Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-43
43. országos ülés 1906 október 12-én, pénteken. 31 1848 : III. t.-cz. 32., 33. és 36. §§-ai értelmében csak a képviselőház volna azon helyzetben, hogy vád alá helyezést a miniszter ellen indítványozzon, miután a minisztereknek hivatalos hatáskörükben végzett cselekményei csak a képviselőház által hozott vád alá helyezés alapján üldözhetők. Miután tehát a zsarolás tekintetében már végérvényesen befejezett helyzettel állunk szemközt, különben pedig közjogi akadályba ütközik az ügyésznek adandó utasitás, én utasitást annál kevésbbé volnék hajlandó adni, mert a foganatosított nyomozásból meggyőződhetett mindenki, hogy itt teljesen alaptalan váddal állunk szemben. (Elénk helyeslés.) Miután a csendőrőrmester sem követett el semmiféle büntetendő cselekményt, a belügyminiszter urnak szives hozzájárulásával jelentem, Hitelesítették: Simkó József s. Te. naplőbiráló hogy ő sem szándékozik az illető csendőrőrmester ellen semmiféle eljárást folyamatba tenni. Ez röviden válaszom ; méltóztassék azt tudomásul venni. (Élénk helyeslés.) Elnök ." Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az igazságügyminiszter ur válaszát tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen !) Kérem azokat, a kik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak íelállani. (Megtörténik.) Többség. A ház a választ tudomásul vette. (Felkiáltások : Egyhangúlag !) Ezzel az ülés napirendje ki lévén merítve, a következő ülés ideje és napirendje pedig meg lévén állapitva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 12 óra 50 -perczkor.) Markos Gyula s. k. bizottsági tagok.