Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-85

85. ORSZÁGOS ÜLÉS 1907 január 10-én, csütörtökön, Justh Gyula, utóbb Rakovszky István elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések és irományok bemutatása. — Szatmári Mór képviselő sürgős fnterpellácziójának bejelentése. — A honvédelmi miniszter benyújtja az 1907. évre szóló törvényjavaslatokat az azokkal kapcsolatos jelentésekkel. — A mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása Molnár Albert, Geréb János, Bella Mátyás, gr. Zichy Jenő, b. Bánffy Dezső és több más képviselő, Nagy György, Szluha István, Farkasházy Zsigmond, Bene István, Bozóky Árpád, Visontai Soma, Kardos Samu, Fogarassy Zsigmond, Koller Tivadar és Lovászy Andor ország-gyűlési képviselők mentelmi ügyeiben. — A vallás­és közoktatásügyi tárcza 1907. évi költségvetésének folytatólagos tárgyalása. — Szatmári Mór képviselő interpelláoziója a belügyminiszterhez Biharmegye közigazgatási bizottságának f. évi január 2-án hozott határozata tárgyában. — A belügyminiszternek erre adott válasza, A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Andrássy Gyula, gr. Apponyi Albert, Jekelfalussy Lajos, Polónyi Géza, gr. Zichy Aladár, Josipovich Géza. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 10 perezkor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Darányi Ferencz jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett fel­szólalók neveit Várady Károly, a javaslatok ellen felszólalók neveit Hammersberg László jegyző ur fogja jegyezni. (Csenget.) Csendet kérek, méltóz­tassék helyüket elfoglalni. A. múlt ülés jegyzőkönyve hitel esi tve lévén, e tekintetben intézkedés szüksége fenn nem forog. Bemutatom a miniszterelnök átiratát, mely­lyel értesit, hogy Ö felsége a képviselőház részéről az uj év alkalmából kifejezett hódolatteljes szeren­csekivánatokért őszinte köszönetét legkegyelme­sebben nyilvánítani, s azokat szivből viszonozni méltóztatott. . Tudomásul szolgál. T. ház! Szomorú jelentést kell tennem a t. háznak, gr. Zichy Jenő képviselőtársunknak kará­csony másodnapján bekövetkezett haláláról. A kép­viselőház egy érdemekben gazdag, nagytudásu tagját, a magyar tudományos világ egy fárad­hatatlan kutatót, a magyar ipar és közgazdaság egy minden áldozatra kész vezetőt, az egész nem­zet pedig egy kipróbált hűségű fiát veszti a meg­boldogultban. Egyéniségének kiváló tulajdonságaival, ön­zetlen buzgalmával, áldozatkészségével, minden­kor kimagaslott ő embertársai közül. (Helyeslés.) Elhunyta mély részvétet és fájdalmat keltett mindenütt, de különösen mélyen érinti e ház tagjait, kik közé mint képviselő 38 éven át tarto­zott. (Igaz ! Ugy van !) A ház együtt nem léte következtében intéz­kedtem, hogy részvétünk jeléül koszorú helyez­tessék ravatalára, s annak, elhelyezésével Várady Károly képviselőt biztam meg. (Helyeslés.) Kérem, hogy ezen intézkedésemet jóváhagyó­lag tudomásul venni méltóztassék és indítványo­zom, hogy a ház őszintén érzett fájdalmas részvété­nek jegyzőkönyvében adjon kifejezést. Méltóztat­nak e javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelenthetem, hogy a ház az elnök javaslatához hozzájárul, s a már tett intézkedést jóváhagyólag veszi tudomásul. Egyúttal jelentést teszek arról is, hogy Székes­fehérvár sz. kir. város választókerületében az uj képviselőválasztás iránt intézkedtem. Tudomásul vétetik. Jelentem a t. háznak, hogy Benedek János országgyűlési képviselő lemondott jegyzői tiszt­ségéről és közigazgatási bizottsági tagságáról. Tudomásul vétetik. Bemutatom b. Wesselényi Ferencz, Kolozsvár város II, választókerületében 1906, évi deczem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom