Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-89

89. országos ülés 1907 január 15-én, kedden. 307 Ferenczy Géza: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Hogy a költségvetés mai előrehaladott stádiumában felszólok s a t. ház szives türelmét és figyelmét néhány perezre igénybe veszem, azt méltóztassék annak tulajdonítani, hogy a nagyon előrehaladott vita daczára két kérdésben nem látom a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur álláspontját közmegnyugvást keltőleg kidomboritva. E kérdések egyike az újonnan létesítendő, illetve az államosítandó népiskolák elhelyezésének kérdése, másika pedig a protestáns hitfelekezetek határainak megállapítása, vagyis az unitárius egyház helyzetének a kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) Az elsőt illetőleg a költségvetés uj állami iskolák szervezése czimén 150.000 koronát állit be, irányoz elő. En, a ki a népiskolák kötelező államosításának hive vagyok, ezt az összeget tulszerénynek tekintem ugyan, de tekintettel az adott pénzügyi helyzetre, abban, ezúttal megnyugszom. A szervezendő uj iskolák elhelyezésének kérdésében a költségvetés indokolása általánosságban az ország délkeleti és északnyugati vármegyéit jelöli meg minden közelebbi tájékoztató nélkül. Sajnálattal láttuk a múltban, hogy különösen hazánk erdélyi részeiben az előző kormányok előszeretettel telepitették az újonnan létesitett állami iskolákat, különösen a nem magyarnyelvű polgártársaink által lakott u. n. nemzetiségi községekbe, és addig, a mig a székely községeknek nagy utánjárással, hosszas kérelmezéssel lehetett egyetlen felekezeti vagy községi iskolát is államosítani, addig a nemzetiségeknek mintegy odahozták, két kézzel kínálták, sőt legtöbbször akaratuk ellenére rájuk kényszeritették. Mig egy székely iskola államosítása esetén nemcsak az addig iskolai czélokra használt épületek, berendezések és alapok átadását kötötték ki, hanem még ezen iskolák fentartására is az eddigi fentartót egy évenként ismétlődő pausále befizetése által kényszeritették, addig az u. n. nemzetiségi falucskáknak valóságos iskolapalotákat építettek állami költségeken, és ezeket tanulók hiányában feles számban benépesítették tanítókkal. Azon magyar hitfelekezeti iskolák államosítása pedig, a melyek külön iskolafentartó alappal nem rendelkeztek, majdnem a lehetetlenséggel volt határos. Az ily iskolákat, ha a hitfelekezet tovább fentartani nem tudta, a politikai községekre utalták, felekezeti iskolából községi iskolát alakítottak. Ha a község 5%-os pótadója nem fedezte a fentartási költségeket, akkor nem a kormány adott segélyt a gyakran 40—80%-nyi pótadó alatt nyögő politikai községnek, hanem a hiányt községi tehernek minősítették, és igy megtörtént, hogy az 1868 : XXXVIII. t.-cz. 35. és 36. szakaszai ellenére egyes községek a múltban és még ma is nem 5%-kal, hanem 10, sőt 15% pótadóval járultak az iskola fentartásának költségeihez. Ez az eset pl. ma is Háromszékmegyében Köpeczen, TordaAranyosmegyében Szína és Mészkőn, és ugyanez az eset ma is Háromszékmegyében Bölöny községben. Hogy mi volt az előző kormányok czélja ezen a saját fajunk jogosult igényét mellőző és ennek rovására a nemzetiségeket előnyben részesítő kultuszpolitikával, azt én egészében megérteni nem tudom. Még érteném, ha ez a kötelező állami népoktatás bevezetésének előhírnöke lett volna. Ámde egyebektől eltekintve, csupán a fináncziális helyzet sem kecsegtet ma azzal, hogy ez rövid időn belül bekövetkezhetik. Ha azonban az lett volna a czél, a mit Bella Mátyás t. képviselő ur hangoztatott, t. i. a magyarosítás, akkor Erdélyre vonatkozólag legalább is be kell vallanunk, hogy itt ezen a téren eredménynyel nem dicsekedhetünk. Azoknak az oktrojált állami iskoláknak az volt a következménye, hogy a nemzetiségek — elég rövidlátóan — féktelen izgatást kezdettek ellene, s a falusi papok és más vezetők minden terrorizálási eszközt felhasználtak arra vonatkozólag, hogy az állami iskolákat .a saját híveik, a román földmives és iparos osztály gyermekei ne látogassák. Ennek következménye az lett, hogy minden nemzetiségi községben az állami iskolapalota mellett fentartatott a felekezeti iskola egy kis rozoga viskóban, a melyet rendszerint a közigazgatási hatóságnak, mint az közegészségi és közbiztonsági állapotokat veszélyeztetőt kellett bezáratnia. E bezárás eredménye megint nem az volt, hogy az idegen nemzetiségű gyermekek az állami iskolát keresték volna fel, hanem rendszerint az, hogy a nem magyarnyelvű hitfelekezetek is egy hasonló, legalább külsőleg, versenyképes iskolát létesítettek és igy az állani iskolája mellett saját felekezeti iskolájukat is fentartották. Ez az eset pl. a háromszékmegyei Hidvég és Liiget községekben. Nincs helye tehát az eredmény és áldás nélkül való kultuszpolitika folytatásának és nincs indoka annak, hogy a közművelődés üdvös következményeit reá kényszeritsük azokra, a kik az ellen tiltakoznak és elvonjuk azoktól, a kik azt kérik. Hiszen szomorúan tapasztaljuk, különöseri románnyelvü polgártársainknál, hogy a közművelődés fokozása egyáltalán nincs arányban ennek a hazának, az osztatlan magyar nemzetnek fokozott szeretetével. Sőt talán azt is konstatáljuk, hogy a nemzeti állam kiépítése szempontjából kevésbbé veszélyes az a fogyatékosan iskolázott román, mint a legtöbbször szászvárosi és kolozsvári magyar iskolákban felnőtt, s a kolozsvári egyetemet állami segélylyel végzett s magukat nemzetiséginek nevező t. képviselőtársaim. (Derültség.) Példákkal illusztrálhatom. Az a földmives és kisiparos falusi román igaz fia e hazának, annak gondolkozási módja, érzelmei teljesen megegyeznek a hasonló foglalkozású magyar polgártárséival. Egymást nemcsak megbecsülik, de szeretik, barátságot kötnek, összeházasodnak. Ez az eset rendszerint az érintkezési vonalokon mint pl. Nagyküküllő vármegyében Ürmösön, Udvarhely megyében Rákoson és Kolozs megyében Fehérden. Sőt politikai felfogásuk is azonos, 39*