Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

54 29. országos ülés 1906 Julius 16-án, hétfőn. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Raisz Aladár jegyző: Tutsek Sándor! Tutsek Sándor: T, ház! Azon képviselőtársaink, a kik nemzetiségi képviselőknek nevezik magukat, annyiszor és annyit panaszkodnak a magyar állam erőszakoskodása és beolvasztási törekvései miatt, hogy ugyancsak szakismerettel biró és a tárgyilagos adatokat kutató ember legyen, a ki az ő adataikat a maguk kelló' értékére le tudja szállítani. De ha azután az ember ezeket az adatokat kikutatja, akkor nem tudja azt, hogy min csodálkozzék jobban: azon a merészsógen-e, a melylyel itt, a magyar állam parlamentjében, egyenesen állambontó törekvéseknek szószólójául állanak be, avagy pedig azon az indolenczián, a melylyel a magyar társadalom e kérdés iránt jóformán alkotmányos életünk helyreállta óta, tehát immár 40 esztendeje mindig viseltetik és a mely előbb-utóbb maga után vonja azt, hogy ez a kérdés valódi és komoly veszedelmeknek kutforrásává lesz. Igen t. képviselőház! Azok az adatok, a melyeket az előttem szóló Vajda Sándor képviselő ur felhozott, és a melyek folytán Kubik Béla barátom azt mondotta nekik, hogy nem őszinték az ő viselkedésükben, indokolttá teszik, hogy hasonló adatokkal, még pedig saját hivatalos adataikkal mutassak rá viselkedésüknek őszinte vagy nem őszinte voltára. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy most nem azon adatokról van szó. Nem azt tárgyaljuk, hanem tárgyaljuk az állami elemi népiskolák személyi járandóságának czimét. Ehhez méltóztassék szólani, máshoz nem engedhetem meg a hozzászólását. Tutsek Sándor: Az elnök ur megszakítása gátolt meg épen azon kérésben, hogy engedje meg a ház azon adatoknak a felsorolását, a melyek az előttem felszólalt képviselő ur általánosságban mozgó adatait megczáfolják. Elnök: Bocsánatot kérek, az első tételnél lehetett szó arról, hogy a ház adja meg az engedelmet arra, hogy bármely képviselő ott általánosságban beszélhessen a tárcza keretébe vágó kérdésekről. Azonban sehogy sem tartom összeegyeztethetőnek a házszabályokkal, hogy ez minden tételnél meg legyen ismételhető- A házszabályoknak 207. §-a azt mondja, hogy más tárgyról csak a háznak az elnök felhívására adott engedélyével lehet szólani. Én a magam részéről ez a felszólítást nem intézem a házhoz, mert így teljesen lehetetlenné válik minden tanácskozási és tárgyalási rend. Méltóztassék szigorúan alkalmazkodni a házszabályokhoz és megmaradni a tételnél. Tutsek Sándor: Vajda képviselő ur statisztikai adatokat hoz fel annak igazolására, hogy a magyar állam erőszakkal, a nemzetiségek sérelmére kívánja a nemzetiségi községeket meginagyarositani. Ezzel szemben hivatkozom a mostani bukaresti kiállításnak azon adataira, a melyeket épen a Magyarországon élő románok bocsátottak ország-világ elbírálása alá. Van ott, t. ház, egy pavillon, a mely a magyarországi románság kulturális adatait foglalja magában. Ez a pavillon statisztikai kimutatást közöl, a mely szerint 1890-ig bezárólag Magyarországon sikerült eloláhositani 42 német, 11 szerb és 309 magyar községet. Leszámítva ebből azokat a veszteségeket, a melyet az oláhság a magyarosítás által szenvedett, az oláhságnak tiszta nyeresége a magyarság rovására 298 község. Ennyit sikerült eloláhositani. Somogyi Aladár: Ez az a magyar erőszakosság ! Vajda Sándor: Ez a faji fölény! Melczer Géza: Ez a túlzásba vitt türelem! Kun Árpád: Bolond magyar politika! Tutsek Sándor: Most azután még a románok állanak elő ország-világ gunykaczajára és ők mernek panaszkodni a magyar állam erőszakoskodásáról és magyarositásí törekvéseiről. Akadt közülök nem egy, a ki azt hiszi, hogy ezt Magyarországon magyar ember nekik talán el fogja hinni. Vajda Sándor: A beolvasztás nem zárja ki az ilyen eseteket! Zlinszky István: Deres meg korbács kell nekik; nem nemzetiségi törvény ! Tutsek Sándor : Ugyanabban a pavillonban van egy felírás, a mely így szól: »Romani peszte hotari«, — a »határon tul levő románok« kiállítási pavillonja. Hogy hol vannak azok a határok; hogy azok egy járásnak, egy megyének, vagy egy országnak határai; hogy egy más, idegen állam alattvalói állitanak-e ott ki, avagy magának Romániának alattvalói, azt azon a pavillonon nem jelzi egy szó, egy czimer, egy magyar felirat sem, mert míg a bukovinai oláhoknak ugyanazon kiállítási területen levő kisded pavillonjukban mindenütt első a német felírás, utána következik az oláh; mig azon kisded bukovinai pavillonon ott leng a fekete-sárga lobogó és a fő helyet 0 felségének arczképe foglalja el és ezek képezik ott az egyedüli és kizárólagos díszítést: addig ezen pavillonban sehol egyetlenegy nemzetiszínű rongy sincs; az egyedüli díszítést az oláh államnak hivatalos piros-sárga-kék szine képezi és e pavillonban a főhelyen nem a magyar király arczképe van, hanem annak az »Astrá«-nak . . . Elnök: Ismételten felszólítom a t. képviselő urat, hogy a házszabályok 424. §-a értelmében méltóztassék a tárgynál maradni. A menynyiben ez a figyelmeztetésem nem használna, kénytelen leszek a 224. §. értelmében tőle a szót megvonni. (Mozgás a szélsobaloldalon.) Szász József: Klotür? Elnök: Ez a házszabályok szigorú alkal-