Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-76

deczember 12-én, szerdán. 430 76. országos ülés 1906 \ nem ama képviselőjelölt mellett voksoltak, a kit ők szerettek volna, bosszúból, hogy megszégyenitsék és megalázzák a községbeli munkásokat, távoli községekből hozatnak helyükbe munkásokat. (Ugy van! balfelöl.) A mit a t. miniszter ur mond, nagyon helyes; a kívánatos csak az volna, hogy méltóztatnék arra törekedni, hogy a földbirtokos urak valóban megtennék azt, hogy elsősorban az ő községükbeli munkások kapnának munkát és ne hoznának távoli vidékről munkást, a mivel az összeütközéseknek tág teret nyitnak. Mert lehet elitélni, de érthetőnek és menthetőnek kell találni, hogy ha az a községbeli munkás elkeseredik és dühbe jön, ha látja, hogy az ő kenyerét messze helyről elviszi más valaki, a ki sokszor nem is vállalja olcsóbban a munkát, de az a gazdatiszt csak azért, hogy fitogtassa, hogy »ő az ur és a paraszt tánczol, a hogy ő akarja«, — az idegennek adja a munkát. Hódy Gyula: Ez igy van! Torontálban is igy volt! Mezőfi Vilmos: Még csak egy dologra vagyok bátor a földművelésügyi miniszter ur szives figyelmét felhívni. Arra, hogy az Országos Munkásvédő Szövetség lehetővé teszi pl. azt, hogy a munkaadó urak is beiratkozzanak és ugyanolyan jogokkal bírjanak, mint a munkások. Itt válaszolok egy t. képviselő ur többszöri közbeszólásaira. A mi alapszabályaink ugyanannyi jogot adnak a munkaadónak, mint a munkásnak. Ne méltóztassanak tehát az Országos Magyar Gazdasági Egyletben panaszkodni a szörnyű nagy béremelkedés miatt és ne méltóztassanak onnan deputáczióban elmenni a kormányhoz, hogy szorítsa meg a munkásoknak biztosított egyesülési és gyülekezési jogot, a sajtószabadságot, függeszsze fel a költözködési jogot, hanem méltóztassanak elmenni a munkások közé, tessék a munkásokat helyes irányban vezetni és majd meglátják, hogy a mi munkásaink hogy fognak viselkedni. (Zaj.) T. képviselőház! Be akarom fejezni beszédemet. De mielőtt ezt tenném, ismételnem kell, hogy ennek mi az oka. Már több oldalról hallottam, hogy ennek a szerencsétlen állapotnak, a mely például okozza azt is, hogy Magyarországból az 1897. évben kivándorolt 14.106 ember, 1898-ban 22.000, 1899-ben 43.000, 1900-ban 54.000, 1901-ben 71.000, 1902-ben 91.000, 1903-ban 119.000, 1904-ben 173.000, 1905-ben 205.000, és máig, ebben az évben 193.000 ember, tehát összesen több mint egy millió ember, (Zaj a baloldalon.) a szerencsétlen birtokviszonyokban van az oka. Ennek első okát látjuk abban, — statisztikailag be lehet bizonyítani — hogy a legtöbb kivándorló (Zai és felkiáltások a baloldalon és a középen: Halljuk! Halljuk!) azon vidékekről hagyta el az országot, a hol legalacsonyabbak a munkabérek és arról a sik magyar Alföldről, a hol a legjobb akarat mellett sem tud magának egy kis földet, gazdaságot szerezni. (Zaj a baloldalon.) Egy hang: Erről nem kell beszélni! Mezőfi Vilmos: Igenis erről kell beszélni és ebben a képviselőházban erről minél többet és gyakrabban kell beszélni, mert a magyar nemzetnek és a magyar népnek (Zaj a báloldalon és a középen.) szerencsétlensége a kötött birtok. Szerencsétlensége az a jogtalan birtokelosztás, hogy két és fél millió gazda kezében van 22 milló hold föld, míg 25 millió hold föld 20.000 nagyföldbirtokosnak képezi tulajdonát. (Zaj.) Erről beszélni inkább itt kell, mint odakünn ; mert itt kell tisztázni azt, hogy az, hogy 17 millió hol cl kötött föld van Magyarországon, nagy nemzeti szerencsétlenség, a mely katasztrófához vezetheti az országot. (Zaj.) Hiszen ha minden földbirtokos ugy cselekednék... (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Mezőfi Vilmos: . . . a hogy talán a földmivelésügyi miniszter ur sem ellenezné, a hogy Apponyi Albert mélyen t. miniszter ur cselekszik, nem volna baj, mert tudomásom szerint örömmel fogadták Békésmegyében azt, hogy 4000 holdnyi birtokát odaadta olcsó bérletre, illetőleg parczellázásra. (Éljenzés.) Nem tudom, hogy igy van-e ez, de ezt a lapok írták. Ha, mondom, minden nagybirtokos igy cselekednék, nem volna baj, de nem cselekszik igy, (Zaj a jobboldalon.) hanem ugy cselekszik, hogy az ő amúgy is óriási földjéhez törekszik még földet szerezni, hogy birtokát kikerekíthesse és földjét nem apró, hanem nagybérletbe adja, a nagybérlő viszont kisebb bérlőknek engedi azt át, az a kisebb bérlő megint más pióczáknak juttatja s ezt a rettenetes tömeget a vállán az a szegény földmivesmunkás és kisgazda tartja. Ö táplálja valamennyit. Azt mondják a t. felszólaló kéjjviselő urak, hogy ne izgassuk a népet... Egy hang (balfelöl): Bizony ne! Mezőfi Vilmos: . . . mert mi izgatjuk, pedig izgatni bün. (Zaj.) Megengedem, de nem kell nagyobb izgató, mintha kisgazda a magyar Alföldön. Békés-, Csongrád-, Pest-Pilis-SoltKiskun, Jász-Nagykun-Szolnok-, Bihar- és egyéb alföldi vármegyékben, tudatában az ő 10—20-30—40—50—100 holdas adóssággal megterhelt földecskéjének, — mert alig van ma már kisgazda, a ki fülig eladósodva ne volna — (Zaj.) kimegy reggel a szabadba, szétnéz a szabadban és látja a maga földecskéje mellett elterülni 10—20—30 — 50— 100 ezer holdnyi terjedelemben a nagybirtokot (Zaj) s tudja, hogy annak terméséből neki semmi sem fog jutni, tudja, hogy abból egy talpalattnyi földet soha meg nem szerezhet, mert kötött birtok mind: ennél nagyobb izgató nem kell és nem lehet. Ezt az izgatást tessék megszüntetni.