Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-47

80 U7. országos ülés 1906 október 22-én, hétfőn. szempontok is mások, a nemzeti szempontok is mások. Azonban egy bizonyos vonalon érintkeznek, ugy mint két kör. a melynek bizonyos része egymást fedi, a többi pedig egymást kizárja. Nekem nem az a czélom, — méltóztassék megengedni, ha ezt hangsúlyozom — no

gy nekünk gyáraink legyenek. Nem, a fő és a lényeges szempont az, hogy itt hatalmas Magyarország legyen. Az a gyár tehát, a mely nekem csak csizmát készit, de a nemzeti szempontot nem ápolja, sőt annak ellenére van, az a gyár, a mely ezt a szempontot nem tölti be, a magyarságot meg nem erősiti. Ha tehát azt mondjuk, hogy ipart teremtsünk, akkor az első és főszempont, a melynek az ipari szempontokkal mindig kapcsolatban kell állania, az, hogy milyen legyen tulaj donképen az az ipar. Mert az a pénz, a melyet mi befektetünk, az nem Oroszországnak, nem Angliának, nem Lengyelországnak és Ausztriának a pénze, hanem az magyar verejtékkel ott az Alföldön gyűlt össze. Én ezt a magyar erőt, ezt a magyar vért és verejtéket a csehországi és németországi gyárosok hizlalására nem forditom, és épen azért azt hiszem, hogy helyes az álláspontom, ha azt állítom, hogy az adott esetben is nemcsak az ipari, hanem a nemzeti szempontoknak is eleget kell tenni. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy megtudjuk, mielőtt a szubvencziót ilyen gyárnak megadnék, hogy hová fogja a gyárat felépiteni, és mielőtt neki kiadatnék az engedély, szükséges, hogy ezen követelménynek eleget tegyen, ellenkező esetben ez a szubvenczió nem is volna neki kiadandó. Csak egy példát hozok fel. Tegyük fel az esetet, hogy ötven csehországi gyáros a Vágvölgyén végig gyárat alapit, és ezáltal összeköttetésbe hozza a tótságnak ma még teljesen elszigetelt részét a csehekkel, s ezáltal a Felföldet részesévé teszi a cseh-tót egységes gazdasági politikának. Hát erre adjunk mi pénzt a magyarság zsehéből ? Hodzsa Milán : A tótok is adnak ehhez pénzt! Lengyel Zoltán : Nem is arról beszélek, hogy őket ki akarom zárni. Amikor iparpártslásról beszélek, egyöntetű kell, hogy legyen az eljárás; nem is akarom a kedvezményekből a tótságot kizárni, de nem engedhetném meg, hogy a magyarság pénzéből a maga külön faji szervezetét erősitse. (Élénk helyeslés.) De nem beszélek én magáról a tótságról. Csak felemlítem ezt a példát, hogy Nagyszombatban a báró Stummer-féle czukorgyár igazgatója már 30 esztendeje itt van Magyarországon és magyarul még ma sem tud. Alig egynéhány magyar ember van ott alkalmazásban ; már pedig ha valaki 30 esztendeje van itt, megtanulhatja ezt a nyelvet. Mert nem járulhatok hozzá ahhoz,- hogy az idegen szaporodjék és erősödjék meg magyar pénzen, mert a ki itt megélhetést talál, az kell, hogy a hazáját is itt találja meg; nemcsak az ország gazdagságában kell részesednie, hanem ha a viszonyok ugy kívánják, kell, hogy a vérét is ontsa azért. (Helyeslés.) Amerikában nem csinálnak magyar embert a kivándorlottakból. Angol lesz az valamennyi. Ha tehát bejön a külföldi ide hozzánk, mi is megkívánjuk, hogy az magyar legyen. (Igaz! Ugy van I) Mert különben szégyenkeznünk kell még Románia előtt is, mert még az sem engedi meg, hogy a saját pénzén az idegen elem erősödjék és fejlődjék. (Felkiáltások a baloldalon: Magyarnak kell lenni a könyvvezetésnek!) Természetes, — ezt az igazságügyi dolgoknál kellett volna elmondanom — hogy ha a gyáraknak szubvencziókat adunk, akkor az idegen gyárostól meg kell követelnünk, hogy könyvvezetése és levelezése is magyar legyen. Sok panaszszal fordulnak hozzám, éppen onnan, a hol nem vagyok otthon, a Felvidékről és azt mondják, hogy ha ez az idegen-betelepítés itt még tovább folyik, akkor a megyei, városi, községi és állami életben, a képviselőválasztásoknál megszűnik a magj^arság minden ereje és befolyása. Mert azok a gyárak a maguk érdekei, a maguk nemzeti szempontjai szerint haladnak. Mert ha egy Rakott}^ai megy Losonczra, ez, mint magyar ember, a magyarság iránt teljesíteni fogja kötelességét, de hogy ha egy cseh ember költözködik be, sohasem fogom elhinni senki emberfiának, hogy az a magyarság megerősítésére fog törekedni. A dolog megoldása nagyon egyszerű. Tessék a cseh gyárosoknak lemenni azokra a magyar területekre, a hol kénytelenek lesznek beolvadni a magyarságba s tessék a magyar gyárost felküldeni a Felvidékre és kötelezni arra, hogy alkalmazottai is megfeleljenek a feltételeknek s hogy részesítse az ottani lakosokat is a maga keresményében, de ugy, hogy mindenesetre a magyarság javát szolgálja. (Helyeslés.) Szomorú levelek fekszenek itt előttem, t. ház. Azt mondja az egyik, hogy kiadunk milliókat, lesznek gyárak, de nem lesznek magyarok. Külföldi expoziturákat állítunk fel, külföldi feles emberi anyagot segítünk itt a hazában megélni, — igy mondja a levél — a magyar műszaki erő pedig nem jut kenyérhez ebben a hazában. Ezt nem én mondom, ezt az illető szakmából való ember mondja. És ezek nemcsak maguk jönnek be. hanem behozzák magukkal az egész hátvédet, a mint az üstökös betelepíti maga után egész hosszú csóváját. A mi mérnökeink pedig kimennek Amerikába és ott Merkader Kamillok lesznek belőlük, nagygyá emelkedik mellettük az idegen ipar, mi pedig az alatt betelepítjük azokat, a kik otthon nem tudnak hasznossá lenni ; a kik idejönnek, nem elsőrangú erők, az azonban, a ki kimegy, legtöbbször vállalkozó szellemű, elsőrendű munkaerő. Vannak természetesen kivételek is olyan árukban, a hol szakképzett magyar munkaerő nincs. De ez a kivétel; a rendszer az, hogy a magyar ember, bármily jeles szakértő, nem jut kenyérhez, kivételképen is csak ritkán.. Bent volt nálam a napokban a késmárki textilipar szakiskolának növendékei közül egykettő. »Tizenhatan végeztük el múlt esztendőben i a szakiskolát, — mondták «— a múlt esztendőben éO