Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-51

182 51 országos ülés 1906 november 3-án, szombaton. A kik valaha ismertek, tudják, hogy igazab­ban, őszintébben vagyok demokrata igen sokak­nál, nem mondom, hogy mindenkinél de igen sok embernél azok közül, akik magukat annak hirde­tik. Mindamellett a párbajt én még ma védem, — védem, mig el nem érkezik a szeretetnek azon korszaka, a mikor az emberek már nem fogják egymást bántam. (Derültség és felkiáltások a bal­oldalon : Az soká lesz !) Ha megbántják egymást, akkor egyenlő eszközökkel, nyiltan és tisztessége­sen álljanak egymással szemben inkább, mint orvul. Én a párbajban nem a régi idők marad­ványát, hanem igenis a czivilizácziónak egy nagy, magasztos vívmányát látom. (Derültség és moz­gás.) Nagy vívmányát, t. ház, (Folytonos zaj.) mert az kulturhaladás, ha két ember megállapított fel­tételek mellett, egyforma, egyenlő fegyverekkel kezében és nem ok nélkül, hanem más emberek által előre mérlegelt ok miatt áll egymással szem­ben. (Folytonos zaj.) Elnök : Méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni, t. ház ! MoskovitZ Iván : Ez az oka az én meggyőző­désemnek, hogy addig, a mig verekedni kell, jobb, ha tanuk előtt és jobb, ha egyenlő fegyverekkel állanak egymással szemben az emberek. Ezen indokok alapján nem ajánlom az előadó ur javas­latát elfogadásra. (Zaj és ellenmondások.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? Mezőfi Vilmos: Mélyen t. képviselőház ! Kénytelen vagyok, sőt egyenesen kötelességem­nek tartom, hogy az előttem szólott igen t. kép­viselőtársam szavaira reflektáljak e kérvény kap­csán. Én nem hiszem azt, hogy a párbaj a modern czivilizácziónak egyik vívmánya volna, hanem állítom, hogy az a modern czivilizácziónak egyik átka és kinövése. (Helyeslés.) És ebben a kép­viselőházban nekünk nem szabad a párbaj mániát védeni, hanem határozottan el kell azt Ítélni, (Helyeslés.) sőt követelnünk kell, hogy a párbajra nézve szintén a büntetőtörvénykönyvnek általá­nos szabványai legyenek irányadók, és a ki pár­bajozik, a ki a párbajban valakit meggyilkolt vagy megsebzett, azzal szemben ugyanolyan tör­vényes utón járjanak el, mint más közönséges büntettessél szemben. (Helyeslés.) A modern czivi­lizáczió szelleme nem az, hogy párbaj utján adjunk tág teret a verekedési szenvedélynek, hanem az, hogy minden verekedésnek, minden ember más embertől való kizsákmányolásának véget vessünk és megteremtsük azt a szellemet, a melyet épen a kereszténység hirdet: a felebaráti szeretet szelle­mét, és ezért mindenféle, ugy engedélyezett, mint nem engedélyezett párbajt perhorreszkálok. (He­lyeslés.) Én e kérvényt oly értelemben teszem magamévá, hogy a párbaj ellen törvényes intéz­kedésekkel lépjünk fel. (Helyeslés.) Elnök : Vázsonyi Vilmos képviselő ur kíván szólni. Vázsonyi Vilmos: T. képviselőház! Nem szó­laltam volna fel e kérdésben, de azt nem hagy­hatom szó nélkül, hogy a magyar képviselőház­ban egyik képviselőtársam egyenesen a büntető­törvénykönyv bizonyos szakaszainak áthágására, hogy ugy mondjam, ösztönzi a társadalmat. Buzáth Ferencz: A ki pláne biró volt az­előtt ! (Zaj.)_ Vázsonyi Vilmos: T. képviselőtársam beszéde dicshimnusz a párbaj intézményére és a társada­lom felhívása arra, hogy az általános teherviselés, a kötelező polgári házasság mellé a kötelező párbaj intézményét vegyük fel, sőt demokratizáljuk a párbajt ugy, hogy azok, a kik azelőtt a mezőn verekedtek és pofozkodtak, lehűtve szenvedélyei­ket, lehűtve bosszúvágyukat, szintén előzetes tár­gyalások után a kódex megállapított kotillon­figurái szerint vegyenek maguknak elégtételt. T. képviselőtársam felállította azt a tételt, hogy ez szebb, nemesebb, kulturálisabb, mert egyenlő feltételek mellett történik. Igaza volna akkor, ha t. képviselőtársamnak e tanai meggyökereztek volna és hogy ha a magyar állam és társadalom ezekből a tanokból levonta volna a következte­téseket ; ám ha a párbajt a kultúra magasabb vívmányának tekinti, akkor az állam bennünket ne Horatius és Sallustius olvasásával untasson a latin iskolákban, ne azon hősök j)árhuzamos élet­rajzaival untasson, a kikről Cornelius Nepos és Plutarchos irnak, s a kik nem párbajoztak mert a klasszikus ókor elég gyáva volt és nem ismerte a párbaj intézményét, — tehát ne ezzel untassa­nak minket, hanem már az iskolákban taníttassák a torna mellett a vívást, a czéllövést és neveljék az egész ifjúságot, — de már az elemi iskolákban, ha demokratizálni akarja a dolgot a képviselő ur — neveljék az egész magyar népet a kötelező pár­baj intézményére, hogy kotiUon-figurák szerint adjon és vegyen elégtételt, mert ez igenis egyenlő feltételek mellett vivott harcz lesz. De az egyik ember azzal tölti az életét, hogy a tudománynak él és tanul, a másik pedig azzal, hogy nem tanul, ám begyakorolja magát a c?él­lövésbe és vívásba ; ha az egyik komoly munkának és tanulmányoknak szenteli életét és mint jelesen érett ifjú azzal az ostoba rögeszmével megy ki az életbe, hogy ő eleget tanult arra, hogy az életben boldoguljon és akkor a sarkára lép valaki, a ki nem tanult semmit, csak jól megtanult vivni és lőni és igy mérhetetlen fölényben van a t. tanár urak által kitüntetett és az élet számára preparált ifjú előtt : akkor én ezt egyenlő harcznak nem látom, a mint semmiféle párviadalban nem láttam ezt az egyenlő harczot, mert a feltételek egyenlő­sége az ügyesség egyenlőségét jelentené, az pedig nincs meg. (Helyeslés.) A magasabb czivilizáczió, t. képviselőtársam, nem követek meg a párbaj intézményét, mert azok az országok, a melyek a magasabb czivili­záczió fokát elérték, vagy elérik a jelenben, azok a párbaj intézményét kiküszöbölték. Valóban Anglia, a melynek gentleman vendégeit nemrég nagy kitüntetéssel fogadtuk, nagyon megköszönné, ha t. képviselőtársam mértékével mérnék és azt mondanák, hogy Angüában nincs magasabb czivili-

Next

/
Oldalképek
Tartalom