Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-83

83, országos ülés 1906 deczember 20-án, csütörtökön. 171 foglalt azon kötelezettségnek, hogy a képviselő, a ki az 1., 2., 3., 4., 5., 6. és 7. szakaszok bár­melyikének hatálya alá esik, köteles azt meg­bízólevele bemutatásakor a ház elnökének írás­ban bejelenteni, az összeférhetlenségi helyzetet megszüntetni, s erről a ház elnökét értesiteni. Ezen kötelezettségének nevezett képviselő ur eleget tett azzal, hogy folyó évi május 23-án keltezett, s ugyanaznap be is. érkezett levelében értesiti a ház elnökét összeférhetlenségi helyze­téről, kijelentve, hogy annak megszüntetése végett polgári iskolai tanári állásáról le fog mondani. Ezen Ígéretének elégett is tett, a mint azt Bárczy .székesfővárosi tanácsos ur május 28-án keltezett, s aznap beérkezett átirata igazolja. Nem volt megállapítható a bejelentésben hangsúlyozott rosszhiszeműség sem. Mert Sinikó József képviselő ur önmaga bejelentette az ő összeférhetlenségi helyzetét, tehát eltitkolásról szó sem lehet; azonkívül megtette a szükséges lépéseket, hogy azt megszüntesse. Fizetését is a székesfővárostól csak a végleges igazolást meg­előző időre, május havára vette fel és igy ő, mint végleges igazolt képviselő, már e czimen illetéktelen anyagi haszonban nem részesült. Hogy időközben nyugdíjért vagy esetleg illet­ményeinek beszüntetése mellett egy évi szabad­ságolást is kért a székesfőváros tanácsától, ezen körülményből még rosszhiszeműsége meg nem állapitható, mert végleges lemondása fen­tartása mellett ezen mellékkérvényeit még a be­jelentés megtörténte előtt visszavonta, tehát az összeférhetlenségi törvény azon intencziójának, hogy végleg igazolt képviselő a képviselői állás­sal össze nem férő anyagi hasznot vagy előnyt ne élvezhessen, eleget tett. Ez okoknál fogva a nyilvánvaló rosszhiszeműség sem volt megálla­pítható. Elnök: A házszabályok 159. §-a értelmében tudomásul vétetik. Következik napirend szerint a marokkói reformok tárgyában Álgecirászban tartott érte­kezlet főokmányának beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 281, 327) harmadszori olvasása. Kérem Hammersberg László jegyző urat, hogy a törvényjavaslatot felolvasni szíveskedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat czimét, összes szakaszait és czik­Jceit). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a marokkői reformok tárgyában Álgecirászban tartott nemzetközi értekezlet főokmányának be­czikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot harmad­szori olvasásban elfogadni, igen vagy nem? (Felkiáltások: Elfogadjuk!) Kimondom tehát, hogy a törvényjavaslat harmadszori olvasásban is elfogadtatik és igy az most már a főrendiházzal fog közöltetni alkot­-mó-1-.-ryrta + ár>mralác P« <27ÍvAQ tin7.7,£uá.rnl ft.S védett. Következik a külkereskedelmi és forgalmi viszonyok ideiglenes rendezéséről szóló törvény­javaslat (írom. 326, 328) harmadszori olvasása. Hammersberg László jegyző (olvassa a törvény-javaslat czimét és az 1—3. §-okat). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a külkereskedelmi és forgalmi viszonyok ideig­lenes rendezéséről szóló törvényjavaslatot har­madszori olvasásban elfogadni, igen vagy nem? (Falkiáltások: Igen!) Ekként a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadottnak jelentem ki, és az alkotmányos tárgyalás és szives hozzájárulás végett a főrendiházzal fog közöltetni. Következik a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslat (írom. 259, 277, 278) harmadszori olvasása. Hammersberg László jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat czimét és az 1—10. §-okat). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a birói és ügyészi szervezet módosításáról szóló javas­latot harmadszori olvasásban elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha el méltóztatnak fogadni, akkor a javaslat tárgyalás és hozzájárulás czél­jából a főrendiházzal közöltetni fog. Ezzel a mai napirendet kimerítettük. Van szerencsém a ház további munkarend­jére nézve a következő javaslatot tenni. (Sálijuk! Halljuk!) A már elfogadott javaslathoz képest a következő érdemleges ülés január 10-én dél­előtt tíz órakor fog tartatni. Ezen az ülésen az elnöki irományok és előterjesztések bemutatása után, tekintettel azon körülményre, hog} r a mentelmi ügyek tárgyalása a tegnapelőtti ülésen sürgősnek jeleztetett ugyan, de az előadó ur betegsége miatt tegnapi tárgyalásuk elmaradt, javaslom, hogy elsősorban a mentelmi ügyek tárgyalása legyen napirenden. (Helyeslés.) Ez­után következnék a költségvetés folytatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Akkor ily értelemben állapittatik meg a január 10-iki ülés napi­rendje. Egyúttal pedig javaslom, hogy a főrendi­ház esetleges üzeneteinek átvétele végett a kép­viselőház szombaton délelőtt tíz órakor tartson ülést. (Helyeslés.) Ezt is tehát határozatul mon­dom ki. Bátorkodom még a t. háztól felhatalma­zást kérni, hogy az uj év alkalmából ő Felsé­gének a képviselőház hódolatteljes üdvkivánatait az elnök tolmácsolhassa. (Helyeslés.) Megada­tik. Bátorkodom arra is felhatalmazást kérni, hogy a szünet alatt esetleg üresedésbe jövő kerületekben az uj képviselőválasztás iránt az elnök intézkedhessek. (Helyeslés.) Méltóztatik a felhatalmazást megadni ? (Igen!) Megadatik. Egyúttal kérem, méltóztassanak meghall­aratni a mai ülés ieevzőkönvvét, hogy hitelesi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom