Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-55
290 55. országos ülés 190b' november 9-én, pénteken. Az építési segélyeket emeljük fel, nincs semmi kifogásom ellene, — bárcsak minél inkább vennék igénybe — a járatsegélyeket is emeljük, hogy annál nagyobb legyen az a rekompenzáczió, a melyet a hajóknak adhatunk, s ezen két segély alapján igenis megkaphatjuk azt a flottát, a melyre szükségünk van, a nélkül, hogy mi e mellett ajándékokat legyünk kénytelenek adni. Mert Zanella t. barátom emiitette, maga is elismerte, hogy ezek ajándékok, hogy ez ajándékozás és ő az iparfejlesztéssel hozta egyszersmind kaj)csolatba a tengeri hajózás engedélyezését. Most én csak a következőt vagyok bátor kérdezni : ha én pl. egy gyárat felállitanék Bécsben vagy mondjuk Triesztben, s arra hivatkoznám, hogy : én magyar ember vagyok, tehát te magyar állam, adj nekem erre a gyárra szubvencziót, én azt hiszem, hogy engem bizony kinevetnének, sőt felháborodást keltene az, hogy ime, egy olyan gyárra kérek szubvencziót, a melyet Ausztriában vagy másutt állítok fel. A mikor itt az országban állítom fel azt agyárat, — hiszen rámutatott erre Szterényi t. barátom és rámutatott Kelemen t. barátom is — egyformán tudjuk azt, hogy annak a gyárnak összes további gyümölcsöző hasznai ellensúlyoznák azt a szubvencziót, a melyet a kormánytól kapott. De a föltétel az, hogy itt az országban legyen az a gyár, illetőleg hogy itt az országnak hozza azt a hasznot. Már most, ha az a hajó idegenben jár folyton, soha semmiféle szolgálatot nem tesz az országnak, a hajót Angliában megveszik, Angliában felszerelik, ellátják mindennel, legfeljebb eljön Fiúméba, hogy bemutatkozzék, inert a nélkül nem regisztrálják, s azután ajánlja magát és 15 esztendeig sohasem látjuk, s ezen 15 esztendő alatt sem hoz semmit nekünk és nem visz tőlünk semmit, egy kötelet, egy szeget nem vesz nálunk, ha festeni kell a hajót, azt is idegenben végzik, tehát sem direkt, sem indirekt egyáltalában nem szolgál nekünk, az élelmet idegenben veszi, még annak a szegény fiumei szatócsnak sincsen haszna belőle, hogy az a hajós ott egy kis bevásárlást tenne, hanem art nem tudom hol, Braziliában szerzi be szükségletét és akkor azt mondani, hogy a beszerzési segély ily körülmények között indokolt, ez annyi, mintha szubvencziót követelek azért, mert Bécsben, Triesztben vagy akárhol gyárat állítok fel. Gr. Batthyány Tivadar : Ugyan kérem ! Nagy Ferencz: Egy különbség van, megengedem, hogy én az Ausztriában levő gyárra nem tűzhetem ki a magyar lobogót. De ha erről beszélünk, akkor arra a magyar hajóra kitűzhetjük ugyan a magyar lobogót, de, sajnos, az egész világon, kénytelen vagyok bevallani, azt nem bandiera ungharesenek, hanem bandiera austriacanak hívják . . . Gr. Batthyány Tivadar : Az előző kormányokat hányszor figyelmeztettem erre ! A képviselő ur is ott ült. Nagy Ferencz: A lobogóról lehetne beszélni. Gr. Batthyány Tivadar: Nagyon is ! Beszéljünk is ! Markos Gyula: Tenni is kell valamit! Nagy Ferencz: ... hanem ezenkívül a két ajándékozás között semmi néven nevezendő különbség nincs. Én azt mondom, hogy az iparfejlesztésnél nem ajándékot adunk, sőt ellenkezőleg igenis számitóan járunk el, mert mindig abban a feltevésben adjuk a szubvencziókat, hogy bőségesen visszakapjuk. Tengeri hajókkal szemben sem járhatunk el máskép, nem lehetünk liberálisabbak, mert szegények vagyunk, sőt — ha nern is akarom kihasználni azt a kínálkozó összehasonlítást — különösen nem tehetjük ezt akkor, a mikor az országban igen sok nagyobb érdek van, a melyet istápolni kellene. Goldis László : Például a tanítók fizetése ! Nagy Ferencz: így állván a helyzet, én azt az állásj)ontot foglaltam el eredetileg, hogy nekünk az egész beszerzési segélyrendszert el kell dobnunk. El is dobhattuk volna egészen jól, még a külföldi példákra való tekintettel is, mert engedelmet kérek, beszerzési segélyt sehol a világon nem adnak, csak Ausztriában. Francziaország nem ad beszerzési segélyt, Olaszország nem ad. (Ellenmondás.) Az a compensation d'armement nem 15 esztendőre adatik, akár megy a hajó, akár nem, holott a mi beszerzési segélyünk olyan, hogy ha ma egy Angliából jövő hajó idejön, ott maradhat a fiumei kikötőben 15 esztendeig és akkor is megkapja a segélyt. A franczia ezt nem teszi, a compensation d'armement-t szintén a járatok után adja ; tulajdonképen az is járatsegély, csak más alapokon van számítva, mint a tulajdonképeni járatsegély; valamivel alacsonyabb, a külföldi hajókra való tekintettel, mert a magasabb járatsegélyt Francziaországban is csak a hazai hajók kapják. De denique olyan beszerzési segély, mint nálunk van, hogy 15 évig egyáltalában nem kell, hogy járjon az a hajó, olyan még rajtunk kívül csak Ausztriában van. Az osztrákok példája után kellett nekünk is mennünk. Az osztrákok azt mondták, hogy ők mindenáron akarnak hajókat teremteni. Hát hiszen ez tényleg a legegyszerűbb mód, ha minél nagyobb ajándékot adunk arra. Hiszen én csodálkozom azon, hogy többen nem jelentkeztek arra, hogy hajókat csináljanak. Egy korlát volt: a 200.000 korona. Ha nálunk sem lett volna korlát, mint Ausztriában, akkor valószínűleg ma már a pénzügyminiszter ur nagyon panaszkodnék, épen ugy, mint a hogy az osztrák pénzügyminiszter panaszkodik, hogy túlmegy már a segélyezés azon a határon, a melyet az államkincstár elbír. Ma már a 3 millión tul vannak ők, és bizony ők ép igy panaszkodnak, mint mi, a beszerzési segélyek miatt; pedig én azt hiszem, hogy az ő hajóik mégis többször jönnek Triesztbe, mint a mi hajóink Fiúméba. (Közbeszólások balfelől.) Tény az, hogy mi az osztrákoktól vettük át ezt az egész segélyezési rendszert. (Felkiáltások balfelől:
