Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-28

18 58. országos ülés 1906 Julius lí-én, szombaton. Ha már mostan a közoktatásügyi politika alapján megvan a szellemi központ, akkor szükség van arra is, hogy gazdaságilag is erősekké fejlődjünk, hogy gazdasági erőink és összeköttetéseink által is képesítve legyünk egy ilyen központnak felállítására. Gazdaságunk emelésére vonatkozólag nézetem szerint a múlt nagy hibákat követett el. A múlt a gazdaság és ipar fejlődése terén tisztán a protekczionális rendszer alapján állott. Mig szóval a szabadelvűséget hirdették, addig gazdasági téren a szabad verseny elvei ellenére az állami szubvencziós rendszert valósították meg. Ennek aztán az lett a következménye, hogy segélyben részesültek nem azok, a kik arra egyénileg, kezdeményező tehetségük és tudásuk folytán képesítve voltak, hanem előnyben, segítségben részesültek olyanok, a kik a nagy szubvencziókat ki tudták járni maguknak. Ennek aztán az lett a következménye, hogy ezek az' ily módon keletkezett gyárak az üvegházban ápolt növényekhez hasonlóan, mikor a szabad levegőre, az élet küzdelmeibe kijutottak, mikor szubvencziójuk megszűnt: elenyésztek. Pedig a múlt kormány előtt egy rendkívül szép példa állott arra nézve, hogy hogyan lehet a fejlődést elősegíteni. Ez a példa Budapest fejlődése, a budapesti építkezés volt. Budapesten nem adtak szubveneziót azoknak, a kik építkezni akartak, hanem egyszerűen kimondották, hogy a kik uj építkezéseket csinálnak, azok adómentességben részesülnek, tekintet nélkül személyre és tekintet nélkül arra, hogy a kormányhoz közel, vagy távol állanak-e. Ennek következményeként aztán megindult a szabad verseny és az jutott előtérbe, a ki a telket ügyesen ki tudta használni, a ki képes volt a viszonyokat, különösen a pénzintézeti viszonyokat ügyesen értékelni. Ha mi ezen az alapon csináljuk meg gazdasági fejlődésünket, felfogásom szerint igy biztosithatjuk is azt. Adómentességet kell adni az uj vállalatoknak tekintet nélkül arra, hogy ki az, a ki a vállalatokat létesiti, azoknak természetesen, a melyek uj, fejlődésképes ágak, vagy a mely ágak fejlődését elősegiteni akarjuk. Ezen az utón meg fog alakulni ebben az irányban a szabad verseny. Adunk adómentességet 20—25 évre, mint a házak építésénél. Sőt ez utón lehet elősegiteni a természetes magyarosodást is bizonyos tekintetben. Van ennek erős példája Posenben, a hol a németesítés azért nem sikerült, mert a nyugati nagy gyári központok magukhoz vonják a német lakosságot Keletről, odavonul mind a központokba, Keleten ür támad, és a porosz lengyelség foglalja el azt az ürt, ugy hogy az állami kisajátítással szemben és az az által elért eredménynyel szemben van az óriási odaözönlése a lengyelségnek. Ugyanez volt az oka annak, hogy a múltban nálunk a magyarság területileg vesztett a perifériákon. A központon volt a termékeny magyar Alföld. A mikor pedig ez ujabb és ujabb alkalmat adott a kenyérkeresetre, magához vonta a szélekről a magyarságot, ott ür támadt, és oda jöttek a távoli vidékekről a nemzetiségi elemek. Felfogásom szerint innen magyarázható Erdélynek eloláhositása, a mely nemzeti szempontból már veszélyesnek mondható. Ott mindig, ha nem is volt nyilt, de mindig lappangott az a törekvés, vagy ha nem is Erdélyben, de a románok részéről Romániában, az a törekvés, a mely Erdélynek Románia által való annexióját czélul tűzi ki. Erdély ezen eloláhositásának útját kell állani, ez pedig ugy történhetik, hogy a perifériákon keletkező vállalatoknak a rendesnél nagyobb adómentességet adunk, és ezzel segítjük elő azt, hogy ott magyar iparvállalatok keletkezzenek, még pedig nem olyanok, a minők most vannak, a melyek egy ideig vegetálnak, és aztán elenyésznek, hanem életképes vállalatok fognak létesülni. T. ház! A gazdasági viszonyokkal kapcsolatosan a munkáskérdésről is röviden meg kell emlékeznem. Nem akarok most a munkáskérdés részletes taglalásába bocsátkozni, de bizonyos végleteket akarok jelezni, a melyek közt a helyes utat megtalálni a kormányzati bölcseség feladata. Két irányzat van. Az egyik az, a mely megkívánja azt, hogy a munkásosztály ugyanabba a helyzetbe kerüljön, mint a mily helyzetben van a Nyugat munkássága. Ennek következménye azonban az lenne, hogy nem leszünk képesek olcsón termelni. A nyugati müveit munkás a nagyobb munkabér mellett rövidebb idő alatt képes ugyanannyi munkaterméket előállítani, mint a kevésbbé művelt magyar munkás hosszabb idő alatt és kevesebb munkabér mellett. Ennek azután az a következménye, hogy, ha mi ugyanazokat az állapotokat állítjuk elő, annyira drágább lesz a termelés, hogy a külfölddel versenyezni teljesen képtelenek leszünk. E véglettel szemben áll az a másik szempont, hogy szükségünk van arra, hogy az itteni munkás elem érezze az idetartozóságot, ne iparkodjék internaczionális eszmékkel a haza eszméje ellen küzdeni. De csak ugy biztosithatjuk e hozzátartozóságot, ha megfelelő intézményekről gondoskodunk. Én azért a jövő politikája egyik nagy czéljának tekintem az állami munkásbiztositás létesítését. A munkaidő tekintetében is van különbség, ott is vannak végletek. Az egyik azt kívánja, hogy a munkás lehetőleg kevés ideig dolgozzék. Ez a termelés drágulását okozza. A másik meg azt kívánja, hogy a munkaerő a végletekig kihasználtassák. Ez a munkásnemzedék elernyedését vonja maga után, és satnya munkásutódokat fogunk kapni, a kik a további küzdelemben megállani képesek nem lesznek. E közt a két véglet közt a rendes állapotot a munkások és a munka-