helyett, hogy a germanizáció őket valamiben megbontotta volna, ellenkezőleg, még megerősítette nemzetiségüket. Erről a kérdésről megjelent közelebb Jessentől egy igen szép vaskos könyv, mely ezen egész kérdést felöleli, és statisztikai adatokat is lehet benne találni, melyek szerint 1867 óta 65 szerkesztőt 182 hónapi börtönre itélt el a német kormány, és 74 esetben 2625 márka pénzbüntetéssel sújtotta őket. Ezzel szemben nemcsak hogy számban gyarapodott a nép, hanem kulturális intézményei iránt is sokkal nagyobb lelkesedéssel viseltetik, mint azelőtt, pedig a dánok és németek közel rokonságban vannak. Igaza van a belügyminiszter urnak arra nézve, hogy a nemzetiségeket nem lehet megsemmisíteni. Ha ez igaz, akkor bekövetkezik a másik oldala a dolognak. Ha elismerjük, hogy Magyarországon a nem magyar nemzetiségek léte jogos, mivel természetes, mivel itt vannak, hogy őket itt sem elpusztítani, sem j)edig más nemzetiséggé tenni nem lehet, következik most már, hogy az ő nemzetiségük léte biztosíttassák. Ebben a tekintetben az igen t. belügyminiszter ur némi engedményt tett és azt mondotta, hogy ő elvárja tisztviselőitől, hogy értsék a nép nyelvét, a mely nép körében szolgálnak. Maga az igen t. miniszterelnök ur is egyik beszédében kijelentette, hogy bár nem képes a nemzetiségi törvényt a maga egész területén végrehajtani, iparkodni fog, hogy a községi szervezeteken belül a nemzetiségi törvényt végrehajtsa. Polónyi miniszter ur is megígérte, hogy az igazságügyi téren gondoskodni fog arról, hogy a birák a felekkel ne tolmács utján érintkezzenek, mert az igazságosztás tolmács utján lehetetlen. Ezekből a nyilatkozatokból azt lehet kivenni, hogy a kormány maga is érzi, hogy valamit, tenni kell ebben a kérdésben, hogy valamikép meg kell nyugtatni a nemzetiségeket arról, hogy a kormány az ő nemzetiségi érzéseikre is tekintettel van. Mindenesetre ideje volna már, hogy intézményszerüleg történjék a nemzetiségek kibékítése. (Helyeslés a középen.) Mert az bizonyos, hogy a nem magyar ajkú nép sohasem fogja eltűrni, hogy az ő nemzetisége ebben a hazában csak amolyan útszéli