Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

122 ÍÖ. országos ülés 1906 A tőkének mintegy medenczéjét képezik a bankok, de ezek között is disztingválni akarok, a központi nagy bankok és a vidéki bankok között. A központi nagy bankoknak háromféle iránya van, hogy ha egyáltalában iparral foglalkoznak. Az első az alapitás; jobban megértjük talán, hogy ha szokásos néven nevezem : a griindolás. Ezt vagy maga a bank végzi el, vagy pedig ügyes faiseur-ök utján előkészítteti a talajt és a gründolás azután abból áll, hogy ha a szubveneziók és előnyök árán, a melyeket sikerül a bank részére biztosítani, egy bizonyos haszon befoly, ezt ő alapítási költség czimén zsebrevágja és azután hagyja azt a vállalatot sánta lábán tovább biezegni. A másik mód még helytelenebb. Ez a módja a részvételnek az, midőn a bank összeköttetésbe lépvén klienseivel, bizonyos opozió-jogokat biztosit magának; rendesen a kevés, nem kielégítő tőkével rendelkező vállalatok kölcsönért fordulnak a bankhoz, midőn megszorulnak, a bank pedig a kölcsönadás feltételeképen kiköti magának, hogy ad megfelelő tőkét, de ha azt bizonyos idő multán az illető vállalat nem tudja visszatéríteni, akkor a banknak opczió-joga van a vállalatot potom áron megszerezni. Hogy ez igy van és hogy egyes bankok ezt speczialitásképen űzik, arra nézve személyes tapasztalatokkal szolgálhatok. Körülbelül 12 éve annak, hogy egy jóakaró nagyiparos barátom megsajnált, hogy szegény professzor vagyok és módját akarta ejteni, hogy gyorsan én is pénzt szerezzek. Egy szindikátusba akart belevinni, és én azért, hogy alkalmam legyen az ördög konyhájába bepillantani, bele is mentem. Ez a szindikátus alakult a magyarországi nagyobb petroleumraffinériák megszerzésére. A szindikátuslevélj német nyelven van írva, mert az ördög konyhájában németül főznek. Hogy legyen fogalma a képviselőháznak, hogy milyen alapon szokás ilyen dolgokat nyélbe ütni, el akarok egynémely dolgot ebből a szindikátuslevélből mondani. Ez a szindikátus ugy alakult, hogy a bank vásárol 750 darab részjegyet — meg is mondhatom kitől, mert a szindikátuslevél nekem akkor nem lett diszkréczió alatt átadva. (Zaj.) Kelemen Samu : Nevet nem kell említeni. Lázár Pál : Jó, el is hagyhatjuk a neveket; majd ha méltóztatnak kívánni, akkor ugy is szolgálhatok velük. (Halljuk ! Halljuk!) — Tehát a bank 750 darab részjegyet akart darabonként 750 forintért vásárolni; nekünk szindikátusi tagoknak pedig már 2100 forintért adta volna el, tehát ezért az egy ügyletért rajtunk, szindikátusi tagokon már nyert volna 2,250.000 koronát. Ez nagyon tisztességes polgári haszon, de tovább megyek. Vizsgáljuk, hogy az opczió-levélhez hogyan jutott a bank ? A mint voltam bátor megemliteni, egy nagyobb kölesönt adott a vállalatnak és kikötötte az opcziót és opezió esetére kötötte azt a szindikátus-levelet; de az az opezió ugy volt, hagy az esetben, ha neked arra az időre pénz kerülne máshonnan és visszalépsz ettől az ügylettől, tartozol 200.000 forintot kifizetni. Már október 54- én, szerdán. most az a vállalat tényleg összeszerezte a pénzt és jobbnak látta kibújni ebből a hálóból és lefizette a 200.000 forintot. Azt természetesen én nem hiszem, hogy az a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak jutott, hanem ugy vagyok értesülve, hogy tisztán egyedül Lánczy ur zsebébe jutott. En nekem meg nem jutott semmi, azért haragszom az egész dologra. (Derültség.) Méltóztatnak látni, az alapitásnak ez a módja semmiesetre sem alkalmas arra, hogy Magyarországon az ipart tényleg előre vigye. De szolgálok egy másik példával. Egy másik módja annak, hogy a nagy tőkemedencze, a bank érdeklődjék az ipar iránt az, hogy kontreminirozza a vállalatot, azaz a részvényeket a börzén lehetőleg aláássa értékükben és ilyenképen olcsón összevásárol nagyobb részt. En ezt nem bánnám, mert hisz a bank akkor életerős lévén, nagy tőkéje folytán talán előmozdíthatja ennek az ipari vállalatnak dolgát. Azonban sajnos, egy olyan példával szolgálhatok, a mely azt mutatja, hogy Magyarországnak egyik legfényesebb iparvállalatát, a nemzetnek úgyszólván technikai büszkeségét a bank ilyen módon tönkre tette. Méltóztatnak tudni, hogy a Ganzgépgyárnak egyik osztálya, a villamos-osztály, tényleg Európaszerte, de mondhatni, az egész világon, dicsőséget szerzett a magyar névnek. Miután azonban a Hitelbank betette a lábát a Ganz-gyárba . . . Egy hang (balfelől) : És Lukács a hitelbankba ! Lázár Pál : Arról most nem beszélek, az első dolga az volt, hogy összeköttetést keresett egy külföldi elektromos-vállalattal, az Allgemeine Elektrioitäts Gesellschaft-tal és azzal a következő szégyenletes, iparunkat megbélyegző szerződést kötötte. (Halljuk ! Halljuk !) Az Allgemeine Elektricitäts-Gesellschaft megvásárolt ebből a villamossági osztályból, a melyet azután külön társasággá alakítottak, 45%-ot a Ganz-féle gépgyárcsoport szintén megvásárolt 45%-ot, 10%-ot pedig a Hitelbank megtartott kezében, hogy azt mindig mint Brennus kardját a mérleg azon serpenyőjébe dobhassa, a melyikbe akarja. Ez ellen sem volna kifogásom ; hadd legyen meg neki a hatalma. Hanem annak, a szerződésnek van egy szégyenletes pontja, a mely ellen a magyar nemzetnek igenis van vétójoga, s ez az, hogy a szerződésbe azért ment bele az Allgemeine Elehtricitäts-Gesellschaft, hogy kötelezze a gyárat, hogy neki külföldön többé nem szabad versenyeznie. (Mozgás balfelől.) Ez a gyár Magyarország, a Balkán és Olaszország azon részein kivül, a hol már eddig is benn volt, sehova nem adhat be ajánlatot, sehol nem versenyezhet. (Mozgás a baloldalon.) így tehát az Allgemeine Elektricitäts-Gesellschaft megbénította a Hitelbank segélyével az ezelőtt fényes magyar elektromos vállalatot. (Felkiáltások balfelől : Szégyen ! Gyalázat ! Hallatlan !) S ez egy magyar Hitelbank. (Mozgás.) Ha keressük, mik voltak az inditó okai, erre nehéz rájönni. Tény. az, hogy a Hitelbank ugy találta, hogy túlságosan vannak a magyar mér-