Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-53

53. országos ülés 1906 november 7-én, szerdán. 225 telepesek egy bizonyos helyen építhessenek telepeket, még nem mondható reá, hogy közérdek, mert az a gyártulajdonos utánna nézhet és esetleg más helyen szerezhet magának megfelelő területet. Egyszerűen megengedni nekik, hogy a magántulajdont kisajátíthassák, ez óriási sérelem volna a magántulajdon ellen és nagyon veszedelmes dolog lenne megengedni, hogy azok a gyárosok tetszés szerint a vállalatukhoz azt a helyet keressék ki, a mely nekik legjobban konveniál. Minthogy az okozati összefüggés ebben az esetben a kisajátítás és a közérdek között nincs oly mértékben meg, mint a mily mérték feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a kisajátítási jog a magántulajdon ellen megadassék, én nem vagyok abban a helyzetben, hogy Éber Antal t. képviselőtársam indítványát elfogadhassam, hanem hozzájárulok a kereskedelemügyi miniszter ur által beadott módosításhoz. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Kíván valaki szólni ? Éber Antal : Szavaim valódi értelmének helyreigazítására és személyes kérdésben kérek szót. Egyúttal kérem a t. ház engedélyét arra is, hogy, tekintettel arra, hogy itt egy fontos elvi kérdésről van szó, a házszabályokban megengedett határokon tul is hozzászólhassak a kérdéshez. Elnök: Kérdem a t. házat: megadja-e az erre vonatkozó engedélyt ? (Megadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház beleegyezik abba, hogy Éber Antal képviselő ur a házszabályokban megengedett határokon tul is kiterjeszkedhessen az elhangzott felszólalásokra. Éber Antal : Személyes kérdésben azért vagyok kénytelen felszólalni, mert Simonyi-Semadam Sándor t. képviselőtársam minapi beszédében azt mondotta, hogy az én indítványommal egy falsum jött bele ebbe a kérdésbe, falsum azért, mert a bizottsági megállapodásokkal szemben bátor voltam egy módosítást proponálni. Engedelmet kérek, ez ellen a magam részéről határozottan tiltakozni vagyok kénytelen, mert akár jött létre, akár nem a bizottságban megállapodás, az engem semmi körülmények között nem kötelezhet és semmiképen sem tangálhatja azt a jogomat, hogy a bizottság létrejött megállapodásával szemben bármely más, attól eltérő javaslatot ne hozhassak a ház elé. (Helyeslés.) Falsum tehát nem az, ha valaki ezzel a jogával él, hanem falsum inkább az, ha valaki a bizottság megállapodását oly szabálynak akarja feltüntetni, melytől a háznak eltérni joga ne lehessen. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) A mi már most a további elvi kérdést illeti, a mely felvettetett, méltóztassék megengedni nekem, hogy, a mit a múltkor nem tettem, Csizmazia t. barátom felszólalása folytán, most igen röviden pótolhassam : t. i. kitérjek a kérdés jogi oldalára is. (Halljuk ! Halljuk !) Ebben a tekintetben azt hiszem, a legjobb lesz azt kutatni, vájjon a többi külföldi államok törvényhozásai szempontjából, a melyekkel szembenéz a javaslat olyképpen tüntettetett fel, mintha mi itt valamely egészen kivéKÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. III. KÖTET. teles, semmiféle más országban nem létező kedvezményt akarnánk nyújtani, hogyan áll ez a kérdés. Ha ezt a kérdést vizsgálom, azt látom, hogy pl. Francziaországban a Code Civil 545. §-a egész általánosságban azt mondja, hogy senki sem kényszeríthető arra, hogy lemondjon tulajdonjogáról, hacsak nem a közjó indokából és igazságos elŐTe megszabandó kárpótlás mellett. Az eredeti szöveg az utilité püblique-et vagyis valamely czél közhasznosságát jelöli meg. Ehhez csatlakozik a belga alkotmány ugyanezzel a kitétellel, valamint az olasz kisajátítási törvény is, a mely szintén az utilita publica-t nevezi meg. Ha azonban továbbmegyünk — és itt hozzáfűzöm megjegyzésemet ahhoz, a mit Simonyi-Semadam Sándor t. képviselőtársam mondott, t. i. hogy ha nagy vagyonokat akarunk létesíteni ezen törvény utján, akkor védekezzünk a nagy visszaélések ellen is — és nézzük a poroszországi viszonyokat, a hol azt hiszem nagyobb vagyonok is vannak, mint nálunk, mert a vagyoni adó irányában történt legutóbbi vallomások 7400 milliomost tüntettek ki, azt látjuk, hogy ott a kisajátítás kérdése az 1874. évi porosz törvény alapján akként áll, hogy ezen törvény első szakasza azt mondja : az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog kérdése a közjó szempontjából — auf Grundén des öffentlichen Wohls — vonható el vagy korlátozható teljes kártérítés mellett oly vállalat javára, a melynek létesítése a kisajátítási jog gyakorlását igényli. A 2. §. pedig annak eldöntését, vájjon mikor forog fenn ez az eset, nem a törvényhozásra bizza, taxácziót magában egyáltalában nem foglal, hanem a király jogává teszi azt, hogy az államminiszterium egyetemleges ellenjegyzése mellett a hivatalos lapban közzéteendő hirdetmény utján bármikor gyakorolja. Alkotmányjogi szempontból nem akarok Poroszországtól példát venni, — bár olyan nagyon büszkék a mi alkotmányunk tényleges gyakorlására az övékkel szemben nem lehetünk — hanem csak rá akarok utalni arra, a mi indokolása volt a törvény ezen intézkedésének, hogy t. i. egész Németország jogi irodalma megegyezik abban, hogy a taxativ felsorolással ilyen kérdésnél semmire sem lehet menni, mert a változó viszonyokhoz képest mindig csak a közigazgatási hatóság, a végrehajtóhatalom az, a mely meg tudja állapítani a parlamentnek tartozó politikai felelősség súlya mellett, hogy mi áll az ország közérdekében és hogy abban az időben, a midőn a kisajátítás kéretett, mely létesítménynek kell ezt a jogot megadni. És ha átmegyünk Ausztriára, a melynek viszonyai ebben a tekintetben a konkurrenczia szempontjából minket nagyon közelről érdekelnek, akkor láthatjuk, hogy az osztrák polgári törvénykönyv 365. §-a értelmében, a mely daczára a közben létrejött specziális törvényeknek, a jogtudósok egybehangzó nyilatkozatai szerint ma is e részben teljesen érvényben áll, ott egyszerűen bármely kormányhatóságnak joga van bármely olyan vállalatra nézve, a melynek létesítését a közérdek 29