Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

140 í9. országos ülés 1906 október 24-~én, szerdán. tást, a melyet a lóverseny különösen a mi szép budapesti társadalmunk erkölcseiben okoz. Tiz­ezrenként rohannak az emberek, a legalsóbb réte­gekből is a lóversenyre, bogy keserves keresmé­nyüket a szerenesejátékra feltegyék. (Igaz ! Ugy van !) És az állam miért tűri ezt a szerencsejátékot? Azért, — ez az ürügy, mert igaz oknak el nem fogadható, — hogy iV 2 % a szerencsekerékre feltett betétekből az állam proviziója. De hát rá van utalva erre a turpis jövedelemre a magyar állam, melynek 1300 millió koronás évi költség­vetése van ? Én azt hiszem, hogy ha fontos a lóversenyek­nek valamely módon való segélyezése, hogy ha elsőrendű államérdek a lóversenyeknek gazdag szubvenczionálása, igen szívesen meg fogjuk a közgazdasági érdek bebizonyitása mellett szavazni az állam költségvetésében azt az összeget, mely a sorsjátékból és a lóverseny utján az állam­pénztárba provizió fejében jut. Én azt hiszem, hogy Magyarországon a közvélemény, különösen az ujabb időben, már állást foglal a lóverseny­fogadások intézménye ellen és hogy a t. kormány érzi azt, hogy itt okvetlenül tennie kell valamit. Szerintem egyenesen meg kell szüntetni a ló­versenyfogadások intézményét. Endrey Gyula : A lóversenyt magát! Kmety Károly: A lóversenyeknek életét nem oltjuk ki vele, és az erkölcsiségnek, a magyar társadalomnak igen nagy szolgálatot teszünk vele. Befejezem beszédemet, de néhány szót még szólni kivánok a tiltott szerencsejátékok dol­gában. (Halljuk ! Halljuk !) A tiltott szerencsejátékok épen ugy virágoz­nak Magyarországon, mint azok, a melyeket az állami hatalom istápol. És miért van ez ? Erre a kérdésre a feleletet nem tudom másban keresni, mint épen abban, hogy a társadalom erkölcsi konfúzióban van, hogy a társadalom felfogása egészen meg van zavarodva a szerencsejátékok természete iránt, a midőn maga az állam az első szerencsejátékos. (Ugy van ! a baloldalon.) És ennek tulajdonítom azt is, hogy maguk a hatóságok azt a tilalmat kellő erélylyel nem érvényesitik, nem képesek érvényesíteni. Én azt hiszem, hogy min­den kiméletességet félre kellene itt tenni. Ter­mészetes első volna az állami sorsjátékosoknak megszüntetése, az állami kormánynak mint sors­játékosnak, mint bűnrészesnek a sorsjátékok er­kölcstelenségében, megtisztítása, s azután minden kiméletességet félrelehetne tenni a szerencsejátékok üldözésében és el lehetne menni addig, mert hiszen teljesen jogosult, hogy a szerencsejátékosok, külö­nösen a hivatásszerű szerencsejátékosok, a kik keresetforráskéj) űzik a szerencsejátékot, börtön­büntetéssel is büntettessenek. (Helyeslés.) De azt hiszem, törvényhozási intézkedés nél­kül is elmehetne a mai viszonyok között is a t. belüg3ri kormány, mint az erkölcsrendészetnek főhatósága addig, hogy a toloncz-rendelet intéz­kedéseit kiterjesztené azokra, a kik hivatásszerű­leg tiltott szerencsejátékkal foglalkoznak. . . (He­lyeslés.) Sümegi Vilmos: A bakkaratosokra! Kmety Károly: ... és illetőségi helyükre tolonczoltatná különösen Budapestről azokat, a kik itt a szerencsejátékok rejtekhelyein olyan meleg fogadtatásban részesülnek. HÓdy Gyula: Eézkigyó! (Zaj a baloldalon és a középen. Elnök csenget.) Kmety Károiy: Bátor vagyok a t. belügyi kormány figyelmét arra is felhívni, hogy van még más módja is az erélyes üldözésnek, a me­lyet tudtommal a hatóságok eddigelé nem vet­tek alkalmazásba. T. i. megadja a törvény azt a módot, hogy a konczesszió elvesztésével bün­tettessenek azok a vendéglősök, szállodások, korcsmárosok . . . Egy hang (a középen): Hát a kaszinók! Kmety Károly: , . . a kik a tiltott szeren­csejátékokat olykép mozdítják elő, hogy nekik állandó helyiségeket engednek át. A mi a kaszi­nókat, társas egyleteket illeti, t. képviselő társam, tökéletesen igaza van ebben is; ezekben is mód nélkül, szertelenül tűrik és űzik a szerencsejáté­kokat. (Ugy van ! a középen és a, baloldalon.) Nem kell, hogy példákat hozzak fel, hiszen felsorolhatnék a tiz ujjamon egymásután nem tudom hány budapesti kaszinót, a melyben köz­tudomásúlag folyik a sorsjáték és pedig a vak szerencsejáték. Zlinszky István: A demokrata-körben is! (Derültség.) Kmety Károly: Talán kielégítem a kíván­ságát azon t. képviselőtársamnak, a kinek a magyar társadalom ezen erkölcsi betegségében ugy látszik valami különös kedve telik . . . Vlád Aurél: Ez nemzetközi betegség. Vajda Sándor : Ebben egyek vagyunk ! . . . Kmety Károly: ... ha felkérem a belügy­miniszter urat, hogy ne habozzék a legsúlyosabb eszközökkel is fellépni a társulatok ellen, osz­lassa fel azokat, ha ismételten rajtakapatnak, hogy helyiségeikbe szerencsejátékot visznek. (Elénk helyeslés.) A nélkül, hogy tovább rajzolnám ebben a tekintetben társadalmunk képét, befejezem be­szédemet és a következő interpellácziót terjesz­tem elő: Interpelláczió a földmivelésügyi és a belügy­miniszter urakhoz: 1. Szándékozik-e az igen t. földmivelésügyi miniszter ur segédkezet nyújtani a szerencsejáték­szenvedélynek orvoslásához az'által, hogy a bel­és pénzügyminiszter urakkal egyetértőleg mielőbb törvényjavaslatot nyújt be a lóverseny-fogadások megszüntetése, illetőleg az 1894. évi XXIX. t.-cz. hatályon kivül helyezése tárgyában ? 2. Szándékozik-e az igen t. belügyminiszter ur az igazságügyminiszter úrral egyetértőleg tör­vényjavaslatot benyújtani a tiltott szerencse­játék büntetésének sulyositása iránt; szándékozik-e a fennálló toloncz-rendeletet a tiltott szerencsejátékkal keresetszerűieg foglal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom