Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

250 87. országos ülés 1907 január 1%-én, szombaton. a képzeletet. Én, a ki nagycsaládu ember vagyok, akárhányszor, ha sétakép megtehetem, megyek kis gyermekeimmel azért, hogy könnyitsem nekik az élet terhét. Az a kis gyermek a hátán vagy a hóna alatt kilókra menő könyvet, rajztáblát, rajztömböt és minden képzelhető taneszközt ezepel. Mindig az volt az eszemben nekem, de még soha sem adtam ennek hangot, hogyan lehetséges az, hogy Magyarországon folyton beszélnek közegészségügyi dolgokról és ezt még soha egyetlenegy orvos sem tette szóvá. Egyfelől eltiltják a fejlődésben lévő kis gyermekeket attól, hogy bottal járjanak (nekünk legalább el volt tiltva az alsóbb iskolában), mert feloldani lesz, elgörbül, a kinek erre hajlandósága van; másfelől megterhelik ezeket a gyenge gyermekeket azzal a halmaz könyvvel, a mivel be kell rukkolniuk az iskolába, a hol nem folyhatik helyes tanítás, már csak a tömérdek és nagy terjedelmű tankönyv miatt sem. Annakelőtte egy könyvvel beértük az alsóbb intézetekben, legfeljebb két könyvvel, voltak olyan összefoglaló könyvek, a melyekben benn volt mindaz, a mi kell az első, második, harmadik, negyedik elemi iskolai vagy az első, második, harmadik, esetleg negyedik gimnáziumi tanulónak. Most azonban mindenre külön könyv kell. Miért ? Azért, hogy legyen a minisztériumnak mit ajánlani. (Derültség.) Ezért kell az ajánlatokat eltörölni. Hanem mit hozzunk be a helyett % Én sohasem szerettem azt, hogy csak a rombolásnál álljunk meg, hanem, ha a rombolást ajánlom, abban az esetben végiggondolva a dolgot, mindjárt meg akarom mondani, hogy az épités munkája mit követel és megmondom, mit csináljunk ? Ebben az esetben is ezen módszer szerint járok el. Mi a teendő ? Az, hogy ne ajánljon a miniszter, hanem a véto-jogot gyakorolja. Ezt megteheti tizedrésznyi apparátussal, mondhatnám egy arra való ember elegendő a minisztériumban, a ki kezébe vegye a tankönyvek felülbírálását s azokat egyetlen szempontból vizsgálja. Ha az illető tankönyv államellenes tanokat hirdet, akkor vonja meg attól a könyvtől a nyilvánosság jogát, azt nem szabad nyilvános intézetbe bevinni. De egyébként, én mint tanárember merem állitani — és pedig nemcsak a felső fokon tanitok, hanem ismerem a középiskolát is, mert 25 esztendeje járok mint kormány-képviselő érettségi vizsgálatokra, a mióta csak fennáll ez instuticzió — és nagyon jól tudom, hogy az a tanár a maga rossz könyvével is nagyobb eredményt ér el, mintha egy idegen gondolatkörbe átcsapva, abba erőszakosan áthelvezve, neki idegen tankönyvet kell tanitania. Hát ne féljünk ugy azoktól a könyvektől. Azt persze már nem ajánlanám a minisztériumnak, hogy a fővárosban is megengedjen ilyenféle dolgot, hogy minden tanitó vagy tanár azt a könyvet tanítsa, a melyet akar, különösen tanítóknak Mert itt egyik kerületből a másikba mennek lakni a szülők, és ennélfogva, ha például a Dobutczából valaki elmegy az Attila-utczába, világos, hogy a gyermeke nem fog a régi iskolába járni, hanem egy másik iskolába, és ha ott megint uj tankönyv-raktárt kell beszerezni minden gyermek számára, akkor tönkremegy a szülő. Tehát a fővárosban ezt nem szabad megcselekedni, itt óvakodni kell attól, hogy többféle tankönyv jöjjön forgalomba. De viszont ép annyira indikálva van az ország többi részében, hogy azok a tanárok, — mint a hogy annak előtte tették, különösen a protestáns tanárok, fényes eredménynyel — a maguk könyvét taníthassák, és ebben a tekintetben semmi egyébbel ne tartozzanak, mint hogy az állam törvényei ellen ne vétsenek, hogy a vető-jogba ne ütközzenek. Egyébként ez engedélyezhető. De ha valami olyan — hiszen erre is gondolni kell és gondolunk is •— csodálatosan botrányos tankönyv mégis megjelennék, a mely az állam törvényei ellen nem vét, de beteg ember munkája, — bár igaz, hogy nagy kárt nem tenne — de ilyen esetben természetesen a miniszter beavatkozási joga fenn volna tartva és az olyat rövid utón egyszerűen kitilthatná az intézetből. Ezt a fontos dolgot nagyon ajánlom a miniszter ur figyelmébe, mert ezen ügy elintézése a szülőket rengeteg költségtől, a magyar közoktatásügyet pedig igen nagy korrupcziótól menti meg. (Helyeslés.) Most még át kell térnem a polgári iskolák ügyére. Nagyfontosságú ügy ez, a melyet igen nagy féltékenységgel tekintenek igen sok oldalról, főként azért, mert attól tartanak, hogy az eddi] fennállott középiskolák a polgári iskolák tipusemelése által elnéptelenednek. Azt mondta pl. Hencz igen t. képviselőtársam, hogy a polgári iskolának nincs értelme és különösen kiemelte azt, — erre akartam czélozni — hogy a polgári iskolák tanárai olyan tanárok, a kik szeretnének érettségi bizonyítványt osztogatni, holott önmaguknak mncs érettségi bizonyítványuk. Ezen argumentumokkal, vagy argumentum szinü, de nézetem szerint egyébként tartalmatlan állításokkal sorra akarok végezni. A polgári iskolák megvilágításánál méltóztassanak megengedni, hogy megint csak röviden — mert hiszen most már beszédem végéhez érek, — általános visszapillantást vessek azon viszonyokra, a melyek között megszületett ez az egész polgári iskolai intézmény. Nagy általánosságban azt kell mondanom, hogy Közép-Európában mindössze két nemzet van, a melynek egész történelmén, mint egy országos csapás vonul végig az, hogy nincsen polgári, nincsen középosztálya. Az egyik a lengyel, a másik a magyar. Mind a kettőnél, a mennyiben volt egy kis, gyér középosztálya, a polgári osztálya advena, hospes volt, idegen, jövevény. Nem a nemzet alkotó törzse, nem az vette kezébe a polgári munkát, hanem az advena, hospes, az idegen, a jövevény. Nem tartom véletlennek, hogy Lengyelország ' épen azon időpontban semmisül meg, mint állam,