Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-52

214 52, országos ülés 1006 november 5-én, hétfőn. előáll t. képviselőtársam azzal, hogy agyonmódosítjuk a javaslatot és kifogásolja, hogy hozzászólunk. Kérem, mindenki tehet kedve szerint, s ha képviselőtársam ugy véli kötelességét jobban teljesíteni, ha nem szól a dologhoz, ez az ő dolga. T. ház ! Én Éber Antal képviselőtársammal szemben foglalok állást, s épen garancziákat kértem a bizottságban és kívánok kérni még ezzel a kisajátítási joggal szemben is. Méltóztatnak folyton felpanaszolni az összes beszédekben azt, hogy Magyarország milyen siralmas helyzetben van, és egy összehasonlítást hozott fel t. képviselőtársam, a mely azt mutatja, ki, hogy Magyarországon egy munkás átlagban egy korona harmincz és egynéhány fillér napibért kap a mezőgazdaságban, Amerikában pedig — azt nem tette hozzá, hogy a mezőgazdaságban-e — egy munkáscsaládra 3000 korona jövedelem esik. Ne méltóztassék rossz néven venni, ha azt mondom, hogy ne tessék minket Amerikához hasonlítani, ez olyan óriási különbség, hogy nem lehet e kettőt együtt említeni ; hiszen imponderabilis mennyiségek, kvantumok, nagyságok és erők ezek, a melyekhez a mi szegény viszonyainkat nem lehet hasonlítani. Farkasházy Zsigmond: De kell említeni a kivándorlás miatt ! Simonyi-Semadam Sándor: T, ház! T. képviselőtársam tulaj donkéj>en kitér az ipartörvény általános mezejére és én nem fogom mindenben követni őt, mert hiszen ő ezzel egy általános vitát provokált volna. Azonban egy kétségtelen : ha ő rámutat arra, hogy mi még csak ott tartunk, hogy az ipart most meg kell csinálni, akkor figyelmébe ajánlom t. képviselőtársamnak és a t. háznak is, hogy mi harmincz év óta tulaj donképen nem csináltunk egyebet, mint iparpártolást. (Ellenmondások balfelöl.) Bocsánatot kérek, összes törvényeink egytől-egyig a kereskedelem és ipar érdekében hozattak, egyetlenegy törvény hozatott a legutolsó időben a mezőgazdaság érdekében. És fel méltóztatik panaszolni, hogy a mezőgazdaság milyen rosszul áll, hogy a mezőgazdaság a munkásnak alig képes az 1 korona 30 fillér bért megadni. De hisz ezt nem csodálom ; harmincz éven keresztül nem törődtünk a mezőgazdasággal abszolúte semmit, soha olyan törvényt nem hozott a ház, a mely a mezőgazdaságot gyámolította, vagy annak javára szolgált volna, kivéve, mondom, a legutolsó időszakban Darányinak volt egy pár javaslata, a mely tényleg törvényerőre emelkedett. És ha harmincz évig dolgoztunk az ipar és kereskedelem javára, sajnos, nagyon rosszul és igen kevés eredménynyel, és nem dolgoztunk semmit a mezőgazdaság érdekében, akkor ne méltóztassék a kettőt szembeállítani. Mert csupán az derül ki ebből, hogy el van hanyagolva az az egyetlen gazdasági ág, a mely eddig Magyarországnak valósággal erőt és vagyont produkálhatott. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy bizonyos hidegséggel tárgyaljuk a kérdést. (Zaj a jobb- és a baloldalon. Felkiáltások : Halljuk ! Halljuk !) A t. képviselő ur nagy tévedésben van : nem tárgyaljuk a kérdést hidegséggel, de nagy óvatossággal. És ennek nagyon nagy az oka. Ipart — nagyipart, nem kisipart — akarunk olyan érában, a mikor a külföldön, az egész nyugaton a nagyipari krízisek állanak be. Méltóztatnak tudni, hogy Németország tulprodukezióban szenved nagyiparával, (Ellenmondás a közéfen. Zaj.) momentán talán nem, de két-három évvel ezelőtt szenvedett. Most ujabban méltóztatnak tudni, hogy a nagyipari válságoknak minden jele megvan ; itt vannak a sztrájkok, ezek mindenütt mutatkoznak. Ennek folytán csak nem méltóztatik azt gondolni, hogy olyan financziális eredménynyel lehet nagyipart űzni, mint ezelőtt húsz évvel, a mikor a sztrájkról a kontinensen csak álmodoztak munkásaink és az egyetlen Angliában voltak még valósággal sztrájkok. Akkor, igenis, a nagyipar elvihette a munkájának nagy gyümölcsét, nagy eredményét nagyon helyesen, mert abban az időben teljesen szabadon kizsákmányolták a munkásokat. Ez volt az a liberális éra, a mely individualizálta a munkát és szembe állította vele a nagytőkét. És a konzekvencziáj a megvan, a konzekvencziája a sztrájk, a konzekvencziája a szoczializmus ; és miért ? Mert tényleg kizsákmányolták a munkást, mert tényleg volt fájdalma a munkásnak, mert tényleg volt panasza a munkásnak . . . Mezőfi Vilmos: Ma is van ! Simonyi-Semadam Sándor: .... és tényleg a munkás zsírján halmozódtak össze a nagytőkék. (Felkiáltások : Ma is igy van !) Engedelmet kérek, mikor a munkás ennek tudatára fog ébredni, mikor ezt tovább nem fogja tűrni, akkor el fogank jutni oda, a mi tulajdonképen igazságos is lesz, hogy meg fognak szűnni az olyan iparágak, a melyek csak a munkások zsírján exisztálhattak és nem fogunk ugyan bizonyos czikkeket olyan olcsón kaphatni mint eddig, de nem is tisztességes, nem is becsületes dolog, hogy másoknak a zsírján szerezzünk mi olcsó dolgokat. De mikor ezek az ideák mindenütt napirenden vannak és mindenütt megmozgatják a nagy tömegeket, akkor nem csoda, ha félünk egy nagyiparpártolást megkezdem, nem azért, mintha nem kellene, mert hiszen tudjuk, hogy kell, de azért, mert aggodalmaink vannak az iránt, hogy az a befektetett kétszáz vagy nem tudom hány millió korona tőke valóban meg tudja-e hozni azokat az eredményeket, a melyeket hozzáfűzünk és a melyeket kell hogy elvárjunk tőle, mert oly szegény állam vagyunk, hogy egyszerű játékra, egyszerű kísérletekre kétszáz milliót nem riszkirozhatunk. Ez az oka, hogy bizonyos aggálylyal, bizonyos félelemmel szavazzuk meg e törvényjavaslatot. Megszavazzuk, mert abban igaza van t. képviselőtársamnak, hogy nincs más mód rá ; ez szükséges, ezt feltétlenül meg kellé tennünk, de nem ringathatjuk magunkat azokban a rózsás illúziókban, hogy majd öt, hat vagy tiz év múlva a mi munkásaink is évi háromezer koronát fognak szerezhetni egyénenkint. (Egy hang: Csalúdonkint!) Családonkint talán. Sőt még abban sem ringathatjuk