Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-96

06. országos ülés 1907 január 23-án, szerdán. 105 Wekerle Sándor miniszterelnök: Azt nem lehet! Bernáth Béla: Kérem határozati javaslatom elfogadását. A határozati javaslat, a melyet a magam és társaim nevében beadok, igy szól (olvassa): »Utasitsa a t. ház a pénzügyminisztert, hogy a boritaladó megszüntetése, illetőleg eltörlése tárgyában sürgősen törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé.« Aláirtak Bernáth Béla, Babó Mihály, Ráth Endre, Babocsay Sándor, Leszkay Gyula, Papp Elek, gr. Zichy Miklós, Hebrony József, Adamovicn István, Mihálovits Endre, Csépány Géza és a többi barátaim. Kérem a t. házat, méltóztassanak a határozati javaslatot elfogadni. Mivel azonban igen természetes, hogy a nemzet érdeke az, hogy a koaliczió mellett kitartson és ezt támogassuk, én a pénzügyminiszter ur költségvetését elfogadom. (Helyeslés a baloldalon.) Egry Béla jegyző: Lázár Pál! Lázár Pál: T. képviselőház ! A most folyó vita a leginkább tanúságot tesz arról, hogy a mostani rendszer mellett egyáltalában alig várható, hogy a rendes éven belül a budget megszavaztassák. Még az olyan kormány, a mely mögött, egyes kivételektől eltekintve, az egész ház ül. sem képes imdemmty nélkül uj költségvetéssel az évbe belemenni Feltétlenül szükséges, hogy ebből levonjuk a konzekvencziákat, mert az nem mindegy, hogy az állam szükségletei a rendes költségvetés megszavazásával vagy pedig indemnityvel lesznek-e fedezve, mert tudvalevőleg az indemnity csakis olyan határig engedi az állam szükségleteinek fedezését, a mely már az előző évi költségvetés keretében bennfoglaltatik, ellenben olyan tételek, a melyek már csak az uj költségvetésben foglaltatnak, természetesen az indemnity utján nem bocsáthatók az iüető szükségletek fedezésére. Ebből szerény véleményem szerint azon konzekvencziákat kell levonnunk, hogy a budgetáris évet nem szabad együtthagynunk a kalendáriumi évvel. Tudvalevőleg épen az év elején, január hónapban kellene a legtöbb beruházást eszközölni, szükség is volna arra, hogy kora tavaszszal, tehát mielőtt még a mezei munkák megkezdődtek, lehessen a különböző földmunkákat és más munkálatokat megkezdeni, a melyek foglalkozást adnak azon mezei munkásoknak, a kik a gazdaságban különben még ez időben foglalkozást nem találnak. De ha csak indemnityvel tudunk dolgozni, akkor ezek a munkák elhalasztatnak késő tavaszra, sőt a nyárba nyúlnak bele, ugy hogy azon földes egyéb munkák, a melyeket ilyképen végeztetni akarunk, quasi konkurrencziát képeznek a mezőgazdaságnak. Mindezen okok birták rá a külföldi államokat is, hogy szétválaszszák a budgetáris évet a kalendáriumi évtől. Hivatkozom a német birodalomban és különösen Poroszországban érvényben lévő intézkedésekre, a melyek szerint az állami költKÉPVH, XAPLÓ, 1906 1911. VI. KÖTET. ségvetési év április 1-én kezdődik. Figyelmébe ajánlom ezt az igen t. pénzügyminiszter urnak ; méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy nem volna-e helyes azon visszásság megszüntetése, hogy mindig csak indemnityvel tudunk dolgozni, és másrészt, hogy a legfontosabb beruházások, a melyeket az év elején kell eszközölni, csak későn kezdhetők meg. Ebből a szempontból nem volna-e helyes, ha nálunk is a költségvetési év kezdetét január 1-ről áthelyeznők április l-re. Azt hiszem, hogy a pénzüg}ä tárczára a legközelebb jövő évben igen fontos kölcsönműveletek eszközlése vár és szükséges, hogy e kérdéssel most a pénzügyi tárcza tárgyalása alkalmával foglalkozzunk, nevezetesen foglalkozzunk elsősorban abból a szempontból, hogy hol keressük a hitelt. Az bizonyos, hogy általánosságban könnyű válaszolni : ott kell keresni a hitelt, hol a nyújtják. Csakhogy nagy különbség van a között, hogy mi az eddigi rendszert követjük és mindig ugyanahhoz a hitelezőhöz megyünk, mindig csak Ausztriához megyünk és igy összes hitelünkkel oda vagyunk kötve és a között, hogy erős, eltökélt szándékkal igyekezünk, hogy tovább nyugat felé keressünk hitelt, oly országokban, a melyek egyrészt sokkal könnyebb módon szoktak hitelt nyújtani, másrészt a magyar állampolgárokkal szemben nem viselkednek oly harcziasan, mint mi azt az osztrák szomszédtól megszoktuk. Különben is, ha valaki hitelműveletet akar kötni és a múltban uzsorástól kiszipolyoztatott, természetes, hogy óvakodni fog az uj hitelért ugyanahhoz az uzsoráshoz fordulni. (Igaz !) Szavaim igazolására a múltból vagyok bátor néhány példát felhozni. Hiszen köztudomású, hogy az 1873 : XXXIII. és 1874 : XIV. t.-cz. szerint az akkor kötött kölcsönműveletek alapjai, a melyeket a Rothschild-csoport eszközölt, öt évre 153 millió aranyforint kölcsönre 87%-os árfolyam mellett kaptunk 129 millió aranyforintot. Miután 9,186.000 aranyforint kamatot kellett fizetnünk, ez épen 7%%-nak felel meg. De nagyon furfangosan nyújtották e kölcsönt, és pedig ugy, hogy ha öt év múlva nem tudjuk lefizetni, akkor tartozunk azt másik kölcsönművelettel, és pedig egy uzsorás-kölcsönművelettel pótolni. Tényleg be is következett, a mi előrelátható volt, hogy öt év múlva uj kölcsönt kellett kötni, és akkor már 1879 október hó 28-án a 129 millió aranyforint törlesztésére nem kevesebbet, mint 219 millió aranyjáradékot kellett fizetni. Ha hozzá számi tjük az öt év alatt fizetett kamatot, akkor öt év alatt épen megdupláztuk a Rothschild-kölcsönt, vagyis 20%-ot fizettünk. Ez tiszta uzsorakölcsön, és természetes, hogy ez rémképen lebeg előttünk arra az esetre, ha megint megszorulunk és láthatjuk, mit várhatunk barátainktól. (Mozgás.) E tény is arra utal, hogy ha lehetséges, forduljunk tovább és igyekezzünk máshonnan kölcsönt szerezni. Hisz tudvalevő, hogy Ausztriában hogyan bánnak különben is a magyar állampapirokkal. Megvolt a Széli-féle egyezség, a mely sze» 14