Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-75

382 75. országos ülés 10Ö6 deczember 11-én, kedden. birtoknak öröklési és tulajdonjogát ugy, hogy ennek a nemzeti veszedelemnek ellen tudjunk állni. (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Feltétlenül szükséges tehát, hogy visszatérjünk az 1836: V. t.-cz. bölcs szelleméhez és megállapítsuk afparasztbirtokra nézve a birtokminimumot, a min alól felosztani nem szabad. Nem akarom amúgy is hosszura nyúló beszédemben (Halljuk ! Halljuk !) öröklési disszertácziókkal untatni a t. házat, csak arra akarok rámutatni, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek a parasztbirtokra nézve gyűjtött adatai igazolják azt, hogy a magyar nép igenis nem köti magát az egyenlő osztályhoz. Ugyanis a feldolgozott községeknek csak 42 %-a az, a hol abszolút egyenlő öröklési jog van, 58 %-ában még ma is ragaszkodik a magyar parasztság ahhoz a régi magyar joghoz, hogy a földből csak a fiuk örökösödnek, tehát a pulverizálódás veszélye itt felére esik. Nagyon sok olyan községet találunk, a hol ismeri a magyar parasztság — ezt senki sem hitte volna — a törzsöröklési jogot, vagyis azt a jogot, hogy a parasztbirtokot egy gyermek veszi át — leginkább a legfiatalabb — és ez a többit mérsékelt kvóta szerint kielégiti. Megvan tehát ma is a nép szokásaiban a kellő alap, megvan a régi magyar jogban, megvan a régi székely örökösödési jogban, a régi jászkun statútumokban az az alap, a melyre egy modern parasztöröklési jogot kiépiteni lehessen. (Ugy van! Ugy van !) Ugron Gábor: Egyenlőség ! Rakovszky István : Ugy van! Egyenlőség : a régi magyar elv ! Baross János : Volt egyenlőség, de csak a fiuk között! Azonban én különösen a. telepítési és az újonnan alakítandó parczellás birtokokra is, főleg nemzetiségi vidékeken, kívánatosnak tartom, hogy a hitbizományi intézményt, annak az áldásait, a miben eddig csak a nagybirtokok részesedtek, kitérj eszszük a parasztbirtokokra is. Hiába mondja nekem azt bárki, hogy ez egy reakczionárius idea. Egy köztársaságnak legújabb fejleményeit állítom ezzel szembe, a melyekre Ábrahám barátom máitegnap hivatkozott, még pedig a legújabb svájczi magánjogi kódexet, a melybe épen a jogász világgal szemben a parasztszövetség agitácziójára bevették azt, hogy igenis parasztbirtokon bizonyos minimális és maximális határok között szabad a parasztnak hitbizományi alakítani, még pedig a svájczi parasztszövetség indokolása szerint azért, mert: »valamely parasztcsaládnak földbirtokkal való tartós összeköttetése túlnyomó közgazdasági és közegészségügyi előnyöket nyujt«. Azonban, ha a svájczi parasztok a paraszt-hitbizományokat szocziális és közgazdasági szempontokkal indokolják, én ennek az intézménynek még talán sokkal fontosabb hatást tulajdonitok és ez a hatás az, a mit nemzetiségi kérdésben ezzel el lehet érni. Ezzel elérkeztem beszédem utolsó részéhez, hogy t. i. nemzetiségi vidékeken, a perifériákon nemzeti szempontból milyen birtokpolitikát kell követnünk. (Halljuk ! Halljuk !) Ugyanis nemzetiségi vidékeken is óriási veszedelmek és bajok vannak. De mig a bajok a sík vidékeken inkább szocziális természetűek, a nemzetiségi vidékeken inkább a magyar nemzetet és a magyar fajt fenyegetik. Logikus követelmény tehát az, hogy a sík vidékeken a magyar birtokpolitikának inkább radikálisnak kell lenni, a nemzetiségi vidékeken pedig inkább konzervatívnak. A nemzetiségi vidékeken, t. ház, két irányban kulminál a baj. Az egyik a külföldi kapitalisták nagymérvű birtokvásárlása, a másik a nemzetiségiek ijesztő és tervszerű térhódítása. A mi az elsőt illeti, t. képviselőház, az szintén nem kicsinylendő veszedelem és pedig azért, t. ház, mert a külföldi birtokvásárlások ma már is elérték azt a mérvet, hogy legsürgősebb cselekvésre van szükség. Hivatalos statisztikánk, sajnos, e tekintetben nincsen, daczára annak, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület már tíz év óta kért ilyeneket a kormánytól. Azonban évekkel ezelőtt a gazdasági egyesület kebelében e kérdésre magánadatgyüjtéseket folytattunk. Ezen adatok a részletekben hibásak lehetnek, de azt hiszem, hogy nagyban a számok megfelelnek a tényleges állapotnak és azok szomorúan igazolták, hogy a szabad forgalmú magyar földnek ma már majdnem a tiz százaléka külföldi kézen van. Ez is olyan eredmény, t. ház, a melyet az ember nem várt volna, pedig ez a szám évrőlévre növekszik és minden hónapban olvassuk, hogy itt-ott egy nagy birtokot ismét külföldi ember vett meg. En tehát elérkezettnek tartom az időt, t. ház, hogy a külföldieket a magyar föld vásárlásától törvényes utón tiltsuk el. (Helyeslés.) Nem kell visszariadni attól, hogy ez valaraely radikális intézkedés volna. Ez ismét csak a régi magyar joghoz való visszatérés lenne. (Élénk helyeslés.) T. ház! Évszázadokon keresztül Magyarországon magyar törvények védték az idegen birtokvásárlások ellen a magyar földet. A legutolsó köztük az 1844 : IV. t.-czikk, a mely egyik legliberálisabb törvényünk volt, mely a nem nemeseknek is megadta a földbirtokszerzési jogot, de azért ez is eltiltotta az idegeneket a magyar föld. vásárlásától. A magyar jogot nem is magyar törvény törölte el, hanem a nemzeti erő letörésére szolgáló Bach-korszak az 1852-ik évi ősiségi nyilt parancscsal. Ezt 1861-ben az országbírói értekezlet fentartotta és a szokásjog erejével ruházta fel, igy érvényes az ma is Magyarországon. Ha pedig, t. képviselőház, valaki azt veti ezzel szembe, hogy a miatt diplomácziai nehézségek merülhetnek fel valamely külkereskedelmi szerződés megkötésénél, ennek azt mondom, hogy hatalmas külföldi államok is ezen józan nemzeti állásponton állanak. Hivatkozom e tekintetben Poroszországra vagy Wüttembergre, a szabad merkantilizmus képviselőjére, Hamburg városára, a szabad északamerikai államokban Texaszra, hivatkozom a.