Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-35

55. országos ülés ÍOOé július %3-án, hétfon. 279 az egységárakat és a tarifát ugy emelték fel, hogy a magyar államkincstár kevesebbet kap a felemelés után, mint a mennyiben részesedett a felemelés előtt. Én ezt fillérnyire, de összeg szerint is felhoztam, a mely rablásszerű üzlete volt az osztrák államvasutaknak. A magyar államkincstárnak nem volt ezzel szemben elég energiája, és az összeg évenkint körülbelül 6 millió K-át tesz ki. Ezen differencziákra annak idején azt mondták, hogy ez a kvótával van valamelyes összefüggésben, a miről azonban nekem semmiféle pozitiv adatom, vagy meggyőződésem nincs. De a dolog érdemére nézve, — mert az lehetetlen dolog, hogy tarifát emeljünk egy olyan vonalon, a melynek igen nagy része magyar, és csak igen kis része osztrák és a tarifaemelésnek következménye az legyen, hogy az osztrák többet kap a tarifa emelése után, mint az előtt, — ugyanakkor felhoztam, s az igen t. államtitkár ur ezt mindenesetre részletesen fogja tudni, hogy az osztrák vasutaknak az impertinencziája még ráadásul odáig terjed, hogy mikor felhívták, hogy mivel csak magyar kocsi jár Budapesttől Bécsig, pedig német ember is utazik rajta, és a német Marcheggtől és Brucktól Bécsig szedi a dijat, hát legalább a villanyvilágitási költséget fizesse a német Marcheggtől és Brucktól Bécsig, akkor azt válaszolta, hogy világítsatok petróleummal, mert mi azzal világítunk. És megtagadta a villanyvilágítás azon részének fizetését. Bocsánatot kérek, ha igy van, akkor az komoly ügy, hogy mi világítunk Marcheggtől Bécsig és nincs elég erőnk, hogy a némettel fizettessük meg, mert ők egészen humorosan petróleumra utalnak bennünket, mikor kocsiaink villanyra vannak berendezve; sőt a mikor kocsijáratásért megtérítést igényeltünk, akkor arra utaltak, hogy mi fizessük meg a sinkopást. (Derültség.) Ez két évesnél régibb dolog, de azt hiszem, ma is igy van, a hogy akkor volt. Szterényi József: Viczczek! Lengyel Zoltán: Én egész komolyan mondom. Ha nincs igy, méltóztassék ebben a tekintetben is megnyugtatni, majd lehet, hogy én is belenyugszom a czáfolatha vagy appellálni fogok egy ujabb nyilatkozattal, ugy, mint Hieronymi miniszter úrral megtörtént, a ki tagadta azt, hogy az államvasutak kebelében lennének olyan alkalmazottal^, a kik 40 évnél régebben esznek magyar kenyeret és nem tudnak magyarul. Én másnap felhoztam 17 olyan embert, és ő rögtön nyugdíjazta mind a 17-et. (Derültség.) Hát lehet, hogy ebben a dologban is megegyezünk, de lehet, hogy nem. Azonban nem akarok ennél a kérdésnél tovább inmorálni, mert van egy, másik dolog, a melyet szóba akarok hozni. És ez a lisztnek a tarifája, a melyről mostanában szó van. Én evvel a kérdéssel ex asse nem foglalkoztam, nem is akarok tudákoskodni ezen a területen, pusztán azt a tényt hozom fel, hogy igenis már retorzióval éltek velünk szemben, mezőgazdaságunkkal szemben. Azt kérdezem, hogy belenyugszunk-e ebbe csak ugy, vagy van-e nekünk ez ellen szavunk és fogunk- e ez ellen az osztráknak visszafelelni ? Mert ha neki jogában áll külön tételeket megállapítani a magyar liszttel szemben, akkor nekünk is van jogezimünk ugyanezt megtenni az ő iparczikkeivel szemben. S ha a nemzetközi egyezmény mellett neki szabad ilyeneket tenni, akkor ugyanezen területen ez nekünk is szabad. S az mindenesetre sokkal fontosabb dolog lesz reá nézve, mert enni muszáj, iparczikket ellenben az osztráktól venni nem muszáj; a magyar kereskedő csak addig vesz osztrák czikket, mig olcsóbban tudja venni, mint máshonnan. Ha mi a tarifapolitika terén visszaadjuk a kölcsönt, akkor kiszorulnak az osztrák iparczikkek. Már most rátérek egy kissé a személyzeti dolgokra. (Sálijuk! Halljuk!) Nem akarok itt sem egészen a dolog érdemébe belemenni, csak azt akarom elmondani, hogy a fizetésrendezés és a pragmatika kérdése, a mely már a vasúti sztrájk előtt is szőnyegen volt, ma már igenis érdemleges kérdés. A fizetésrendezést a Hieronymi-féle javaslat nem oldotta meg, nincs megoldva a mostani költségvetés keretében sem. A szolgálati jiragmatika kérdése szintén az előkészítés stádiumában van. Az államvasutak igazgatósága a Vasúti és Hajózási Klub embereivel egy igen érdemes munkát dolgoztatott ki erre nézve, a mely a múlthoz képest nagy előrehaladást jelent, de még mindig nem olyan, a milyent a vasutasság, mint egész, ebben a tekintetben kivan. A t. miniszter urak naponként látnak deputácziókat, a mit egész terjedelmében nem helyeslek, mert ez mindig csak az ügy kárára van; mert vagy megmondják a miniszterek, hogy kérésüket nem teljesíthetik, s akkor ők haragusznak meg, vagy azt mondják a miniszterek, hogy teljesíthetik, s akkor teljesítenék a nélkül is, ha nem háborgatnák őket, vagy tesznek ígéreteket, a melyeket nem tarthatnak he, egyszóval én a magam részéről ezt a dolgot nem pártolom, mert a mikor a Vasutas Szövetség megvan és organikus életműködést fejt ki, akkor minden személyi kívánság azon az utón a maga teljes erejével odakerülhet a miniszter ur elé, ós remélem, hogy a mi igy kiforrva odakerül, ott kellő méltánylásban is részesül, sokkal inkább, mint a mennyit a három perczes audiencziák alkalmával mondott udvarias beszédekkel elérni lehet. A pragmatika kérdése, azt hiszem, megoldást fog találni, a mely ha nem is lesz teljesen kielégítő, jobb lesz a régi állapotnál. A fizetésrendezés kérdése ellenben a messze jövőben vam de megoldható, tessék elhinni, ha tovább isfog-> lalkozunk ezzel a kérdéssel; talán magam ii}