Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-34
244 34. országos ülés Í906 Julius 21-én, szombaton. egyik-másik hibás volt, részben némely rendelő meggondolta a dolgot és nem Tette át, daczára annak, hogy az ivet aláirta, általában pedig nem voltak kéjiesek megfizetni az árt, nem akarta senki megfizetni a fekbért, a szállítási költséget és külön kiadásokat, hanem ragaszkodott mindenki ahhoz, hogy 5 kr.-t fizet. Végezetül ráfizettek az összes jegyzők. Minthogy alap nem volt reá, ennélfogva sajátjukból kellett megfizetni és az mondták: T. képviselő ur nekem ne propagáljon többé gyümölcsfákat, hanem, ha tetszik, hozassa meg maga, fizesse rá a differencziákat, én nem fogom ezt többé megtenni. Megpróbáltam azt, hogy talán közvetlenül lehetne ezt a dolgot lebonyolítani. A mostani eljárás mellett azonban nem engedi ezt meg a minisztérium. Akkor megpróbáltam különböző propozicziókat tenni, a melyeknek egyikét-másikát ezúttal is megteszem. A dolgot lehet ugy megoldani, igen t. miniszter ur, először is, hogy, ha már pénzért adjuk a csemetéket, adja meg a kormány a szövetkezeteknek, akármilyen nagy mennyiségben ezeket a gyümölcsfacsemetéket; azok megkapják, lebonyolítják a dolgot, a tagjaiktól beveszik a költségeket s utóvégre akárkinek adjuk is el a csemetéket, a közgazdaságnak is haszon, a kormány intenczióit is szolgálja, ha igy a gyümölcsfacsemeték szétosztatnak és értékesíttetnek. Másrészt az a kérésem, hogy ezen gyümölcsfacsemetéknél ne méltóztassék tisztán és kizárólag a fiskalitási szempontokat nézni, ne méltóztassék ragaszkodni ahhoz, hogy minden körülmények közt pénzért adják a csemetéket, mert igy bizony megtörténik, hogy nagy menynyi ség megy veszendőbe, ott marad, senkinek nem kell, ki kell dobni a faiskolából, holott az által, ha bizonyos kivételes esetekben, különösen elsőrendű gyümölcs-termelő vidékeken a kisgazdák megkaphatják általában a csemetéket, vagy legalább a megmaradt csemetéket ingyen is, akkor elérhetjük azt a czélt, hogy ezek a vidékek betelepitődnek és hogy a gyümölcs vagy csemete nem marad ott. A másik a községi faiskolák dolga. Ez legnagyobbrészt halva született, mert a községekben nincsen hozzá értelmesebb erő, a ki kezelje, tehát ezeknek a faiskoláknak a termeivényei nem érnek semmit, jóllehet minden községnek pénzébe kerülnek. Ezért én erre nézve szintén propozicziót tettem. Nálunk a doktrinérség az első szempont és ha ki van mondva, hogy legyen községi faiskola, felállítják minden községben, ha ki van mondva, hogy legyen járási faiskola, keresztülforszirozzák minden járásban. Az én kérésem az, méltóztassék ezt a helyi viszonyok szerint megállapítani. Némely helyen kell községi faiskola. PL az Alföldnek számos olyan nagyközsége van, a melynek 20.000 hold a határa; itt szükséges községi faiskola. Viszont vannak erdélyi részek, pl. a mi vidékünk, a hol tökéletesen elegendő volna a járási faiskola. Ha valahogy megoldaná a kérdést a miniszter ur ugy, hogy a községek kozzáruljanak és a hozzájárulás arányában kapjanak csemetét, és hogy a járási szókhelyen és a közelben levő földmivesiskolák, valamint az állami telepek emberei felügyeletet gyakoroljanak, akkor kevesebb költséggel többet érhetnénk el, mert a gyümölcs jó volna. Egyébként pedig az egész kezelésre vonatkozólag az a kérelmem: méltóztassék szakítani azzal a rendszerrel, hogy az Alföldön forszírozzák a gyümölcstelepitést, az erdélyi részeken pedig elhanyagolják. Az Alföld drága pénzen megveszi a csemetét, és ugy tűnik fel a dolog, mintha jobb üzlet lenne az állam részére, ha oda fekteti be a pénzét. Azonban az a fa ott sohasem fogamzik meg, vagy ha megfogamzik, nem terem. Az erdélyi részekben azonban a szegény emberre úgyszólván rá kell erőszakolni a csemetét, az nem jár utána, pénzt sem hajlandó érte adni, mert szegény, tehát megérdemli a támogatást, annál inkább, mert földje elsőrangú gyümölcstermelő vidék, a tőke tehát ott nagyon jó helyen fektetó'dik be. Mindent el kell tehát követnie a kormánynak arra, hogy azokon a vidékeken, a melyek elsőrangú gyümölcstermelő vidékek, minél nagyobb számban, millió és millió számra ültessék el a gyümölcsfacsemetéket, mert azokon a hegyes-dombos vidékeken, Erdélyjó részében a mezőgazdaság előhaladásának és különösen a magyarság nagy szempontjának semmivel sem lehet olyan jó szolgálatokat tenni, mint a gyümölcstermeléssel, mert e vidék jó nagy része a szőllőkulturára hideg, a szemtermelésre nem elég jó, a gyümölcstermelésre ellenben kiváló módon alkalmas. Azonban ezek a szegény emberek arra nem kaphatók, hogy 20 esztendőre előre gondoskodjanak a gyermekeikről és az unokáikról, ha itt egy kis segítséget és ösztönzést nem kapnak. Elismerem, hogy ugy a földműves-iskolák emberei, mint sok más kormányközeg igenis vándorutakat tesz és fölügyel minden tekintetben, azonban látok bizonyos irányzatot érvényesülni, a mely odatendál, hogy a magánfaiskola-tulajdonosok rá akarják venni a kincstárt, hogy hagyja abba a fatermelést, bizza azt csak egyenesen rájuk ; a másik irányzat j>edig odatendál, hogy kizárólag a községeknek adják át ezt a munkát. A községi, illetőleg járási faiskolák termelik a helyi viszonyoknak megfelelő közönséges fajta gyümölcsfát. A magántermelő, mint pl. a czeglédi faiskola stb. termelik a különleges gyümölcsfajtákat. Az állam a maga telepein hasson oda, hogy egyes nagy gyümölcstermelő vidékeken a tömegtermelést honosítsa meg, (Elénlc helyeslés.) hogv ott száz- meg százezer számra egyidőben és lehetőleg egy fajban ültettessenek fák és ez által egyes vidékeken ugy, mint a bor terén szerepel a tokaji vidék, bizonyos, a
