Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-85
85. országos ülés 1907 január 10-én, csütörtökön. 179 megidéztetésük tényében is, mely idéző végzés folytán a szankczióval ellátott elővezettetés elkerülése végett a főkapitányi hivatalban megjelenvén, ott a rendőrkapitány értésükre adta, hogy ellenük az 1904. évi deczember hó 13-án a magyar országgyűlés képviselőháza üléstermében állítólag elkövetett lázadás, ezenfelül közülük többek ellen hatóság elleni erőszak bűntette miatt is. — a bűnvádi eljárás megindittatott, s ebből kifolyólag ők mint terheltek lesznek kihallgatandók. Képviselői mentelmi joguk minősitett megsértését pedig abban látják, hogy a nevezett orsz. képviselők, annak daczára, hogy kettőjük kivételével mindannyian óvást emeltek törvényellenes megidéztetésük miatt, b. Bánffy Dezső pedig külön hangsúlyozta meg nem szűnt főrendiházi mentelmi jogának megsértését, terheltként való kihallgatásuk mégis foganatosíttatott. Ezek a bejelentések a ház határozata folytán tárgyalás és jelentéstétel végett a házszabályok 188. §-a értelmében a mentelmi bizottsághoz utasíttattak. Elnök : Nagyon kérem a t. előadó urat, a jelentésnek felolvasása talán egészen felesleges. Méltóztassék inkább élőszóval előadni a kérdéses ügyet. Hiszen a jelentés hetek óta közkézen forog, minden képviselőnek módjában volt azt elolvasni, (ügy van ! Halljuk !) Kálosi József előadó : Ha a t. ház ugy parancsolja és ugy rendelkezik . . . (Halljuk ! Halljuk !) Lázár Pál : Lehetőleg röviden. (Mozgás és derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház. (Halljuk ! Halljuk!) Kálosi József előadó : . . . e szerint fogom előadni az ügyet. (Halljuk !) T. képviselőház ! Á ház határozata folytán a még az 1905. évre egybehívott országgyűlés megválasztott mentelmi bizottsága 1905. szeptember 15-én tartott első és utolsó ülésében, az előzőleg több hosszú ülésen át eszközölt vizsgálatokról képviselőházi hites gyorsírók feljegyzései alapján készült és a jelentéshez mellékelt jegyzőkönyvekben foglalt adatok alapján egyhangú határozatot hozott, és pedig abban a formájában a jelentésnek, a mely az 1906. évben öszszehivott országgyűlés által megválasztott mentelmi bizottságnak több rendbeli ülésein ismét tárgyaltatott és ismét egy szavazattal szemben egyhangúlag elfogadtatott. A jegyzőkönyvekben foglalt vizsgálati adatoknak igazán beható mérlegelése mellett elsősorban azt kellett vizsgálnia a mentelmi bizottságnak, hogy törvényesség szempontjából a bűnvádi eljárás megfelelt-e azoknak a feltételeknek, a melyek közt az elrendelhető. Erre nézve Plósz Sándor volt igazságügyminiszter ur a bizottság előtt megjelenvén, személyesen azt adta elő, hogy ő 1904. évi deczember 13-án délelőtt 10 óra után néhány perczczel a képviselőházba ment, s neki ott a folyosón azt mondták, hogy a terembe nem lehet bemenni. Ezért oda be sem ment. Ekkor nyert | csak tudomást a lefolyt eseményekről. Nyomban magához kérette az államtitkár urat, a koronaügyész urat, a budapesti főügyész urat, kikkel megbeszélte a dolgot és szórói-szóra ekként nyilatkozott Plósz Sándor volt igazságügyminiszter ur a bizottság előtt: »Azon eredményre jutott ő, hogy az eljárást meg fogják indítani, mivel az ő szakértői közül többen büntetendő cselekménynek lehetőségét látták fenforogni, de azután nyomban abban is megállapodtak, hogy a nyomozás a büntető törvénykönyv 152. §-ának 1. pontjában meghatározott lázadás bűntette miatt tétessék folyamatba, mert — a mint ő magát kifejezte — az ezen szakaszban foglalt cselekmények külső jelenségei fen:forogtak.« Ezzel épen egybekangzólag nyilatkozott Pongrácz Jenő kir. főügyész is, a ki a minisztertől kapott utasítás folytán ismét olyan utasítást adott a budapesti kir. ügyészség vezetőjének, hogy rendelje el a nyomozást a tényállás felderítése végett és elsősorban birói szemlét foganatosittasson. Minthogy ezek az intézkedések még a háznagyi hivatal által később felvett jegyzőkönyv beterjesztése előtt történtek, megállapítható, hogy a bűnvádi eljárás feljelentés hiányában hivatalból rendeltetett el az országház folyosóján történt beszélgetések alapján. Az igazságügyminiszter a neki informácziót szolgáltató képviselők közül senki másra nem emlékszik, mint csakis az akkori miniszterelnökre, gr. Tisza Istvánra, a kiről azonban meg van állapítva, hogy a jelenetnek nem volt szem tanuja és csak annak megtörténte után érkezett a terembe. így tehát még az sem bizonyos, hogy a neki informácziót szolgáltató többi képviselő között akadt-e csak egy is, a ki autopszia alapján meggyőződött az igazságügyminiszterrel közölt tényállásról. Mindezek azonban nem szolgáltak akadályul arra, hogy az igazságügyminiszter a királyi főügyésznek lázadás büntette miatt a nyomozásnak hivatalból való elrendelésére adjon utasítást, mondván, hogy az akkor készülőfélben lévő jegyzőkönyvre szükség nincs. Már ezzel, a törvénykezési eljárásban igazán páratlannak mondható, felette megbízhatatlan alapra fektetett ténykedéssel, még ha ennél több nem történt volna is, be van fejezve a büntetőtörvénykönyv 19. §-a által érvényes hatályúnak kijelentett, 1867. november hó 18-án hozott házhatározatban biztosított képviselői anyagi mentelmi jognak megsértése, a mennyiben azért, a mit az országgyűlési tag mint olyan a házban mond vagy tesz, csak az országgyűlés és pedig ennek azon háza által vonatható felelősségre, a melyhez tartozik. Minthogy ugy látom, hogy méltóztatnak ismerni a jelentést, nem ismertetem azt tovább. Itt a kész jelentés, mindenkinek alkalma volt meggyőződni arról az első ügydöntő kérdésről, hogy Plósz Sándor igazságügyminiszter ama cselekedetével, melynél fogva a bűnvádi eljárás megindítására vonatkozó, még pedig egy nem létező, 23*