Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-74

370 7í. országos ülés 1906 deczember 10-én, hétfőn. közel 800.000 koronát adott ilyen czélra. Az erdély­részi magyar intézetek által hozott kulturális áldo­zatokról nincs miért beszélnem, talán elegendő, ha azt az egy intézetet hozom fel, a mely 100.000 korona alaptőkével alakult meg, 7 évi működése alatt 120.000 korona tartaléktőkét gyűjtött és 22% osztalékot fizetett, de tiz év alatt kulturális czélra csak 34 koronát áldozott. (Zaj.) Birtokpolitikáról pedig az erdélyrészi intéze­teknél ne is beszéljünk, azoknak a mérlegében hiába keresünk üyen adatokat, de mai szerveze­tükben erre képtelenek is. Azoknak csak az a czél­juk, hogy mentül több kamatot szedjenek a váltó után, s mentül kevesebb kamatot adjanak a betétek után. Irtóznak az intézetek attól, hogy a tőkének bár csak egy részét is birtokba fektessék, hogy takarékpénztári műnyelven szóljak, valósággal irtózik az igazgatóság attól, hogy a tőke egy részét immobilizálja. Ennek a következménye az, hogy midőn valamely birtoknak elárverezésére kerül a sor, akkor az intézetek csak arra töre­kesznek, hogy a maguk követeléseiket megkapják, egyéb törekvésük nincs, s akkor megjelenik az Albinának vagy más pénzintézetnek a kiküldöttje, és szomorú dobszó mellett vigan veszi meg a magyar birtokot. Az erdélyi részekben ez mindennapos dolog. (Igaz ! Ugy van 1) Midőn a bajoknak nyilt és tárgyilagos fel­tárása mellett arra térnék át, hogy mi volna az orvoslás módja, bizonyos aggodalom fog el. Aggo­dalom nemcsak azon irányban, vájjon egy­általában képes leszek-e a kibontakozásnak bár­mely útját megjelölni, hanem azért is, mert sajnos tünettel találkozom az országban. Az utolsó idő­ben különösen a nemzeti kormánynyal szemben az igényeknek és vágyaknak olyan tömege nyilat­kozik meg minden oldalról, hogy ez már kész vesze­delemmé kezd válni. Mintha ennek a kormánynak módjában lett volna százszoros bevételre szert tenni, mintha ezen kormánynak rövid kormány­zása alatt módjában lett volna óriási tartalék­tőkét gyűjteni, a mely most már alapul szolgál­hatna arra, hogy a követelőző igényeknek kielé­gítésére szolgáljon. Én ugy vélem, kötelességének tesz mindegyikünk eleget, midőn figyelmeztetjük a társadalmi osztályokát, hogy igényeik tekinteté­ben maradjanak azon határon belül, a melyen belül az igények kielégítésére ez a kormány képes. Mert hiszen az igényeknek hirtelen fokozá­sával csak kényszerhelyzetbe juttatjuk a kormányt és tápot adunk azon rágalomnak, mintha ez a kormány el akarna zárkózni valamely igény kielégítése elől. Én épen azért, bármilyen súlyosak a bajok, a melyeket az erdélyi részekben láttam, azon kérés tekintetében, melylyel a házhoz és a föld­mivelésügyi miniszter úrhoz fordulok, egészen szűk keretekben akarok maradni. Nem térhetünk át még ma azon példák követésére, melyek a külföldön előttünk állnak. Hiszen természetes, hogy a nálunk sokkal gazdagabb Németország, Poroszország telepitési czélokra 300 milliót tudott költeni, hogy Anglia a kis parasztbirtok meg­mentésére megszerzi a kisbirtokot, hogy azt meg­tartsa magának. Mindenütt foglalkoznak a teher­mentesítés kérdésével, még Kelet-Indiában is. Itt azonban csak arra mutatok rá, hogy a kibontakozás módja ugyanaz, a mit a kormány alkalmazott akkor, midőn a kisbirtokosok országos földhitelintézetének, a földhitelintézetnek és az országos központi hitelszövetkezetnek megalkotá­sáról volt szó. Nem állami intézkedéseket várok az erdélyi részekre vonatkozólag, az nem végezel, csak kezdeményezést és támogatást, melyet a kormány és az országgyűlés más intézeteknek is juttatott. Ha a kormány kezdeményezése magát az egész magyar társadalmat meg tudná moz­dítani ezen czélok érdekében, akkor fpgunk tudni eredményeket elérni. Mig az erdélyrészi magyar társadalom egész erejével oda nem áll a birtok­politika czéljainak szolgálatába, addig hiába be­szélünk nemzeti államról, mert a nemzeti állam a keret, a melynek betöltésére a nemzeti társa­dalom van hivatva. (Igaz! Ugy van I) Midőn köszönetet mondok a földmivelésügyi miniszter urnak j óakaratáért, melyet a Székelyföld­del szemben tanasitott, s mely a székelyföldi ki­rendeltség felállításában és támogatásában nyert kifejezést, mely kirendeltség gazdasági tekintet­ben odaadó, buzgó vezetése folytán kellő ered­ményeket is mutat fel, azt a kérést terjesztem a t. miniszter ur és a ház elé : méltóztassék ezt a. jóindulatot az erdélyi részek iránt a jövőben is íentartani. Az erdélyi részek ezt nemcsak azért érdemlik meg, mert az odavaló társadalom sokat szenvedett, hanem azért is, mert Erdély elvesztése nagy veszedelmet jelentene Magyarországra. (Igaz ! Ugy van !) E kérés tekintetében egy halhatatlan szellem jön segítségemre, Kossuth Lajos szelleme, ki a 48-as székely telepitési törvényjavaslat tár­gyalása alkalmával azt mondotta : mutassa meg a magyar törvényhozás, hogy gondoskodni erdélyi testvéreiről első kötelességei és feladatai közé szá­mítja. Ezt kérem én is ; a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés. A szónokot számosan üdvözlik-) Elnök: Szólásra még többen vannak fel­jegyezve, és miután az idő előrehaladt, javaslom, hogy a vita folytatását a legközelebbi ülésre halaszszuk. (Helyeslés.) Méltóztatik ezen javas­latomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a határozathozatal a házszabályok 203. §-a értelmében Hentaller Lajos képviselő ur indítványa felett. Kérem Hammersberg László jegyző urat, hogy az indítványt felolvasni szíves­kedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa az indít­ványt. Felkiáltások : Elfogadjuk !) Elnök: Kérem azokat, kik a határozati javaslatot elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Kijelentem, hogy a ház Hentaller Lajos képviselő ur indítványát elfogadja. Ennélfogva a holnapi naptól kezdve a költségvetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom