Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

87. országos ülés 1907 január i2-én, szombaton. 247 tudományos irodalomnak Budapest, illetve Buda volt a fókusza, a hol az egyetemi nyomdában állították ki ugy a szerb, mint a román és tót irodalomnak legnevezetesebb és alapvető munkáit. Maga a tót irodalom Kollár igazán elsőrendű nyelvész révén Budapestről indult ki. Ezeket a történeti momentumokat is nagyon ajánlom a mélyen t. miniszter ur figyelmébe. Most már annyit beszéltünk az egyetemről : ideje lesz áttérnem a könyvtáraknak a kérdésére. Ez elsőrangú kulturális szükséglet, a melyről gondoskodni kell. Ha másképen nem, — csak mellesleg jegyzem meg — akként, hogy a muzeumok és a könyvtárak országos tanácsának mesterségesen felsrófolt költségvetéséből vonassék el egy bizonyos adag. Könyvtáraink ekképen állanak. Van először egy nemzeti könyvtárunk, a mely a magyar glóbusz alapján áll. Ez a Nemzeti Múzeum könyvtára ; ez nem tud sernmi egyébről, mint a mi hungarikum ; ha ott van a kiadványon, hogy magyar, akkor igen sok felesleges kiadással meghozatnak sok oly könyvet, a melyből senki sem tanul, a melyek felvágatlanul ott vannak. Ez az egyik. A nemzeti könyvtárban mindaz, a mi magyar, felvételt talál. A Múzeum könyvtárának fő-fő gyarapitó forrása a köteles példány. Ez helyén is van ; másutt is megvan ez. Szükség van egy-egy ilyen köteles példányra, mert igen fontos, hogy legyen egy hely, a hol ezek megőriztetvén, ha az ember egy bizonyos időben megjelent magyar vonatkozású dolgot keres, azt biztosan megtalálja. De ki kell terjeszkednem ezzel kajjcsolatban a sajtódézsmára, a mint nevezni szokták, vagyis a köteles példányra vonatkozólag hozott törvényre, a mely rendkivül méltánytalan és roppant nagy reszenzust szült, de azért az országgjäilés sohasem vett tudomást arról, hogy ez micsoda nagy háborgásnak az okozója, összeköttetésben állok nyomdászokkal, a kik folyton ezen panaszkodnak. Vannak egyes nagyobb nyomdai intézetek, a melyeknek egész irodát kell tartaniok annak számontartása czéljából, hogy mi mindent kell beszolgáltatni; mert ezekről különböző jegyzékeket kell késziteni és mindezt rendszeresítették annak a jjolgárnak a rovására, a kinek az a malőrje, hogy nem csizmát csinál, hanem könyvben utazik és könyvekkel kereskedik. Nálunk, ha jól tudom, hat példányt követelnek ; mert a köteles példányról szóló eredeti törvény intézkedését valahogy észrevétlenül megtoldották és becsúsztatták azt, hogy a statisztikai hivatal számára is be kell küldeni minden nyomdaterméket. Igazán Isten ellen való bün, hogy egyegy oly nagyértékü könyvet, minő például a Pallas Lexikon, azért, hogy a statisztikai hivatalban egy vonást húzhassanak, be keü szolgáltatni és hogy ezért az egész ország nyomdászait kötelezik arra, hogy összes könyveik egy-egy példányát oda beszállítsák. Ez kétségtelenül a törvény világos intézkedése, vagy azzal hasonló értékű rendelet alapján történik, de tekintve a rengeteg sok mindenféle panaszt, e bajon segiteni kellene. Vagy vegyük például az akadémiai könyvtárt. Azt eredeti jellegéből vetkőzteti ki az a sok potya könyv. Ha a Cornidesek, Telekiek és a Ráth Györgyök gyönyörű, szebbnél-szebb amatőr gyűjteményei közé besoroztatnak ezek a potya példányok, tönkreteszik, megváltoztatják annak egész típusát és olyanná teszik azt, a mely csak annak hirdetésére alkalmas, hogy volt egy kor, a midőn csak a »potya« volt a jelszó, legyen az bármilyen. (Élénk derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezekkel kapcsolatos az egyetemi könyvtár kérdése, a mely a fő figyelmet érdemli. Az ez ellen irányuló panaszok állandóan megújulnak és e tekintetben teljesen tájékozott lehetek, mert az egyetem állandó képviselőket küld ki az egyetemi könyvtár kezelésének ellenőrzésére s az egyik ilyen állandó képviselő évek óta épen én vagyok. Tehát ismerem az egyetemi könyvtár minden baját és mondhatom hogy itt igazán heroikus kúrára van szükség. Helyisége olyan, hogy mi beavatottak már ezelőtt 25 esztendővel jóizüen megmosolyogtuk, boldogult Trefort Ágostonnak itt a házban erre vonatkozólag tett kijelentését. Azon alkalommal ugyanis, midőn Thaly Kálmán őt oly keményen támadta, a maga puzduri természete szerint felugrott és azt mondta, hogy ezt kikéri magának, mert ő annyit és annyit tett az ország kultúrája érdekében és »csak egyetlen-egyet említek fel hirtelenében, úgymond, ime ott van az egyetemi könyvtár, az egészen az én alkotásom<<. Ez bizony megmosolyogni való dolog volt, a mi érthető, különösen, ha ennek a reminiszczencziának egy pendantját is elmondom, azt t. L, hogy azt a hírneves építészt, a ki azt a könyvtárt építette, az a malőr érte, hogy mire befejezte az építést vagy talán még be sem fejezte egészen, ki kellett vinni a Lipótmezőre. Hát mi köztünk — már a dologhoz értő emberek között — az volt a szólás-mondás, hogy szegény ember már akkor is bolond volt, mikor építette az egyetemi könyvtárt. Tényleg ha pályadíjat tűznek ki arra, hogy miképen nem szabad egy könyvtárt építeni, akkor ez vinné el az elsőséget. Hogy az egész laikusok is rögtön megérthessék, hogy a túlzásnak még csak árnyéka sem forog fenn, elegendő csak annyit említenem a könyvtári kiszolgálásra vonatkozólag, a mit különben Hencz Károly t, barátom is felemiitett, hogy a míg minden modern könyvtárnál arra törekesznek, — és ebben a tekintetben a legelső a newyorki Astor Library — hogy lehetőleg egyszinten lévő világos helyiségek álljanak rendelkezésre, addig a mi egyetemi könyvtárunknál a pinczétől a padlásig minden helyiségben, a legkülönfélébb lyukakban, vízvezetéki, légfütési csővezetékek és egyéb effélék fölött vagy mögött vannak a könyvek eldugva. A külföldön, Dorpatban templomot, másutt iskolákat és egyéb efféléket alakítottak á,t könyvtárakká. Nincs az az apró