Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

87 országos ülés 1907 január 12-én, szombaton. 243 nek élén halad mint alapvető törvény, mint az egyetem egész életét szabályozó vagy legfőbb vonásaiban szabályozó törvény, az 1849-iki rémuralom idején kelt és Schwarzenberg Felixnek, a »vértől büzlő«-nek — igy nevezte őt Széchenyi a Blickben — kormánya által kiadott u. n. »Provisorisches G-esetz über die Organisation der akademischen Behörden«. Ezen mindenesetre segitenünk kellene, már csak azért is, mert megengedhetetlen állapotnak tartom azt, hogy a magyar kir. tudományegyetem, a melyet én a kultúra legnagyobb intézményének tartok Magyarországon, ezen magyar kulturállamban még mindig idegen, előttünk leggyülöletesebb, épen osztrák császári Ministerialerlass-ok alapján kormányoztassék. (Igaz ! Ugy van !) 1849 szeptember 30-án adatott ki ez a rendelet. Éhez társul az 1860. június 22-én a Stadthalterei-okhoz és Landesregierungokhoz egyebek közt a magyar tartományhoz mint Politische Verwaltunghoz leküldött azon Ministerialerlass, a mely forditásban szórói-szóra igy szól, és a mely kiinduló pontja lett minden szellemiség megromlásának az egyetemen : (Halljuk !) »Ö császári királyi apostoli felsége 1860 június 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a közkereseti társaságok (Erwerbsgesellsohaften) igazgató-tanácsosi állásai elfogadásának a tényleges államhivatalnokokra nézve kimondott tilalma a tanárokra nézve általánosságban ne alkalmaztassák, és ennélfogva ezeknek ily állások elfogadása annyiban megengedendő, a mennyiben az illető esetekben az ezzel összekötött funkcziók gyakorlata által tulajdonképeni hivatásuk teljesítésében nem akadályoztatnak.« Ezzel az üzleti szellem felszabadult és betört a pieriai berkekbe, hogy t. i. ne akadályoztassék az egyetemi tanároknak olyan igazgató-tanácsosi állás elfogadása, a melyet az állami hivatalnokokra nézve épen akkor tiltott el a kormányzat. A dolog magyarázatra szorul, hogy mikép lehetséges ilyen rendelet. Én ehhez inkább mint hisztorikus szólok. Azt hiszem, hogy a kor szelleméből magyarázható ki, még pedig egyszerűen ugy, hogy a ki ismeri a 60-as évek kezdetét, igen jól tudja, — nálunk kissé később jelentkezett az a szellem a politikai bonyodalmak miatt — hogy a 60-as évek szelleme európaszerte az volt, a melyben egyfelől érvényesült a Hobbes-féle elv, hogy a tudomány hatalom, másfelől azonban életrekelt világszerte a 20—30 évvel azelőtt Guizot, a bourgeois miniszter, a genfi fiu által kimondott azon elv, mely a bourgeoisie-nek mintegy hitvallása lett. jó ideig, t. i. enrichissez vous, gazdagodjatok ! E kettő együtt van : a tudomány hatalom, a tudomány képviselői első sorban a polgárok, a polgá- ' roknak pedig közgondolkozását, a vérükből való vér, az eszméiket legtisztábban kifejező Guizot mondta meg, hogy enrichissez vous ! Ebből következett azután lassanként az igazgatótanácsosi állások elfogadása, a mi Magyarországon is kezdett divatba jönni az alkotmányos kormányzat életbeléptetésével egyidejűleg. Mert nevezetes dolog, előbb ezek a magyar tanárok nem kellettek semmikép sem. Pedig ha valamikor, az alkotmányos kormányzat előtt még lett volna annak némi egyéni igazolhatósága, hogy azok az igazán szégyenletesen fizetett egyetemi tanárok ilyen mellékjövedelemre tegyenek szert. Azonban az alkotmányos kormányzat épen azon varázsigék hatása alatt, a melyeknek elsejét Hobbes mondotta ki, az egyetemekkel szemben, mint általában véve a közoktatásügyben — a ki objektíve itéli meg a mi 30—40 esztendős szereplésünket, ezt kétségtelenül elismeri —mi adig liberális volt, és lehetőleg bőkezű, különösen az egyetemi tanárokkal szemben, a kiknek olyan exisztencziát teremtett, hogyha valamikor lehetett még mentség az, hogy szegény nyomorult földhöz ragadt helyzetükben elkel náluk a mellékjövedelem, ép itt nincs többé ennek jogosultsága, (Ugy van !) ügy van !) még azon karnál sem, a melyhez én tartozom, a melynél pedig tényleg bizonyos szerencsétlen intézkedés következtében a jövedelem a tanárok egy részére nézve csekélyebb, mint a többi karoknál. A közgondolkozás változott időközben és ez magával hozta azt, hogy a közgazdasági tevékenységet kezdtük máskép tekinteni. A közgazdasági tevékenységnek nemcsak az egyén, hanem a köz szempontjából való tekintése, vagyis a morális érzéknek felháborodása, feltámadása viharos jeleneteket produkált az ország tanácsában és hozzá tehetem most — extraneus ném tudott róla mindpedig semmit — az egyetem körében is. Itt a képviselőházban ezt a kérdést keményen tárgyalták, és a zsurnalisztika, a mely akkor még más volt mint most, erősen támogatta ezt az irányzatot. Nagyon jól emlékszem, hogy pl. Kaas Ivor a »Nemzeti Ujság«-ban egy roppant hatásos czikket irt, a melynek a czime volt : »ök nem idealisták«, Apponyival való ellentétben és ennek igazolására felsorolta a volt szabadelvüpárt tagjainak tengernyi mindenféle igazgató-tanácsosságát. Akkor ilyen hangulat volt és kétségkivül ennek a nyomása alatt az akkori miniszter, Wlassics Gyula egy rendeletet tett közzé. Méltóztassék megengedni, oly fontosnak tartom a témát, hogy az általános vitánál ezekre kiterjeszkedem. (Halljuk I Halljuk !) 1897 október 27-ikén 68.400. szám alatt Wlassics miniszter ezt a rendeletet adta ki : »a középiskolai igazgatói és tanári mellékfoglalkozások eltiltása tárgyában valamennyi tanaerület kir. főigazgatójához«. (Olvassa) : »A középiskolai igazgatói és tanári állással össze nem férő mellékfoglalkozások, közé sorozandók különösen pénzintézeteknek, közkereseti, betéti és részvénytársaságoknak és általában nyereségre irányitott vállalatoknak alapitásában, igazgatásában személyes ténykedéssel való részvétel, továbbá azokban 31*