Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-97

154 07. országos ülés 1907 január 24-én, csütörtökön. nak, hogy a jelentést tudomásul venni és azt ha­sonló czélból a főrendiházzal közölni méltóztassék. Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a közlekedésügyi bizott­ság javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és ennek alapján kimondom, hogy a jelentés tudo­másul vétetik és hasonló czélból a főrendiházzal közöltetik. Következik a keszthely—tapolezai h. é. vasút engedélyezésének megtörténtéről szóló kereskede­lemügyi miniszteri jelentés (írom. 53, 297, 287). Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó : T. ház ! Az 1904 : XVII. t.-oz. 1. §-a alaj)ján a kereskedelemügyi miniszter ur felhatalmazást nyert arra, hogy a keszthely— tapolezai h. é. vasutat engedélyezze. Ezen felhatal­mazás alapján 1904. szeptember 15-én az engedély­okiratot kiadta, a vasút meg is épült, sőt a forga­lomnak át is adatott. A közlekedésügyi bizottság ezen engedélyokiratot ugy a felhatalmazással, mint az idevonatkozó törvényekkel megegyezőnek ta­lálván, ajánlja, hogy a t. ház a jelentést tudomásul venni és azt hasonló czélból a főrendiházzal kö­zölni méltóztassék. Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdeni a fc. házat, méltóztatik-e a közlekedésügyi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és ennek alapján kimondom, hogy a ház a jelentést tudo­másul veszi és azt a főrendiháznak megküldi. Következik a kecskémét—lajosmizsei h. é. vasút engedélyezésének megtörténtéről szóló keres­kedelemügyi miniszteri jelentés (írom. 54,298, 287). Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó : T. ház ! Az 1904 ; XXXI. t.-cz. 1. §-a alapján a kereskedelemügyi miniszter felhatalmazást nyert, hogy a kecskémét—lajos­mizsei h. é. vasutat engedélyezhesse. Ezen fel­hatalmazás alajDJán az engedélyokiratot kiadta, a vasút meg is épült és a forgalomnak át is adatott. Ezen engedélyokiratot a törvényekkel mindenben megegyezőnek találván, a közlekedésügyi bizottság és a pénzügyi bizottság részéről ajánlom, hogy a t. ház ezen jelentést tudomásul venni és hasonló czélból a főrendiházzal közölni méltóztassék. Elnök : Kérdem a t. házat : méltóztatik-e az előadó ur javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak j elentem ki és ennek alapján kimondom, hogy a jelentés tudomásul vétetik és hasonló czélból átküldetik a főrendiházhoz. Következik az alföldi első gazdasági keskeny nyomtávú vasút Géza megállóhely tótkomlósi szárnyvonalának engedélyezéséről szóló kereskede­lemügyi miniszteri jelentés (írom. 55, 299, 287), Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó : T. ház ! A kereskedelem­ügyi miniszter az 1880 : XXXI. és az 1888 : IV. t.-cz. alapján 1905 január 14-én engedélyezte az alföldi első gazdasági keskeny-nyomtávu vasút Géza megállóhely tótkomlósi szárnyvonalát. Az erről szóló engedélyokirat a törvényeknek min­denben megfelelvén, ajánlom a t. háznak, hogy azt tudomásul venni és hasonló czélból a főrendiházzal közölni méltóztassék. Megjegyzendő, hogy ez a vasút állami hozzájárulás nélkül épült. Elnök : Kérdem a t. házat: méltóztarik-e az előadó ur javaslatát elfogadni, igen vagy nem % (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és ennek az alapján kimondom, hogy a jelentés tudomásul vétetik és hasonló czélból átküldetik a főrendiházhoz. Következik a körös—belovár—verőcze—barcsi h. é. vasút Belovár állomásából kiágazólag a ' belovári gőzmalomig vezetendő szárnyvonal meg­építése, valamint a nevezett vasút Misulinovácz állomásától az Eduárd tárnáig vezető szárnyvonala végső szakaszának felhagyásáról szóló kereskede­lemügyi miniszteri jelentés (írom. 56, 300, 287). Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó : T. ház ! Az 1880 : XXXI. t.-cz. alapján a kereskedelemügyi miniszter saját hatáskörében engedélyezte. Ugyancsak a jelzett időben és alapon engedélyezte az Eduárd-tárnához vezető szárnyvonal végső szakaszának eltávolítását is. Ezen utóbbit engedélyezte azért, mert erre eredetileg csak azért volt a társaság kötelezve, a mennyiben Belovár állomásnak a teljesitő képes­sége nem volt akkora, hogy a forgalmat lebonyo­líthatta volna. Természetes, hogy miután a helyi érdekű vasút most már kiépült, ezen szárnyvonal fentartásának szükségessége önmagától elesett. Az ide vonatkozó engedélyokiratok a törvény­nek mindenben megfelelvén, a pénzügyi és közle­kedésügyi bizottság nevében ajánlom a t. háznak a jelentés tudomásul vételét és annak hasonló czéllal a főrendiházzal közlését. Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e az előadó ur javaslatához hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és ennek alapján kimondom, hogy a ház a jelentést tudo­másul veszi és átteszi a főrendiházhoz. Következik a kereskedelemügyi magyar ki­rályiminiszter jelentése (írom. 57, 301, 287) a zse­bely—lieblingi helyi érdekli vasút engedélyezése tárgyában. Az előadó urat illeti a szó. Gaál András előadó: T, képviselőház! Az 1880: XXXI. t.-czikk és az 1888 : IV. t.-czikk értelmében a zsebely—lieblingi helyi érdekű vasút engedélyokiratát a m. kir. kereskedelemügyi mi­niszter 1905. augusztus hó 18-án kiadta és ennek alapján a nevezett vasút ki is épült. Minthogy az engedélyokirat a törvénynek mindenben meg­felel, a pénzügyi és közlekedésügyi bizottság nevében javaslom a t. háznak, hogy a jelentést tudomásul venni és hasonló czélból a főrendi­házhoz áttenni méltóztassék. Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e az előadó ur javaslatához hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és ennek alapján kimondom, hogy a ház a jelentést tudomásul veszi és a főrendiházhoz átteszi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom