Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-100

100. országos ülés 1907 január 30-án, szerdán. 195 fegyver miatt megfosztani. (Igaz! Ugy van I baífelóí.) Azonban a földadó tekintetében való koncziliáns felfogásommal szemben egy reformot, a mely a miniszter ur tervezetében nem foglaltatik, elengedhetetlennek tartok, s ez a pótadók reformja. A legnagyobb igazságtalanságok, a mint erre múlt felszólalásomban voltam bátoT reámutatni, épen a pótadók tekintetében forognak fenn. Ezek az okai annak, hogy a havasi falvak szerencsétlen parasztlakója kétszerannyi adót fizet, mint mi mindnyájan, a kik a czivilizácziónak és az állam jótéteményeinek minden előnyében részesülünk. Jól tudom, hogy a pénzügyminiszter ur igen nagy jóindulattal viseltetik a községek háztartásának rendezése iránt, de én azt tartom, hogy magában véve a fogyasztási adók egy részének átutalásával ez a kérdés megoldható nem lesz. Én egy módot tudok arra, hogy a pótadók terén mutatkozó helytelen és igazságtalan eljárás megváltozzék és ebben a tekintetben jogegyenlőség és teherviselési egyenlőség álljon be, és ez a mód, szerény nézetem szerint az volna, hogy megállapítsuk perczentualiter a legmagasabb mértéket, a meddig a pótadó emelkedhetik, — mindenféle pótadó együttvéve — és minden szükségletet, legyen az községi vagy vármegyei, a mely ezen pótadót meghaladná, az állam vállaljon magára. Én ezt a reformot feltétlenül szükségesnek tartom és ennek érdekében mindent el fogok követni. (Zaj és mozgás.) A kinek ellentétes a nézete, annak méltóztassék kimenni a publikum körébe és ott vitatni a maga felfogását. Vertán Endre: Nem vadászunk népszerűséget! (Halljuk I Halljuk !) Farkasházy Zsigmond: Én sem vadászok népszerűséget, hanem nehéz kötelességet teljesítek, a mikor olyan kérdéseket vetek fel, a melyekre nézve nézeteim a ház többségének nézetével nem egyeznek. (Helyeslés balról.) T. ház ! Én elismerem és konstatálom azt. hogy ha a pénzügyminiszter ur gondoskodni fog arról, hogy belátható időn belül, mondjuk egy esztendőn belül, az adóreform azokban a keretekben, a melyeket épen vázolni voltam bátor, a melyekre nézve a közvéleménynek épen ugy, mint ennek a háznak teljesen megérett nézetei vannak, megvalósuljon, akkor az a nagy szükség, az az életkérdés, a mely ugy jiártunkra nézve, mint az egész többségre, sőt Magyarország jövőjére nézve fennáll, hogy t. i. a népben bizalmat és ragaszkodást keltsünk, nagy mértékben meg fog valósulni. De azt hiszem, hogy ezzel kötelességeinknek csak egy részét, sőt hozzá teszem, csak kisebb részét teljesítjük, ha azt az adókorbácsot, a melyet a múlt rendszer oly kedvteléssel pattogtatott a nép hátán, enyhitjük, azzal még a nyomorgókat a nyomortól nem fogjuk megszabadítani, a segitségre szorulókat segitséggel nem fogjuk ellátni. Múltkori beszédemben nagyon széles alapon, sok számadattal kimutattam, hogy az állam a mai körülmények között azokat a feladatokat, a melyeket egy kultúrállam magára vállalni okvetlenül köteles, nem teljesiti vagy legalább nem teljesiti oly mértékben, mint más államok. Ezen a téren volnának azok a nagy feladatok, a melyek erre a nagynevű és kiváló férfiakból álló kormányra várnak. Én csak egy pár példát akarok felhozni arra, hogy mit lehetne tenni a végből, hogy egyrészről a nagy néptömegek megelégedését kivívjuk, másrészről a kultúrától való elmaradottságunkat megszüntessük. Én kérdem, miért nem áll elő a t. kormány azzal a tervvel, hogy : itt van 100—150 millió a pénzkészletekből, a melyek az év végére biztosan elérik a 150 miihót azzal a 80—100 millió koronával, a melyet 1905-re utólag megszavaztunk, vagy ha nem érik el, és nem tudja fedezni a pénzkészletekből, erre szivesen szavazunk meg kölcsönöket, — miért nem áll elő a kormány azzal, hogy az ország rendkivüli rossz állapotban lévő útrendszerét e 100—150 millióval helyreállítsa ? Én kimutattam a múltkor a hivatalos adatokból, hogy a községi utaknak majdnem fele egyáltalában nincs kiépitve, azaz nem léteznek azok az utak, de a melyek léteznek is, gyalázatos rossz állapotban vannak, ugy hogy az ország községeinek ezrei hónapokon keresztül egészen el vannak zárva minden forgalomtól. Ha a kormány azt mondaná, hogy 100—150 millióval két éven belül az ország összes utait, elsősorban pedig a községi közutakat és közdülőutakat jókarba hozza, azzal egyrészről nagy gazdasági kötelességet teljesitene, másrészről jót tenne a lakosság széles rétegeivel és meggyőzné őket, hogy az ő adófilléreik fejében ők is visszakaptak valamit az államtól. Ha ezt nern méltóztatnak akarni, miért nem jövünk olyan nagj-szabásu tervvel, hogy a közegészségügyet államosítsuk ? Ez nem valami kiméra, nem megvalósíthatatlan ideál, hanem a refakcziákra eltékozolt 12 milliónak egy része is elegendő volna arra, hogy ingyenessé tegyük az orvosi tudományt és a gyógykezelést és ezzel a népmillióknak azt a jótéteményt nyújtsuk, melylyel őket az ő nyomorúságos helyzetükből legalább az állati sorra emelnők, mert az állatok számára már az ingyenes állami gyógykezelés biztosítva van. T. ház ! Nem akarom részletezni, hogy miféle nagyszabású feladatokkal kellene egy nagyszabású kormánynak ideállani. Én csak azt kívánom, hogy tegyünk valamit, cselekedjünk, mert ez a tétlenség egy szomorú reakcziót von maga után, a mely a nép elégedetlenkedésében és békétlenkedésében fog megnyilvánulni. Gondolkoztam rajta, hogy honnan van az, hogy ez a zseniális férfiakból álló kormány nagyarányú, nagyszabású tervekkel nem lépett mindeddig a törvényhozás elé, és erre csak egy valamirevaló magyarázatot tudtam magamnak alkotni, és ez az volna, hogy az uj rendszer bekövetkezése óta a politikai életben egy túlságos érzékenykedés vett erőt az embereken, egy kényeskedés, a mely minden birálatot rossz néven vesz, a mely folytonosan az egységre, az egyértelműségre törekszik, és mindenféle kritikát perhorreskál. Nem tudom ,.x*