Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.
Ülésnapok - 1906-63
63. országos ülés 1906 november 24-én, szombaton. 71 hogy azokat először is a nép be nem fogadja, mert megtanulni nem tudja, másodszor azt a sajnálatos jelenséget szüli ez a körülmény, hogy a nép között ezek az erőszakolt magyar nevek gúny tárgyává lesznek, a mi, azt hiszem, sem önöknek, sem pedig, higyjék el, nekünk sem kívánságunk. De hát a szellem a fő, mondja a belügyminiszter ur. Ennek a szellemnek jellemzését már hallottuk tőle, de főkép a miniszterelnök úrtól. Azt mondták a kormány tagjai, hogy a kormány fenn fogja tartani a tradieziót, az ezeréves hagyományt és hogy nem fogja engedni, hogy az a tradiczió megszűnjék. Ez olyan konzervativizmus, a milyent Magyarország nem várt. Az arisztokratikus kormány nem lehet más, mint csak konzervatív. A konzervatív világfelfogásnak alapja az, hogy a meglévőt ugy a politikai, mint a gazdasági helyzetben konzerválni kell a legitimitás alapján. Ez a szerzett jogok legitimitása, ez az az indok, melyre a konzervativizmus hivatkozni szeret. Mi az a legitimitás? Talleyrand használta elsőizben a bécsi kongresszuson 1814-ben, mikor Ausztria, Oroszország, Németország utólag kívánták adni annak indokát, hogy felosztották Lengyelországot, s a francziák, hogy a pápától Avignont elvették. Akkor jött a franczia államférfiú a legitimitással és azt mondotta Francziaországra vonatkozólag, hogy megszereztük Avignont, Poroszország, hogy megszerezte Lengyelország egy részét, Oroszország és Németország ugyancsak, és egyszerűen kijelentették, hogy ez legitim. Ha ezt lehet legitimnek nevezni, akkor ugyanazzal a joggal lehet Magyarországon a konzervativizmus is legitim. Mi lesz most már Magyarországon az uralkodó irány, a függetlenségi politikába oltott konzervativizmus, vagy a konzervativizmusba oltott függetlenségi politika? Az a kérdés már most, vájjon ez volt-e a koaliczió programmja, ezt igérte-e a koaliczió,- mikor a mandátumokat megkapta? Az a kérdés, hogy ez volt-e a helyes nemzeti küzdelem. Én az akkor közzétett programmokból mást olvastam ki. Én demokrácziát olvastam ki belőlük és a demokrácziát olvastam ki azokból a nyilatkozatokból, melyeket a trónbeszéddel kapcsolatban tudomásul vettünk. Most önök ugy a szocziálpolitikai, mint a gazdasági téren egyszerűen a konzervatív irányt követik, s ugy látszik, hogy nemzeti küzdelem voltaképen csak a konzervativizmusnak nagy apparátussal megindult felvonulása volt. Már ebből az okból is természetes, hogy a kormánynyal szemben bizalmatlansággal viseltetem, mert én nem vagyok konzervatív és a konzervatív irányt néni ^tartom alkalmasnak Magyarország vezetésére. Önök minden rosszat elmondottak a császári abszolutizmusról, s ha még többet mondtak volna, az sem lett volna elég, azonban higyjék el, hogy a császári abszolutizmus után Magyarországon a nemzeti kormány és a parlament abszolutizmusa következett be. Ballagi t. képviselőtársam az imént közbeszólt és azt mondotta, mit beszélünk mi a konzervativizmus ellen, mi vagyunk a legkonzervativebbek. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Ballagi t. képviselőtársam véleménye jóhiszemű. A nemzetiségi politika tényleg konzervatív volt, különösen a 60-as években. Felhozom azt az egy példát, mikor a Turóczszentmártonban 1869-ben megtartott gyűlésen a Felvidéknek legkiválóbb nemes emberei vettek részt. Ballagi Aladár: Paulini Tóth! Konzervativek voltak. Hodzsa Milán: Igen, PauMni és mások, s a mikor egyáltalában a tót nemzetiségi politikának intézése egyrészt a konzervatív naczionálisok, másrészt a Felvidék nemességének és a pajíság kezében volt. Azóta a helyzet nagyon megváltozott. Én elismerem, hogy a mikor itt egy függetlenségi konzervatív irányzat kerekedik felül, ha fennállott volna még az a nemzetiségi konzervatív irányzat, akkor ez a két irányzat kibékülhetett volna. Kibékülhetett volna azért, mert közös lett volna politikai alapja, s nagyon valószínű, hogy a nemzetiségi ellentétek valahogy elsimultak volna. Azonban, mondom, ez évtizedekkel ezelőtt volt. Önök a kínálkozó pillanatot visszautasították. Ha Ballagi t. képviselőtársam tudja, hogy akkor konzervatív volt a nemzetiségi irányzat, akkor azt is kellene tudnia, hogy azután mi volt a konzervatív politikának egyenes következménye. A konzervatív politikának a nemzetiségek körében az volt az egyenes következménye, hogy a nemzetiség fogalma a nép fogalmától eltávolodott; az volt a következménye, hogy a nemzetiségi vezérek a nép uraivá nem lehettek. Nem szükséges arról előadást tartanom, hogy minden népnek, minden társadalmi osztálynak politikai magatartását az illető nép, az illető társadalmi osztálynak a szocziális helyzete adja és irányítja. A mi népünknek szocziális helyzete nem olyan, hogy konzervatív irányban lehetne orvosolni. Mit konzerváljunk mi? Konzerváljuk a szegénységet, az ^adórendszert? Egyetlenegy dolog volna, a mit konzerválnunk kellene, magát a nemzetiséget, magát a nyelvet, csakhogy nálunk az nemcsak konzerválandó, hanem fejlesztendő. Én nagyon örülök a dolgok ilyetén fordulatának, örülök azért, mert meggyőződésem, politikai hitvallásom, hogy a naczionalizmus konzervatív irányzata nagyon alkalmas arra, hogy palástjául szolgáljon az osztályuralomnak, hogy palástja legyen a kizsákmányolásnak, hogy nemzeti jelszavak alatt a legnagyobb soviniszták magát a népet, még pedig a maguk véréből való népet kiszipolyozzák.