Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

87. országos ülés 1907 január 12-én, szombaton. 253 igazságra törekszenek, ezen igazságnak megíelelő­leg kivánom, hogy ebben a tekintetben intézkedés történjék, még pedig akként, hogy a polgári isko­láknak az ügyét vegye gondjaiba a miniszter ur, és addig is, a mig a törvényt meghozná, legalább novelláris utón vegye ki a polgári iskolát a nép­iskolák köréből, hogy munkálkodásában semmi géne-nek kitéve ne legyen. Mert egyébként két­ségtelen, t, ház, hogy ha ez. mint a népiskolák kiegészitő része bolygattatnék meg, eredményt elérni nem fogunk. A kérdés nagyon bonyolult, de én bizom abban, hogy azok az igék, a melyek az igazságra utalnak, melyek szerint nem kivánok egyebet, minthogy a polgári iskola legyen valóban polgári iskola, meghallgatásra fognak találni az igen t. miniszter urnái, a kinek egész költségvetését egyébként — miután ez különben is politikai bizalom kérdése, és, mert iránta és a fennálló egész kormány iránt teljes bizalommal viseltetem — általánosságban a részletes tárgyalás alajjjául el­fogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélső­baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Következik ? Hammersberg László jegyző: Petrovics István! Petrovics István : T. képviselőház ! Szokássá vált, hogy ugy a magyar tudományos irodalom­ban, mint a hírlapokban, valamint itt a házban minket, nemzetiségi képviselőket ugy igyekeznek feltüntetni, mint ha mi a magyarságnak ellenségei volnánk, a magyar állam ellen működnénk, a magyarság megtörésére vagy legalább meggyengí­tésére törekednénk. A legpregnánsabban fejezte ki ezt a múlt alkalommal az igen t. igazságügy­miniszter ur, a ki a következőket mondotta (olvassa): »A román, szerb és tót nemzetiségi képviselőket csakis egy alap : a magyar nemzeti állam és faj iránti gyűlölet egyesitette.« Mi ezen felfogás ellen mindig a leghatározot­tabban tiltakoztunk és tiltakozni is fogunk mindig, itt is és mindenütt. Hangsúlyozni tartozom, hogy mi egy disztinkczióval élünk, a mit már mások is használtak, és ez az, hogy mi sohasem azonosítjuk a kormány politikáját és felfogását a magyar nép politikájával és felfogásával, annál kevésbbé magával a magyarsággal. Megtettük mindig ezt a disztinkcziót és ezentúl is meg fogjuk tenni. Áll ez ugy a bukott kormányra nézve, mint a mostani koaliczió tagjaira. Mi nem vagyunk ellenségei sem a magyar nemzetnek, sem senki másnak, csupán annak a politikának, a melyet nézetem szerint visszaélve, a mag3?ar nemzet nevében űznek. Ez a mi állás­• pontunk. Midőn szükségesnek tartottam ezeket előre­bocsátani, leszek bátor magára a költségvetésre nézve tenni néhány megjegyzést. Szokás szerinti kötelességem volna ugyan azoknak az uraknak a beszédével foglalkozni, a kik a nemzetiségi kér­; désről szólottak, de nem teszem ezt két okból. Nem teszem először azért, mert tényként meg­állapíthatom, hogy. a jelenlegi többség összes tagjai helyeseltél?: a miniszter ur politikáját és nem teszem azért, mert sajnos, ugy áll nálunk a dolog, hogy nem a többség irányítja a kormány politikáját, hanem megfordítva, a kormány szabja meg a többség politikáját. Ezért csupán arra fogok szorítkozni, hogy a beszédeknek és főleg a közokta­tásügyi miniszter ur beszédjének csakis egyes ré­szeire reflektálok. T. ház ! Mindenekelőtt nem tartom helyesnek, hogy a mig úgynevezett iparfejlesztés czimén száz és százezer millió koronákat juttatunk a különben is vagyonos nagyiparosoknak, faddig a nagy nép­tömegek szellemi intelligencziájának emelésére, vagyis szellemi tőkéjének feljesztésére alig 10 millió korona van kilátásba helyezve. Nem arrogálom magamnak, hogy akár a közgazdaság, akár a közok­tatás terén szakember volnék, azt azonban merem állítani, hogy a nép intelligencziájának az eme­lése, a szellemi tőkéjének fejlesztése sokkal érté­kesebb ugy szoeziális, mint országos szempontból, mint egyesek amúgy is nagy vagyonának gyara­pítása. A második megjegyzés, a mit tenni akarok, a tanítói fizetések rendezésére vonatkozik. Mind­nyájan örömmel hallgattuk a miniszter urnak azt a kijelentését, hogy ezen a bajon segíteni akar. Sajnos, azonban itt is konstatálnom kell, hogy a miniszter ur az átkozott sovinizmus bűnébe esett, még pedig két irányban. Mindenekelőtt különbséget tett az állami és nem állami tanítók között. Az állami tanítókra nézve a kilátásba helyezett törvényben magasabb fizetést, a nem állami tanítókra nézve pedig kevesebb fizetést helyezett kilátásba. Ezt nem tartom sem indokoltnak, sem igaz­ságosnak, mert vegyük pl. a hitfelekezeteket. Ezeknek nem kötelességük, hanem csak joguk, hogy iskolákat felállítsanak és fentartsanak, a miből következik, hogy azon esetben, ha ezen jogukkal élni nem akarnak vagy nem tudnak, az államnak kötelessége iskolát felállítani és fentar­tani, ha pedig ezt teszi — és tennie kell — akkor ebből következik, hogy tanítójának azt a maga­sabb fizetést adja meg, a mely a többi állami tanítóknak a fizetésrendezési törvény értelmében jár. Én nem tudom megérteni, miért kapjon a felekezeti iskola tanítója kevesebbet mint az állami tanitó, habár ugyanazt a munkát végzik. Én ebben nem látok igazságot, miért kapjon ugyan­az a tanitó magasabb fizetést akkor, a mikor egész­ben az állam fizeti meg, mint akkor, mikor az állam csak részben, esetleg nagyon csekély részben fizeti; a mikor tehát az iskola fentartására keve­sebbet kell fordítania. Nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy ezt a kérdést fontolja meg jól, mert ez nemcsak nem igazságos, hanem nagyon alkalmas arra, hogy nemcsak a nem állami tanítóságot, hanem minden igazságosan gondolkodó és érző embert elkese­rítsen. De nemcsak ebben rejlik a tanítói fizetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom