Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-86

212 86. országos ülés 1907 január 11-én, pénteken. egy felekezeti tanító fizetésének felét kántortanitói fizetésnek minősítették és 290 írtra lett felvéve a nyugdíjba 40 év múlva, lévén akkor egészen másról szó. Akkor t. i. arról volt szó, hogy megállapittassék a tanítók fizetése, hogy milyen arányban legyenek felvehetők a nyugdijalapba. Most azonban arról van szó, hogy mennyit egészítsen ki az állam és azért a kántortanitói fizetések most betudatnak a fizetésbe, mert ennek következtében kevesebb fizetéskiegészitésben fognak részesülni, illetőleg kevesebbe kerül majd ez az államnak. Itt is, ott is a hazai tanítóság vallja kárát ennek. Csak a fiatalabb generáczió fog elérni néminemű fizetésjavítást. A fizetésjavitás tehát az idősebb tanítókra nézve majdnem semmi, de annál több és annál nehezebbek a feltételek, melyekhez még ezt a kis fizetés ja vitást is fűzi a kultuszminiszter ur. Mielőtt még a fizetésrendezésre rátért volna, szükségesnek tartotta előbb kijelenteni, hogy : azon az utón — legalább a meddig ő ül azon a helyen — nem fogjuk az államnak ügyeit ezen a téren tovább vinni, hogy az állam a maga és a nemzet ellenségeit támogassa. (Elénk helyeslés.) Markos Gyula : Az ellenségeit is támogassa ? Bella Mátyás : A segélyezést nemzeti irányú feltételekhez köti, a mely feltételek a következőkben összpontosulnak : nem magyar tannyelvű iskolákban működő tanitó az állami fizetéskiegészitést csak akkor veheti igénybe, hogyha az az iskola a magyar nyelv köteles tanítása tekintetében elfogadja a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított tantervet, az általa e czélra ajDprobált tankönyveket és hogyha abban az iskolában a IV. osztálytól kezdve a számtan, a földrajz, a történelem és a polgári jogok és kötelességek ismerete magyar nyelven adatik elő. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház ! Én azt hiszem, a kultuszminiszter ur rövidebben azt mondhatta volna, hogy azon iskolában, a mely államsegélyt fogad el, az anyanyelven való tanítás kiküszöböltessék. Rövidebben így mondhatta volna. Somogyi Aladár: Nagyon jó lett volna. Bella Mátyás : Nem lett volna jó, mert ha nemzetiségi vidéken, a hol a gyermekek az iskola falain kivül magyar szót nem hallanak, az a tanitó köteles a IV. osztálytól kezdve a földrajzt, történelmet, számtant, a polgári kötelességek és jogokról szóló tantárgyakat magyarul tanítani, akkor az előző három évben sem tehet egyebet, mint hogy kizárólag a magyar nyelv tanításával foglalkozzék és így előkészítse a tanulókat arra, hogy azután ezeket megtanulhassák. De még akkor is a Felvidéken felállított és működő állami iskolák tanúsága szerint a hatodik év végén arra a szomorú tapasztalásra fog jutni, hogy azok a gyermekek, daczára az erőmegfeszitésnek, tulaj donképen semmit sem tudnak. Ezen az utón, azt hiszem, az anyanyelvnek az iskolából való kizárását czélozta a t. kultuszminiszter ur, még pedig erőszakos magyarosítás utján, mert az ily feltételekhez kötött állami segély terrorizálás azzal a tanítóval és azzal az iskolafentartóval szemben, a ki szűk anyagi helyzetében erre is rálép, mert a feltételek által kényszerítve van erre. Én azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy ez nem igazi kulturelv, ez sovinisztikus politikai elv. A politikának pedig meggyőződésem szerint az iskolában helye nincsen, xlz iskola legyen a tudománynak, az önálló, szabad gondolkozásnak, az öntudatosságnak és a hasznos ismeretek terjesztésének a hajléka. B téren, t. képviselőház, a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a magyarositásnak ezen legujabb intézményét épen azzal fedi, a mint mondani méltóztattak, hogy az állami iskolák által a nemzetiségek magyar hazafiságukban megerősödjenek. Erre, t. képviselőház, következő a megjegyzésem. Az igazi hazaszeretet minden embernek veleszületet érzése. (Felkiáltások: Látszik!) És ezt bizonyos tantárgyaknak az iskolákban magyarul való tanítása által a gyermekek lelkébe beleplántálni nem lehet, valamint az anyanyelven való oktatás által sem lehet ezt a hazaszeretetet annak a gyermeknek a lelkéből kitépni. A magyar nyelv nem tudása nem. gátja a hazafiatlanságnak, másrészről a magyar nyelv tudása nem garancziája a hazafiságnak. (Felkiáltások : Az igaz !) És az én meggyőződésem szerint az ilyen ultrasovinisztikus politika nem szolgálja a kultúrát, hanem épen megbénítja azt, pedig higyjék el, és tudom, hogy valamennyiünknek az a meggyőződése, hogy hazánkban a kultúra legmagasabb fokára van szükségünk, mert épen az attól való elmaradottságunkra vezethető vissza gazdasági elmaradottságunk is, pedig ez boldogulásunknak egyik főfeltétele. A kultuszminiszter urnak ezen feltételekhez kötött fizetésrendezése mellett most már érthető az, a mit a minap olvastam, hogy Hont megye egy községében egy tanitó megeskettette a gyermekeket arra, hogy soha sem fognak tótul beszélni és hogy feljelentik azon társukat, a ki tótul mer beszélni. Az a négyszáz forinttal nyomorgó tanitó tehát még ezt az aljas, erkölcstelen eszközt is alkalmasnak tartja arra, hogy a kivánt feltételeknek megfelelhessen. Mert aljas eszköz hazánkban valakit esküvel arra kötelezni, hogy a maga anyanyelvét ne beszélje. Számtalanszor hallom, t. képviselőház, azt a szemrehányást, hogy ti nemzetiségi felekezetek okkal féltek az állami iskoláktól. Hát okkal, t. képviselőház, az állami iskolától, intencziójánál fogva. Én az állami iskolának nem vagyok ellensége, sőt épen az állami iskolákban látom a népnevelésnek ideálját. Csakhogy az a baj, hogy hazánkban ezen ideált az eddigi kormányok nem tartották szem előtt, mert mindig és mindig nem a kultúra, nem a népnevelésnek és népoktatásnak humánus, korszerű fejlesztése, hanem a magyarosítás volt a főczél. (Felkiáltások balfelől: Ha még ez lett volna I) És sajnos, ma is az. Az ezen vita alkalmával elmondott beszédekben a tanítói fizetésrendezéssel foglalkozó kép-