Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-68

192 68. országos ülés 1906 november 30-án, pénteken. szerződésszegéssel vádolni azt a munkást, a ki midőn munkaadója és ő közötte e tekintet­ben megállapodás nem történt, ott hagyja a munkát. Egészen más a helyzet ott, a hol pl. az idő szerződésileg van megállapítva. Itt azonban fel­merül az a nagy és nehéz kérdés, melyet a jogá­szok legjobban tudnak méltányolni, hogy ha a szerződésszegés esete előfordul, mit kell és mit lehet akkor voltaképen tenni? Magánjogi utón nem lehet elbánni azokkal, a kik abbahagyják a munkát, mert alig van vagyonuk és igy nem tud­nak kártérítést adni, s különben is a kártérítés meglehetős szégyenletes része a magánjognak. A mi pedig a büntetőjogi eljárást illeti, ez szintén nem nyerhet alkalmazást, mert hogyan büntessünk meg pl. százezer munkást ? Visszatérve most már a sztrájkjogra, tudva van, hogy a kormány is elismerte és nem vonta kétségbe azt, hogy a munkásokat megilleti ez a jog. A kérdés tehát csak az lehet: czéíszerü-e mindig ezzel a joggal élni ? A sztrájk mindenesetre fegyver a munká­sok kezében, a melylyel maguknak kedvezőbb megélhetési feltételeket eszközölhetnek ki. Ha azonban megnézzük a legújabb sztrájkstatisztikát, látni fogjuk, hogy a sztrájkok egy igen nagy része eredménytelenül, sikertelenül végződik, ugy hogy a munkások már sokszor kijelentették külö­nösen a külföldön, hogy helyesebb volna azt az összeget, illetőleg azt az áldozatot, a melylyel rájuk nézve a sztrájk jár, valami más, a munká­sok helyzetének javítását előmozdító intézményre fordítani és nem sztrájkolni. így pl. a parlament­ben való képviseltetésnek és költségeinek fede­zésére. Eltekintve azonban mindezektől, bátor vagyok hivatkozni arra is, hogy egyike a leghatározot­tabb állásfoglalásu, de világos eszű szocziálisták­uak is — és én nem mindenkit tisztelek meg ezzel a jelzővel (Nagy derültség.), mert a kik az erőszak, a bűn, a perverzitás utján haladnak, azok énelőt­tem nem szocziálisták, hanem őrültek, vagy bűn­tettesek, — (Igás ! Ugy van! a baloldalon.) egye­nesen figyelmezteti a munkásokat arra, hogy ne sztrájkoljanak, mert a sztrájk, különösen az ujabb időben, nem vezethet eredményre, a mennyiben a munkások oly hatalmas vállalatokkal állnak szem­ben, a melyek sokkal könnyebben bírják el a sztrájkot, mint ők. Sőt ama nagy sztrájkmoz­galomban, a mely a Ruhr vidékén lefolyt, bár 2 millió tonnával csökkent a termelés, a vállala­tok mégis nagyobb osztalékot adtak mint az előző évben; a sztrájk tehát hasznára volt a vál­lalatnak, mert az áremelkedés nemcsak pótolta a veszteséget, de még nagyobb nyereséget is okozott. Hozzáteszi az illető még azt is (Halijaid Sálijuk!), hogy neki az sem tetszik, a mit a munkások a sztrájkok alatt tesznek. Ott ülnek a sztrájktanyán, isznak, dohánj r oznak, oly vastag a füst, hogy az ember ki nem tartja, rossz a levegő, könnyelműen költekeznek, szóval semmi esetre sem oly módja ez a küzdelemnek, a mely a társadalomra kedvező benyomást tesz, mert nem ugy néznek ki azok, a kik küzdelemben vannak, mert van módja, szabálya annak, hogy miként küzd és annak, hogy miként mulat az ember. E tekintetben is kifogásolja tehát a sztrájkot. Elvileg természetesen senki kétségbe nem vonja a munkások jogát, hogy ők munkaszüne­telés által is törekedhetnek czéljaik elérésére. (Helyeslés.) Az tehát a kérdés, hogy tulajdonképen mit lehet tenni e küzdelem ellen, a mely a társada­lomnak annyi áldozatába kerül. Megmérgezi egész érintkezésünket, mert hiszen mi a munkást nem tekintjük magunktól külön rétegnek, hanem az a mi rétegünk is. (Igás! Ugy van!) Megmér­gezi a viszonyt köztünk és munkásaink közt a sztrájk. Hogyan lehet ezen segíteni ? Természete­sen nemcsak repressziv módon és a miniszter ur nem is gondol arra, hogy a sztrájktörvény represz­sziv módon akarjon hatni. A kölcsönös megér­tésnek van egy módja és ez az, mely a tapasz­talat szerint legjobban bevált, ez pedig: a békés utón való megkötése a szerződéseknek az u. n. tarifaegyezmény utján. Ezen czélból pedig csak­ugyan szükséges, hogy a munkásokkal szemben álló csoport, a munkaadók csoportja is szervezve legyen. A tarifaegyezménynek az a nagy előnye, hogy a munkás hozzájárulhat nemcsak a bér meg­állapításához, hanem a szerződés egyéb feltéte­leihez és hosszabb időre van megállapítva a viszony munkások és munkaadók közt. Ezek az úgynevezett egyezmények, a melyek legutóbb Németországban is nagy számban köttettek és köttettek nálunk is, pld. a könyvnyomdá­szokkal, stb. De ezekkel nem szabad beérni, a mikor a munkásügy terén akarunk haladni. Megvallom, hogy én nekem, a ki jjodig mindig ugy fogok eljárni és cselekedni, a mint az a nemzet erköl­csi és intellektuális érdekének megfelel, nekem is nagy követeléseim vannak a munkásügy terén. (Halljuk ! Halljuk !) Csakugyan sok mulasztást, bajt lehet konstatálni és pedig épen a magyar társadalom részéről. (Igás!) Nem akarom hosszasan fejtegetni azt, hogy nálunk miképen történik tulajdonképen a nagy vagyonuknak, a nagy jövedelmeknek megszer­zése. (Halljuk! Halljule!) Azért csak röviden érintem és pointirozom, hogy kétséget nem szenved, hogy kevés oly társadalmat fogunk találni, a hol a nagy jövedelmek, a nagy vagyo­nok, oly kis része szereztetik produktív mun­kával, hanem tisztán lukrativ módon, mint Magyarországon. (Igaz! Ugy van!) Ez min­denesetre oly körülmény, a mely a kritikát erősen kihívja. Lehetőleg meg kell akadályoz­nunk, hogy konjunktúrák, kedvezmények, ki­váltságok és. mondjuk, a politikai hata­lommal való visszaélés által szereztessenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom