Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-74

352 7í. országos ülés 1906 deczember 10-én, hétfőn. és igazán mondj am meg, nem olyan fekete az ördög, mint a milyennek a nemzetségi képviselők festik. Engedjék meg nekem, a ki nemzetiségi vidéken születtem, a legexponáltabb ügynek szolgálatában voltam, köztük vagyok ma is, épen Vajda Sándor kedves képviselőtársam édesapjával szomszédos birtokos vagyok, hogy tanúságot tegyek arról, hogy a nép nem tud arról, a miről ők itt nagyot mondanak. (Igaz ! Ugy van !) Nincs elválasztva az egyik nemzetiség a másiktól, az uralkodó faj rovására egyáltalában nem hátráltatja őket senki, a falusi biróságtól elkezdve az egyetemi rektorságig mindenütt van oláh ember. Ismertem törvényszéki birót, táblabirót, kúriai birót, ismertem főispánt, most épen második kulturintézetünknél, a kolozsvári egyetemnél oláh ember a rektor. (Igaz ! ügy van!) A békesség fegyvere, ha tompa is, sokkal erősebb, mint a gyűlölség és az ellenségeskedés éles fegyvere. De kézzelfogható bizonyitéka ennek ebben a házban az, hogy mikor nemzetiségi képviselőtársaim komolyan, higgadtan, tisztán és tárgyilagosan beszélnek, mi türelemmel hallgatjuk őket és csak mikor kirúgnak a hámból, akkor hág a türelmetlenség a tetőpontra. A magyar munkásvédelemre, különösen a gazdasági munkásra és a cselédügyre vonatkozólag nekem valósággal megvannak saját külön néze- ' teim. Sem a gazdasági munkást, sem az ipari munkást nem néztem soha ugy, mint a tőke kamatját, vagy ugy, mint a munkaadó munkaerejét, hanem ugy néztem., mint a véremből való vért, mint a csontomból való csontot. (Helyeslés.) Nem tudtam megkülönböztetni az egyiket a másiktól és az én számból élő ember még sohasem hallotta ezt: csak munkás, csak iparos, csak kereskedő, csak kishivatalnok, csak és csak, mert én ezt a »csak<< szót teljes szívvel kitörölném a magyar társadalomból. A gazdasági munkást különösen ne méltóztassék összetéveszteni, az ipari munkással, sem a külföldnek hasonló sorsú munkásaival. A gazdasági munkásnál hiába való törekvés lenne a zárórát, a háromszor nyolczat, vagy Isten tudja mit behozni, mert nem képzelek Magyarország határain egyetlen gazdasági munkást, a ki hat órakor félbehagyná, a munkát, kötetlenül hagyná a kévét, vagy letenné a villát, mikor az asztag tetejét be kell húzni. Lelkiismeretes hűséggel ott állana éjfélig, panasz nélkül viselve a nap fáradalmait. Leitner Adolf kedves képviselőtársam eszményül tűzte ki az ipari munkásnál, hog}? a tiszta jövedelemből százalékban részesüljön. Szives figyelmébe ajánlom a t. háznak, hogy a tiszta jövedelemből való százalékos részesedés a magyar gazdasági munkásnál gyakorlatban van századok óta. Minden vidéknek megvan a saját, rég megállapitott részes munka sszerződése, mely ellen, ha valakinek lehet panasza, az mindenesetre nem a munkás. Egy baj van nagyon természetesen, hogy a munkásvezér urak télen aratnak, a magyar aratók pedig csak Péter és Pálkor kezdik. (Ugy van !) Egy baj van, hogy épen a külföldi példákra hivatkozva, úgyszólván rémképeket látnak és álmok után futnak azok, a kik a magyar munkást vezetni kívánják. Hiszen, hogy ne mondjak más példát, a t. ház tagjai és künn a világ hányszor meg hányszor hallja, hogy a feketecsuhások ellen prédikálnak utczán, házban, mindenfelé, a kik alatt nagyon természetesen minket, papokat értenek. Pedig nem tartom véletlennek, hogy például ebben a tisztelt házban a munkásbizottság elnöke, Giesswein Sándor ur szintén pap, (Élénk éljenzés.) és nem tartom véletlennek, hogy épen a legelőkelőbb helyről olyan szavakat, olyan intézkedéseket és olyan irányzatokat hallok, mint a milyeneket Návay Lajos képviselőtársamtól hallottam. Igenis, ha a magyar munkásnak, épen a gazdasági munkásnak külön nyomorúsága volna, akkor nekünk egy éjszakán át sem volna szabad aludnunk addig, a míg annak a kenyerét biztosítani nem tudnók, mert az egész világ előtt kikérném magamnak, hogy hang merjen felemelkedni, hogy ez a föld, a mi drága magyar földünk, nem tudja eltartani kenyérrel azt, a ki rajta él. Azért, ha megvan annak is a mindennapi kenyere, megvan közöttünk a békesség. Én tisztelem a piros mezőben azt a testvéri jobbot tartó két kezet, kalapácsával együtt, a mely jogot kér a népnek, de azt gondolom, hogy a kalapácsot nem arra akarja használni, hogy felebarátját agyonüsse. Én is azt mondom, hogy a munkás is a legkisebbtől kezdve kevesebbet nem kaphat, mint jogot. De vegyék számba a jogot kívánók, hogy a jog kötelességekkel is jár és a miképen tízszer hirdetik a jogot, legalább egyszer-egyszer minden tizre hirdessék a kötelességet is. (Élénk éljenzés.) Tízzel szemben azután nem kér>zelem, hírét sem hallom akár Európában, akár a szabad Amerika földjén, hogy kevesebb kötelességet kívánnának az embertől, mint a magyar nemzet kivan magyar munkásaitól, mert semmit sem kivan egyebet, a kötelességek közt az első, a kötelességek közt az utolsó is csak az, hogy magyar legyen. Ha ennek eleget tesz, akkor igenis megmarad békés munkásnak, békétlen, háborgó elem helyett. Én ismertem és ismerek közpályám futása óta, minden fordulónál találkoztam munkásvezérekkel, megnevezhetem : Darányi Ignácznak hívják az egyiket, Bernát Istvánnak a másikat, Rubinek Gyulának a harmadikat. A hol velük jártam, még mindig többet cselekedtünk egy napon, mint a munkásvezérek tiz esztendő alatt. (Éljenzés.) Mert igenis nem tartom szerencsés irányzatnak minden égő sebet minden nap felfakasztani és nem gyógyítani meg egyet sem, a szenvedélyeket felgerjeszteni és a könyhullatásig fokozni a nyomorúság irányát a nélkül, hogy egyetlen könyet is letöröljünk, nem tartom szerencsésnek mindig csak olajat önteni a tűzre, hanem igenis szerencsés irányzatnak azt tartom, hogy a háborgó elemeket lecsöndesitsük, az égőket víz-