Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-51
154 5i. országos ülés Í9Ö6 november 3-án, szombaton. zést adtunk a magunk rokonszenvének. Ilyen magatartást az a nemzet és annak a nemzetnek tagjai részünkről nem érdemeltek meg. Ennek folytán a következő kérdést intézem a t. belügyminiszter úrhoz, mint az eljárt közigazgatási tisztviselő fejéhez (olvassa): »1. Van-e tudomása arról, hogy az orsovai Bákóczi-gyászünnepélyen a jelenlévő egyik közigazgatási tisztviselő a Szerbiából jövő küldöttségnek megtiltotta a koszoruletét alkalmából beszéd tartását ? 2. Ha '— mint természetesnek tartom — ezen ténykedés a t. belügyminiszter ur tudtán kivül történt, hajlandó-e ezért az irányunkban barátságos és nekünk méltán rokonszenves szerb nemzettől jövő küldöttségnek a méltó elégtételt megadni, s ez által a rajtunk, lovagiasságunkon és vendégszeretetünkön esett csorbát is kijavítani.? Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a belügyminiszter urnak. A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök : Ez az interpelláczió ugyan a belügyminiszter úrhoz van intézve, mintbogy azonban a kérdéses ügyben én jártam el, én vagyok bátor a t. háznak az interpelláczióra és a képviselő ur által felhozottakra felvilágosítással szolgálni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt megjegyzem azt, hogy politikánknak egyik sarkköve, egyik feladata az, hogy a szomszédos szerb nemzettel jó barátságban éljünk együtt és ezt a jő barátságot továbbra is ápoljuk; (Helyeslés.) másodszor, hogy akkor, midőn nemzeti érzületünkben mások is osztozkodnak, ne visszautasitólag járjunk el, hanem nemzeti érzületünknek ezt a méltatását, az abban való osztozkodást bizonyos előzékenységgel és köszönettel fogadjuk. (Helyeslés.) Eddig a tételt elismerem, azonban határozottan tagadnom kell azt, mintha a kormánynak a szerbek jöveteléről előzetesen bárminemű tudomása lett volna. Egy hang (halról): Hivatalosan nem! Wekerle Sándor miniszterelnök: Sem hivatalos, sem magántudomása nem volt. Tagadnom kell, mintha a kormány bármely tagjával ez iránt tárgyalások folytattattak volna és mint hogy ha az ünnepély megtartásának idején ezen okból bármely változtatás történt volna. Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy vagyunk annyira emberek és férfiak, hogy ilyenek miatt nem bujkálunk, hanem nyíltan előállunk. (Helyeslés és taps.) A megállapított programra az volt, hogy az ünnepély akkor kezdődik, a mikor a hamvakat meghozzák; mikor a hamvak megérkeztek, meg is tartatott az ünnepély, még pedig nem is gyorsított tempóban, hanem igen lassan, mert egyes olyan aktusok is. mint pl. a jegyzőkönyvek olvasása, a melyre nézve nem az volt czélba véve, hogy a helyszínén történik, hanem hogy más lokalitásban, mégis magán a helyszínén történtek meg. A szerbek jövetelére vonatkozólag az ünnepélyt megelőző nap délután 3 / 4 5 órakor vettem egy hivatalos sürgönyt Orsováról, a melyben azt tudatták velem, hogy egy szerb küldöttség készül Orsovára, a melyben a szkupstina 25 tagja vesz részt, a kik Szerbia nevében akarnak beszédet mondani és a ravatalon koszorút elhelyezni. Erre telefonice érintkezésbe tettem magamat belgrádi követségünkkel és ennek utján aznap azt a választ nyertem, hogy ez a jövendő küldöttség már elindult, nem ugyan 25, hanem 15 — 16 szkupstina-taggal, a kikkel összesen mintegy 150 tagból álló küldöttség indult, de hogy ez a küldöttség nincsen jogosítva Szerbia nevében fellépni, ők csak mint magánemberek léphetnek fel; a szerb miniszterelnök határozottan tudomásukra is hozta, — nem magyarul volt a megfelelő kifejezés a telegramban, de magyarul körülbelül ugy fejezhetném ki magamat, hogy határozottan megtiltotta nekik — hogy Szerbia nevében bármilyen lépést tegyenek. Ezen hivatalos értesítés vétele után egy hivatalos telegrammot küldöttem Orsovára, a melyben azt mondottam, hogy a mi ünnepélyünknek országos jellege van; ez hivatalosan rendeztetik, tehát magának az ünnepélynek keretében csak azok vehetnek részt és csak azt a szerepet tölthetik be, a mely részükre ki van jelölve. (Helyeslés.) Ennél fogva kértem, hogy a szerbeknek ezt a körülményt hozzák tudomásukra. Messzebb menő utasítást nem adtam. Midőn ugyanaznap este elindultam, velem utazó minisztertársaimmal megbeszéltük ezt a dolgot és abban állapodtunk meg, hogy a hivatalos ünnepély keretében a szerbek az általam felhozott indokoknál fogva nem vesznek részt, de a hivatalos ünnepély befejezése után módjuk van koszorújukat letenni, ós akkor méltóztassék nekik odamenni. Ez volt álláspontunk. A főszolgabíró, mint az erre az ügyre illetékes tényező, a ki az eljárásra hivatva van... (Mozgás a középen.) . . . Bocsánatot kérek, én a rendezés terén annyira még sem követhetem a t. képviselő urat, hogy ha hallom, hogy jön egy szerb küldöttség, hogy akkor, mint Magyarország miniszterelnöke, én tudakozódjam az iránt, hogy mikor méltóztatnak jönni, én fogadjam őket a hajónál, vagy nem tudom, hogy még miket méltóztatott kívánni. (Derültség.) Mon^ doni, t. képviselőház, a főszolgabíró akkor a következőket mondotta a küldöttségnek: néhány kegyeletes szó kíséretében tegyék le a koszorút, de politikai beszédet ne tartsanak. (Helyeslés.) Kovács Ernő: Én nem hallottam! Wekerle Sándor miniszterelnök: Ezt a szolgabíró mondotta, hallotta a képviselő ur ? Ha nem hallotta, akkor bocsánatot kérek, méltóztassék ezt a hivatalos adatot elfogadni; hanem azt mondani, hogy sem nem hallottam, sem nem láttam, nem tudom a tényleges adatokat, s a mellett a hivatalos adatokat kétségbe vonni, eg
